H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Kertész Róbert-Sümegi Pál: Teóriák, kritika és egy modell: Miért állt meg a Körös-Starcevo kultúra terjedése a Kárpát-medence centrumában?

- elfogadják a többszörös munkahipotézis tudományfilozófiai alapelveit, - tiszteletben tartják a társadalom, valamint a tudomány technikai és elméleti haladásából származó generációs megközelítésbeli különbözőségeket, - alaposan áttanulmányozzák egymás eredményeit, - a konkrét eredményeken alapuló érdemi eszmecserére, egy-egy probléma megoldására koncentrálnak a személyes hangvételű viták és megjegyzések helyett. A korábbi és az újabb archeológiai, geológiai és paleontológiái adatok alapján a továbbiakban kísérletet teszünk a Kárpátmedence őskori régészetét, régészeti geológiáját, a negyedidőszaki őskörnyezet fejlődéstörténetét érintő egyik legkiemelkedőbb problémakör árnyaltabb megvilágítására: a kora neolit népcsoportok megjelenésének, letelepedésének és terjedésének, a neolitizáció folyamatának rekonstruálására. Célunk az, hogy az 1960-as évektől kezdődően kialakított régészeti és környezetrégészeti teóriákkal szemben egy új, a Kárpát-medence paleoökológiai sajátosságait, az újkőkori emberi tudás, technika és környezet kapcsolatát jobban figyelembe vevő modellt mutassunk be. Teóriák és kritika A Körös-Starcevo kultúra elterjedésének északi határa a Kárpát-medence középső részén húzódott. Mivel markáns geomorfológiai elválasztó vonal (pl. hegység, folyó) nem található e határvonal térségében, és a mezolitikumra vonatkozó régészeti adatok a legutóbbi időkig csaknem teljesen hiányoztak a területről, a Körös-Starcevo kultúra északi határával kapcsolatban számos régészeti és természettudományi interpretáció látott napvilágot. A természettudományi magyarázatok két területre koncentrálódtak: egyrészt folyómozgásokat modelleztek, másrészt őskörnyezeti adatokat próbáltak értelmezni és a Körös kultúra északi elterjedésével összefüggésbe hozni. Feltűnő módon csak az alföldi kora neolit Körös kultúrára koncentráltak, és a dunántúli, hasonló korú Starcevo lelőhelyek északi határvonalának törvényszerűségeit nem igazán vizsgálták. T. Dobosi Viola és Szathmáry László azt feltételezte, hogy az Alföldön a Tisza folyó pleisztocén végi-kora holocén medrei összefüggésbe hozhatók a Körös kultúra északi elterjedésével. A folyóhálózat és a Körös kultúra kapcsolatát legrészletesebben Szathmáry László foglalta össze. Szathmáry cikkeiből egyértelműen megállapítható, hogy a korábbi hidrográfiai hipotéziseket kritika nélkül átvéve új teóriákat alkotott, és szinte valamennyi nagyobb, különböző korú tiszántúli folyó vonalát összefüggésbe hozta a Körös kultúra északi elterjedésével. A T. Dobosi Viola és Szathmáry László által megfogalmazott ún. határfolyó elméletet a folyómorfológiai kutatások cáfolták. A feltárt adatok alapján ugyanis bizonyossá vált, hogy a Tisza mai mederhálózata az Alföld északkeleti részén már a pleisztocén végén kialakult. így az Ős-Tisza utoljára a felső-pleniglaciálisban (30.000-20.000 BP évek között) jelent meg az Ér-völgye— Berettyó-Körös folyók vonalában. Ebből következőleg az Alföld centrális részén a Tisza nem alkothatta a határfolyó szerepét a kora holocénban. Ennek ellenére ezt a régi teóriát a kutatók egy része mind a mai napig elfogadja. Szathmáry László felvetette, hogy a Tisza a kora holocénban az Ér-völgyén keresztül folyt a Körösök vidékére. Ezt a megállapítást az Ér-völgyében végzett medermorfológiai és kronológiai vizsgálatok nem támasztották alá. A fentebb említett kutatások alapján - Szathmáry feltételezésével ellentétben - a Tisza már jóval az atlantikum pollenfázisát (7000—5000 BP évek között) megelőzően felvette mai futásirányát. Szathmáry László véleményét, mely az atlantikum pollenfázisának csapadékosabb éghajlatán az Ér-völgyi pleisztocén Ős-Tisza-medrek újabb folyóvízi aktivitását és „regenerálódását" veti fel, a régióban végzett őskörnyezeti vizsgálatok nem igazolták. Ugyanezek az eredmények cáfolták Szathmáry azon hipotézisét, mely szerint a Tisza kétirányú lefutásával, Ér-völgyi és recens mederrendszerre vonatkozó bifurkációval kellene számolnunk a kora holocénban. Szathmáry László kapcsolatot vélt felfedezni a pleisztocén végi folyóhálózat és a Körös kultúra elterjedése között is. Ugyanakkor térképén is látható, hogy a Körös kultúra északi határa nem hozható összhangba még az Ős-Tisza hipotetikus, felső-pleniglaciális lefutásával sem, mert a Körös kultúra lelőhelyei ettől mintegy 60 km-re északabbra is előfordulnak. A feltételezett határfolyó — amely egyébként 20.000 évnél idősebb folyóvízi 8 Dobosi 1983, 12; Szathmáry 1978, 7. lábjegyzet; 1983; 1991, 294-296 9 Szathmáry 1978; 1983; 1991 10 Borsy 1989, 214-222; 1995, 65-71; Borsy—Félegyházi 1983, 116-120; Sümeghy 1944; Somogyi 1967, 325-336 11 pl. Nagy 1998, 62; Raczky 1986, 29-30; 1988, 29 12 Szathmáry 1978, 7. lábjegyzet 13 Borsy 1989, 214-222; Borsy—Félegyházi 1983, 116-120; Sümegi et al. 1994, 359-361 14 Szathmáry 1983, 76 15 Szathmáry 1983, 76, 78 16 Sümegi et al. 1994, 359-361 17 Szathmáry 1983, 78. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy az ármentesítés előtt az Ér-völgye árvízlevezető rendszerként működhetett a Tisza-Szamos-Kraszna árvizeit is levezetve a Szamoshát irányából délnyugatra, a Körös-süllyedék felé (Somogyi 1961; 1967), de ekkor már a Tisza lefutási iránya a Szamoshát, Tiszahát, Bodrogköz és Közép-Tisza vidék volt. 18 Szathmáry 1983, 73, 76-78 19 Szathmáry 1983, 77, 2. ábra 10