Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

tetei te, ha nem gyüvök. Jól van, mondom! De ne sokáig!" "Sokan ott találták fel magukat a szőlőben. Kiültek oda a pince elejbe, ketten, hárman, oszt beszélgettek, a korsót odatették elejbük, oszt egyszer az egyik hozott fel az ő pincéjükből, akkor ment a másik, aztán ő. így sorba." "A pógárok nem jártak kocsmába, ők a pincébe üldögéltek." Az asszonyok Mozsgón és Csertőn a családdal együtt mentek ki húshagyókor a pincébe. "Húshagyókedden az emberek feleségestül mentek ki a pincébe. Két-három család külön társaságban volt, és azok ott mulattak, dőzsöltek. Ilyenkor kint voltak az asszonyok is, kivitték a kosarakat, oszt ott terítettek, ettek, ittak." Ugyanekkor Szulimánban az asszonyok férfiak nélkül mentek ki, s rendeztek nagy mulatságot. Valószínű, hogy ez a régebbi formája a szokásnak. "A mi időnkben húshagyókor ki szoktunk menni, sütöttünk fánkot, aztán befűtöttünk ós ettünk, ittunk. Ilyenkor a lányok is kimentek másik pincébe, ós külön mulatságot rendeztek. Megjelentek a legények is, ettünk, ittunk ós tánc is volt." A szőiőbeiiek szintén rendeztek húshagyó bált, amit bátyus bálnak mondtak. A bort és pálinkát egy kibérelt pincébe összehordtak, a lányok fánkot sütöttek, ós hajnalig tánc volt. A szőlőben pincóző pógárembereknól ós -asszonyoknál, de az alkalmilag felránduló fiatalságnál sem volt szokás az, hogy összehordjanak bort. Mindig a házigazda borát itták. A pincézés egyes csoportjai, úgy véljük, spontán módon rajzolják ki azokat a kis társadalmi csoportokat, amelyek az egyes rétegeken belül egybefogták az összetartozókat, egymást becsülőket. Már az megtiszteltetósszámba ment, ha valakit a másik a pincéjébe invitált, akár csak egy pohár borra is. Adatközlőink máig büszkén emlegetik, ha őket iparos létükre egy pógár pincéjébe hívta, vagy részt vehetett egy-egy pincebeli mulatságon, amelyet valamely fölötte álló társadalmi réteg képviselője rendezett. A harmincas években a Gyöngyösbokróta irányvonalát követő Lengyeltóti János tanító Mozsgón számos olyan alkalmat szervezett, amely társadalmi rangra való tekintet nélkül a falu ós a szőlők fiatalságát összefogta, és egy akció részesévé tette. Színielőadásokon nem a rang, hanem a rátermettség szerint osztotta a szerepeket, szokásokat újított fel, belevonva az egész falu fiatalságát. Passió játékot adott elő, amely még a környező községek fiatalságát is megmozgatta. Mindezek egy-egy produkció idejére feloldották a társadalmi különbségeket, tartós hatásuk azonban nem volt. A vidék még meglévő, de pusztulóban lévő szokásai (aprószentek, húsvét, komálás, labdázás, "Hej szénája, szénája...", birkasorsolás), elkülönítették egymástól a falubelieket, s a szőlő lakóit, sőt azon belül is csoportokra tagolták a társadalmat. Az a kísérlet, hogy különböző társadalmi érdekű csoportokat egy nagy szokásrendszer részévé tegyenek, nem hozott eredményt. A hagyományos társadalom átrétegződése A hagyományos társadalmi struktúra fellazulása (1942-1960) A második világháború már 1943-ban érezteti vidékünkön a hatását. Ekkor jelennek meg nagyobb számban a túfelőlíek, a jugoszláviai menekültek. Mivel ők elsősorban a majorságokban kapnak munkát, ekkor még a falvak társadalmát jelenlétük nem bolygatja meg, elvegyülnek a különben is elkülönülő cselédek között. Az igazi változást a szovjet csapatok 1944 december eleji megjelenése okozza. Csertőn a Festetich család közeledtükre elmenekül, s ezzel megszűnik a nagybirtokos család több évszázados befolyása. Ideig-óráig még nem történik változás, a cselédek megmaradnak házaikban, a kastélyban pedig fogolytábort rendeznek be, amely 1945 szeptemberéig áll fenn. 1945-ben előbb megindul a földosztás, majd a majorságban lakók az uradalmi épületek bontott anyagából a kastély körül építkezni kezdenek. Mozsgón a Biedermann család nem menekül el, hanem a kastély egy részét a szovjet parancsnokságnak engedi át. Jelenlétük hosszabb időre megmenti a kastélyt ós az uradalmi épületeket a szóthordástól. A földesúri birtok azonban itt is felosztásra kerül, s a Biedermann család Mozsgó határában lévő 800 holdnyi szántója az igénylőké lesz. Szulimánban és Almáskeresztúron a földosztás szünteti meg a bérlők kezén lévő nagybirtokot. A földosztásban a pógárok, kisházasok és szőiőbeiiek egyaránt részt vettek, s a bizottság tagjai voltak. A társadalmi állapotok tisztázatlanságára jellemző, hogy Csertőn például a Földosztó Bizottság elnöke Szőnyi János, az egykori ispán volt. Vizsgált faivainkban 1945 és 1950 között a földosztás ellenére sem borul fel az addigi társadalmi struktúra. Csupán ott megy végbe nagyobb változás, ahol kitelepítések, s nagyarányú beköltözések voltak.

34 Ugyanakkor megemelkedett a társadalom anyagi szintje. A kisházasok és szőiőbeiiek ugyanakkora birtokhoz jutottak, mint 358