H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Liszka József: A szakrális kisemlékek állíttatásának társadalmi hátteréhez (A szlovákiai Kisalföld példája)

2. Nepomuki Szent János színezett szobra 1775-ből (Kürt) Etnológiai Központja 1997 őszén létrehozta „Szakrális Kisemlék Archívumát", amelynek elsőrendű célja Szlovákia magyarok (is) lakta területei szabadban álló szakrális kisemlékeinek a teljesség igényével történő feltérképezése, dokumentálása. E cél elérése érdekében az egyes települések kataszterében található összes (!) kisemléket, kezdve a képes fával és a kis kápolnákkal, kálvária együttesekkel bezárva, összeírjuk, méretarányos rajzot, fényképet készítünk róla, valamint az adott település kataszteri térképére visszük. Igyekszünk továbbá a kapcsolódó szájhagyományt, kultuszt is felgyűjteni, valamint a levéltári források, a korabeli sajtó híranyagát is számba venni. Ilymódon egy olyan adatbázis kialakítására törekszünk, amely nemcsak a további kutatás, hanem a helyi önkormányzatok számára fontos forrásilletve segédanyagul szolgál. Mind ez ideig mintegy ezer, adatlappal és kapcsolódó dokumentumokkal rendelkező szakrális kisemléket sikerült számba venni, aminek nagyjából a fele éppen a most vizsgált területről, tehát a Kisalföld szlovákiai részéről származik A szakrális kisemlékek állíttatóinak társadalmi, vagyoni helyzetére a legtöbb esetben nem utalnak a feliratok, sőt még az alapítólevél sem szolgál ezen a téren általában útmutatóul. A szobor, kereszt anyaga, kiképzésének minősége, továbbá a felirat nyelve persze szolgál némi kiindulási alapul, hiszen a 18. századi, tanult mesterkézre valló, mívesen kidolgozott, netán latin felirattal ellátott késő barokk Nepomuki Szent János- vagy Szent Flóriánszobrokat nyilván nem az adott település szegénysége állíttatta, hanem a helybéli pap vagy földbirtokos (1. kép). A vizsgált térségben több mint tucatnyi olyan 18. századi Nepomuki Szent János-szobor található (Németgurab, Galánta, Vágsellye, Nyárasd, Tallós, Béla, Szentmihályfa, Nagyszarva, Bős, Érsekújvár, Balázsfa, Pódafa, Nagymegyer stb.), amelynek állíttatója a kiképzés foka és a felirat szerint csaknem biztosan valamilyen magasabb társadalmi állású személy. Tüskés Gábor és Knapp Éva megállapítása szerint a szobrok festése, színezése egyértelműen 1 A kisalföldi kutatást az OKTK A. 1419/Vlll.b nyilvántartási számú tárni 2 Tüskés Gábor husztóti adata, miszerint az egyik kereszt állíttatói „két 1980., 101. p.), szintén arra vall, hogy az állíttatok gyermektelenek vol az alacsonyabb társadalmi rangú rétegekre jellemző (Tüskés-Knapp 1988, 337). Nepomuki Szent János kultusza a Kisalföld szlovákiai részén feltehetően gyorsabban teret hódított az alacsonyabb társadalmi rétegek körében is, hiszen a 18. századból csaknem annyi színezett, durvább kidolgozású emlékét találjuk a szentnek mint a fentebb említettének (2. kép). Nem érvényes ez azonban minden szent kultuszára, hiszen Szent Vendel kultusza, legalább is a köztéri szobrok tükrében úgy látszik, sosem volt a felsőbb társadalmi rétegek által kedvezményezett. A vizsgált térség legrégebbi Szent Vendel-szobra, az 1792 es datálású pozsony vezekényi is egyértelműen köznépi eredetű (3. kép). Rendesen azonban a helyi szájhagyomány őrzi meg csupán, hogy ki és miért állíttatta az adott út menti keresztet, képoszlopot, szent szobrát. A rendelkezésünkre álló adatok azt látszanak alátámasztani, hogy az állíttatok személye gyakorlatilag bármelyik vagyoni vagy társadalmi csoportból kikerülhetett. A leggyakoribb állíttatóknak mégis talán a gyermektelen házaspárok számítanak . Mivel ezek az emlékek sem nem hálából, sem nem könyörgésként állíttattak, nem tudok mást feltételezni mint azt, hogy az utódokkal meg nem áldott családok így próbálták meg hozzájárulni nevük 3. Szent Vendel színezett szobra 1792böl (Pozsonyvezekény) tudtuk beindítani. családnak adtak szőlőt, hogy haláluk után gondozzák a feszületet" (Tüskés 158