H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Kőhegyi Mihály: Krumplipuska és tollsíp a katymári gyerekek kezén
levéltárosok sem találták meg már harminc évvel ezelőtt Bodrog megye összeírását. A bécsi kormánynak azt a reményét, hogy Magyarország lakosságának számáról, a hadba fogható férfiak arányáról, gazdasági erejéről pontos adatokkal rendelkezzék az 1715-ös összeírás nem valósította meg, ezért 1720-ban megismételtették azt. Szerencsére ennek iratai megmaradtak. A 7 név közül több család (Alaga, Krekity, Szélics, Vujkovics) ma is a faluban lakik. Az újvidéki Vajdasági Levéltárban őriznek egy 1725/26-ból származó összeírást. Az ebben szereplő 15 családnév részben egyezik az öt évvel előbbivel, részben új családok (Grékics, Ispanyev, Mumuzsity, Zélity) érkeztét jelzi. 1748 után már a helyi anyakönyvekből kísérhetjük nyomon a lakosság adatait. Ezekből nyilvánvaló, hogy a falu népe a XVIII. század utolsó évtizedéig kizárólag bunyevácokból állott. 1800-ban szerzi meg a kamarától a Latinovits család 17 Katymárt. Az új földesúr nyilván nagyobb kedvezményekkel (bizonyos ideig adómentesség, szabad vallásgyakorlat stb.) édesgethette Katymárra a környék sváb lakóit. Ám még az 1828-as összeírásban is csak 33% az arányuk, a bunyevácok 64%-ával és a magyarok 3%-ával szemben. Még a század második harmadának kezdetén is azt írják a községről, hogy „rácz-német falu, a' Kígyós ere mellett." A későbbi statisztikák nem tartalmazzák a nemzetiségi arányokat. Fényes Elek geográfiai szótára 1855-ből csak azt közli: „dalmát-német falu" 3549 20 lakóval. Fridrik Tamás Bács Bodrog megye településeiről összeállított statisztikája is csak annyit mond: „A lakosok németek, bunyevácok és magyarok." és 4935-en vannak. A Központi Statisztikai Hivatal által végzett népszámlálások már tartalmazzák a nemzetiségi megoszlást. 1881-ben a 4372 lakos közül 374 (8,6%) magyar, 2086 (47,8%) német, 1596 (36,5%) horváth-szerb (esetünkben bunyevác) 5 (0,1%) tót és 1 (0,02%) rutén. A XIX. század utolsó harmadában tehát egyértelműen a svábok kerültek létszámban túlsúlyba a faluban. Gazdaságilag is ők voltak a meghatározók. A két világháború között a magyarok egy része is náluk béreskedett. 1934-ben lakóinak száma 4067, akik közül 414 (10,1%) magyar, 2377 (58,4%) német és 1377 (33,8%) bunyevác. A Volksbund megalakulásáig magyarok, németek (svábok) és bunyevácok békésen megfértek egymás mellett. Nem emlékszem komolyabb súrlódásokra, veszekedésekre gyermekkoromból. Legalábbis nem olyanokra, melyeknek nemzetiségi hátterük volt. A kicsinyek játék közben, egymás nyelvét is elsajátították és felváltva — néha egyetlen mondaton belül is - használták azt, teljesen magától értetődően. A katymári (Bács-Kiskun megye) községházán - ahol szüleim laktak - és környékén kevés magamkorú gyermek volt. így esett azután, hogy anyai nagyszüleim házánál játszadoztam gyakorta, a Patikus utcában. Köznyelven csak így nevezték a Deák Ferenc utcát svábok, magyarok, bunyevácok egyaránt. Mellettünk a sarkon állott a patika s a Patikus utcára keresztben a széles Tajcs Kass (Deutsch Gasse) következett. Itt szinte kizárólag svábok laktak - magam is az vagyok -, s volt pajtás is bőven. Az útkereszteződésnél Szt. Flórián szobra állott kezében vékával, melyből egy égő ház kéményén öntötte be a vizet. Sokszor megcsodáltuk a kifestett szobrot. A lángok vörösen csaptak ki az emeletes ház ablakain, jobbjával kék színű vizet öntött egy vékából az égő házra. Bő, ráncos, barnás-vörösre festett köpeny volt átvetve a szent vállán. Kurta, térd alatt véget érő, fekete csizma volt rajta. Zöldre mázolt zsákszerű ruhája combközépen ért véget. Veretes, arany színű övébe volt visszadugva köpenyének egy sarka, hogy le ne essen róla. Fején sisakot viselt, melyből legyezőalakú, széles tollak hajlottak arcába. Nagyon életszerűnek tűnt. A szent szobra körül négyzet alakú fakorlát húzódott, mely megvédte a legelőre kihajtott tehenektől a szentet. Előszeretettel dörzsölődtek a disznók is oldalához. Ha a korlát nem lett volna, a tehenek lepiszkították volna a szobrot. A nem túl magas fakorláton üldögéltünk délutánonként, meg a szobor talapzatán, ha „komoly" megbeszélni valónk volt egymással, vagy elfáradtunk játék közben. Itt-e, anyai nagyapámtól-e, de bizonyos, hogy ebben a környezetben tanultam meg a krumplipuska csinálást. Ha meguntuk a pincikézést, tsuszkaszt, késdobálást, cinizést, jó beepreztünk, a környék madárfészkeit kiszedtük, akkor indultunk el a krumplipuskához szükséges toll szedésére. A falu libáit egy helyen őrizték: a vasút alatti Tretplatz-on (cséplőhely, szérű). A kihajtás csak behordás és cséplés ideje alatt szünetelt, nehogy a libák kárt tegyenek az összehordott gabonában. Meg aztán szálldozásukkal, gágogásukkal a lovakat is rémítették, láb alatt voltak, akadályozták a munkát. A Tretplatzon összeszedtük a valamire való tollat, és a közeli Kígyós patak fái alatt szétválogattuk. Többnyire csak két-három darabot vittünk magunkkal. Vigyázni kellett, hogy egyenes legyen a toll. Csak a liba szárnyából kihullott vastagja volt a jó. Jól meg kellett figyelni rejtett repedés nincs-e rajta. A csontfehér, kemény, öreg liba tolla mindig értékesebb volt a puhábbnál, fiatalabbnak Jópajtásnak, ha 13 Bottló Béla-Veres Miklós, 1968. 297. p. 14 Dávid Zoltán, 1957. 151. p. 15 OL Regnicolaris Levéltár, Lad. EE. nr. 2., frusta 6. A különös csak az, hogy az összeírok „Possesio Kacsmár in Borsód", azaz „Borsódon lévő Katymár" néven tüntetik fel a falut, tehát a katymári gazdák Borsódon laktak. Bizonyára ide menekültek valami veszedelem elöl. 16 Secanski, Zivan, 1952. 275. p. Összesen 14 gazda. 17 Dudás Gyula, 1897., Dudás Gyula, 1899., Kőhegyi Mihály, 1992. 18 Hellenbarth, Mária, 1980. 83. p. 19 Fényes Elek, 1836-1839. II. 61-62. p. 20 Fényes Elek, 1951. II. 187. p. 21 Fridrik Tamás, 1878. 168-169. p. 22 A magyar korona... 1882. Másolata TIM Adattár, 2039.96. 23 Rapcsányi Jakab, 1934. 503. p. 144
