H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Bartha Júlia: A török sírjelölés történeti áttekintése

Gombos sírkövei a Mahmut Hiidays Camíi temetőben a XVII-XVIII. századból a feltevést; a néphit máig őrzi a visszajáró lélek, illetve a démonok, távoltartását célzó óvópraktikákat, amelyek főleg a születési és a szakrális hagyomány rítusaiba ágyazódva maradtak ránk. Mind a női, mind a férfi sírjelek esetében elmondható, hogy az elhunyt rangját a fejfedőjén túl a sírkő nagysága is jelezte. Az oszmánkori síremlékek antropomorf jellegét jól mutatják a turbános sírkövek, a női sírjelek esetében pedig a fejnél álló emlékkő csúcsdíszei, illetve azok nevei. A sírkövek kiképzése is emberi formára utaló, olyan, mintha a fej, váll, test kontúrját adná. A női sírjelek csillagdíszben, vagy bekötött illetve fátyollal borított fej stilizált formájában végződnek. A lábtól való kövek mindig henger alakúak (nők és férfiak esetében egyaránt) és csupán leveles, indás díszítést mutatnak. A női sírköveken valószínűleg az elhunyt korát jelzi a fejrész dísze, ha az tozak, (a menyasszony fejére tett zöld fátyol), vagy terlik (olyan fejfedő amelynek homlokrészét ezüstpénzzel vagy pitykekkel díszítik) formáját mintázza. A legdíszesebben kimunkált példányok a XVIII. századtól maradtak ránk, amikoris a kőfaragó művészetet megérinti a barokk stílusa. A sírkövek jelképei Eddig a sírjeleknek olyan jellegzetességeiről szóltam, amelyeknek többnyire rangjelző funkciójuk volt, valójában nem is díszítmények, hanem az elhunyt társadalmi hovatartozását hivatottak jelezni. A török sírköveken azonban több olyan jelenséget találunk, amit csupán a felületes szemlélő tekint térkitöltő elemnek. Alaposan megvizsgálva őket, rá kell jönnünk, hogy nem öncélú díszítés miatt kerültek a helyükre. Némelyekben az ó'svallás, a sámánhit emléke villan fel, mások az iszlám jelképrendszerébe illenek. Érdemes sorravenni őket. A szeldzsuk kori sírjelekre jellemző elsősorban, de később is megtaláljuk a rozettát, amely a kozmogóniai jelképekhez sorolható. A bektasiak és az alaviták szubkultúrájában sajátos jelentése van: a tamgát, a törzsi összetartozás jelét látják benne. II. Murád uralkodása óta (1421-1451) a Beydili, Bayat, Kayi, Bayandir törzs tagjai az arcukra vagy kezükre a Bála és Bayat törzsbeliek a lánygyermekek karjára tetoválják. A nogajok sírjelein is megtaláljuk főleg Ankara környékén Seker, Akkiri, Kirkkuyu falvak temetőjében. 29 Az utóbbinak a szemmelverés (nazar) ellen óvó hatása az élő néphitől is ismert. A sírjelen nyilvánvalóan ugyanazt a hatást, a gonosz távoltartását várják tőle. 30 Az első nagy török dervisrend. Patrónusuk és névadó alapítójuk Hadzsi Bektas. A 13. századtól 1826-ig működött a rend. Lewis, Bemard, 1981. 175. p. 31 Az iszlám siíta ágához tartozó felekezet, amely főleg a türkmén etnikai csoportot vonzotta magához. Dél-, Nyugat- és Közép Anatóliában élnek, főként Sivas, Tokát, Yozgat, Nevsehir, Corum, Amasya, Karamanmaras és Erzincán környékén. - Andrews, P. 1992. 72-73. p. 32 Karamagaralí, B. 1992. 21. p. 178