Szabó László – Tálas László – Madaras László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 10. (1997)

Vadász István: A tiszafüredi nyomdák története

VADÁSZ ISTVÁN A TISZAFÜREDI NYOMDÁK TÖRTÉNETE Egy kisváros nyomdatörténetének feldolgozása nem mindig egyszerű feladat. Törekvéseinknek egyrészt a források fellelhetősége szab határt. A valaha létezett kisvárosi nyomdák többsége ugyan­is valóban kisüzem volt: 1-2 inassal, s viszonylag szűk körben terjesztett termékekkel. Az egykoron kis példányszámban elkészített helyi újságok, név­jegyek, báli és lakodalmi meghívók, levélpapírok és borítékok, ügyviteli és egyéb nyomtatványok ugyanis jórészt csak szerencsés véletlennek kö­szönhetik mai előkerülésüket. Ugyanakkor ezek a termékek rendkívül érdekes emléknek, roppant hasznos forrásnak bizonyulnak. Köztudott, hogy a vidéki kis nyomdák megje­lenése, számuk gyarapodása összefügg a polgáro­sodás folyamatának XIX. század végétől tapasz­talható kiteljesedésével. A XIX. század végén egy kisvárosi nyomda alapítása nem pusztán gazda­sági vállalkozás: a nyomda létezése egyben kul­turális tényező is. Ezen nyomdák termékeinek egy része (pl. helyi újságok, egyesületi kiadványok, meghívók, plakátok) pontos és aránylag megbíz­ható képet ad egy adott térség vagy település helyi társadalmának állapotáról, működéséről. A nyomdai termék ugyanakkor az előállító üzem technikai felszereltségéről, az előállítók felkészült­ségéről, a megrendelők („fogyasztók") igényeiről, általánosságban mondva a befogadó környezet civilizáltságáról is árulkodik. Az írni-olvasni tudás, az ismeretközvetítés ugyanis a modernizáció neki­lendülésének egyik alapvető tényezője. Úgy gondolom, hogy a nyomdák polgárosodást kísérő területi elterjedése egyben településhálózati tényező is. A nyomdai termékek ugyanis olyan iparcikknek minősülnek, melyek nem mindennapi igényeket elégítenek ki. Ezen szolgáltatások igény­bevétele periodikus, nem véletlen, hogy nyomda nincs mindegyik településen. A nyomdai szolgál­tatást biztosító intézmény ezért a településháló­zatban koncentráltan helyezkedik el: egy nyomda léte tehát központi funkciót biztosít egy adott településnek. Ez a funkció természetesen nem az egyedüli. Az 1900-as évek első évtizedére például azt láthatjuk, hogy Magyarországon a járásszék­helyek (amelyek egyben piaci-vásári központok, s jórészt járásbírósági székhelyek is) csaknem mindegyike nyomdával rendelkezik. A kisvárosi nyomdák történetének tanulmányozásával tehát a polgárosodás folyamatát is nyomon követhetjük, s egyben képet kaphatunk a „város és vidéke" kapcsolat alakulásáról is. /. Tiszafüred nyomdái 1888 és 1950 között A múlt század második felében kibontakozó gazdasági-társadalmi fejlődés Magyarországon együtt járt a nyomdák számának gyarapodásával. Az 1. táblázat alapján jól nyomon követhető ez a változás. A XIX. század közepén még igen kevés település rendelkezik nyomdával: jóformán csak a legjelentékenyebb helyeken, az ország politikai központjában, illetve egyes közigazgatási székhe­lyeken találunk nyomdát. 1850 és 1876 között azonban a nyomdák száma több mint kétszeresére emelkedik (71-ről 187-re). 1895-ben már 548 nyomda volt az országban: ám 15 év alatt ez a szám is megkétszereződött. A későbbiekben a nyomdák száma az ország területének változása miatt alacsonyabb lett. Ez a szám azonban az államosításig csak kis mértékben változott: a gazdasági helyzet függvényében csökkent vagy emelkedett. A nyomdahelyek számszerű alakulá­sával kapcsolatban azt célszerű kiemelni, hogy 1910-re gyakorlatilag minden járásszékhelyen volt nyomda, s ez az állapot fennmaradt egészen az államosításig. Erre utalnak a lakosságszám és a nyomdák száma közötti mutatók is. 1910-ben 1 nyomdára 16.912 lakos jutott Magyarországon, 1934-ben ez a szám 13.335 főre módosult, ami azt jelenti, hogy a XX. század első felében egy 69

Next

/
Oldalképek
Tartalom