Szabó László – Tálas László – Madaras László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 10. (1997)

Farkas Ferenc: A Tiszazug földrajzi nevei

Mindhárom névalkotó elem megtalálható a Jászság névanyagában is: domb (35), halom (110), hegy (16). Ebben az esetben fokozott mértékben igaznak bizonyul az idézett szakmunka nagyságrendre vonatkozó megállapítása: a Tiszazugban aligha található még százméteres kiemelkedés sem, de a Jászságban sem lelünk ilyenféle térszíni formát, vagy legfeljebb kivételképpen. Ezeken a tájakon a hegy közszó másféle jelölésre van lekötve, mint a valóságos hegyeket is feltüntető vidékeken. Legtöbbször a szőlőhegy megnevezésére szolgálnak. Szőlőt a Jászságban és a Tiszazugban egyaránt kiemelkedésre telepítettek, sőt a szőlővel betelepített területet körül is árkolták, állattól, embertől védendő. Ez lehet a magyarázata annak, hogy számos szőlőtelepítvény akkor is hegy nevet kapott, ha magassága még a domb átlagos szintjét sem érte el, legfeljebb néhány méterrel emelkedett ki a síkból. Külön figyelmet érdemelnek a mesterségesen emelt létesítmények között a tiszazugi kunhalmok, szám szerint három. A szőlőhegy mellett az akasztóhegy vagy az akasztófahegy járja, s mellette él az akasztófahalom név vagy megnevezés is. A Jászságban egy, a Tiszazugban három ilyen nevet gyűjtöttek össze. A hegy közszói elem az említett esetekben nem annyira a természeti jelenség, a domborzat megnevezésére szolgál, hanem a szóban forgó hely sajátos funkcióját testesíti meg (termelési, jogi). Részben hasonlóképp válhatott földrajzi nevek alkotóelemévé a sziget szó is. Ma már rendszerint nem vízzel körülfolyt, -vett területet jelöl sem a Tiszazugban, sem a Jászságban, hanem egy hajdan ilyen kiemelkedés nevévé vált. A Tiszazugi névanyagban jó példa a tizenkilenc közül a Szőllős-sziget (4/52): „Valamelyest kiemelkedő rész, ahol szőlőtermesztés folyt és részben folyik." A jászsági anyagból pedig szemléletes a következő példa: 10/485 Márvány-sziget: Márvánsziget „Kemény, szikes, részben fával benőtt terület, amely színében is eltér környezetétől." A fentiekhez hasonlóan viselkedik névtani tekintetben a völgy közszó is. A tiszazugi névanyagban két, a jászkiséri gyűjteményben egyetlenegy található. A fentiekből és számos más példából is kitűnik tehát, hogy a tájban élő ember a táj adta, alkotta világot valóban világmindenségnek tekinti, tekintette akkor, amikor a szűkebb értelemben vett pátriából ritkán vagy egyáltalán nem mozdulhatott ki. A megelőző időszak névadói nem tartották, mert nem tarthatták számon a szaktudomány legáltalánosabban ismert kategóriáit sem, hiszen nem vagy alig juthatott el hozzájuk. Ahogyan Ripacs Martin külön világot teremt Golding regényében a maga számára, ugyanúgy teljes világot alkotott a névteremtő közösség a maga számára. A másik jellemző csoportot azok a névelemek alkotják, amelyek a népnyelvi használatban ismeretesek csupán. Ilyennek tűnik a fenék és a lapos. E két névelemet a szakirodalom nem használja a domborzati viszonyok megjelölésére, megnevezésére. Ezeket a népi látásmód produktumaiként tarthatjuk számon. Mindkettő a síknál mélyebben fekvő területrészeket jelöl, valóban szemléletes módon. Ugyancsak ide sorolható a zsombék megnevezés is, amely méretében a fentieknél jóval kisebb. Megállapítható tehát, hogy a névadás, a földrajzi nevek kialakulása a nyelv jelkészletét sajátos módon, a mindennapi beszédfolyamattól részben eltérő módon használja fel. Ilyen módon természetszerűen hozzájárul a nyelv gazdagodásához, a beszédfolyamat bizonyos ponton ennek következtében élőbbé, elevenebbé válik. A névadás számos összetevőjében szembesíthető a másodlagos modellálás folyamatával, hiszen a valóságtükröztetésnek, az ítéletalkotásnak a nyelvi eszközök egyedi felhasználásával tud megfelelni. 131