Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

vényszerűségei szerint ment végbe a XX. században. A két csoport közötti határvonal azonban végig érezhetően megmarad. A cselédség a faluközösségen teljesen kívülrekedt, hivatalos formában nem kapcsolódott hozzá, ők, leszámítva a református Csertőt, a hivatalos faluhoz az egyházközségen keresztül kapcsolódtak. De az állandó lakóhelyváltás ezt a kötődést is szimbolikussá tette. Az egyes társadalmi rétegeket azonban a hivatalos kapcsolaton túl számos egyéb szál kötötte össze, amely még a kirekesztettnek tűnő cselédséget is egy-egy faluközösség részévé tette. A hivatalos községi közigazgatás közmunkában csupán az utakat és utcákat javíttatta. Ezenkívül egységes községi megmozdulásra nem került sor. A községi bíró intézte azonban az egyháznak végzett közmunkák megszervezését is. Mozsgón a plébániának 6 hold kegyúri szántója volt, amelyet minden évben kérvényeznie kellett a kegyúrtól. Ezen kívül saját szántója 13 hold volt Mozsgó határában. A mozsgói szántókat a pap maga művelte ós kommenciós kocsit tartott a munkák elvégzésére. Négy község: Mozsgó, Almamellék, Szulimán és Almáskeresztúr összesen 16 hold rétet ós 12 oktál erdőt művelt közmunkában az egyháznak. Ugyanakkor a másik három település által juttatott szántót is művelniük kellett. A községek ezt a közmunkát egymás között arányosan megosztották. "Mozsgónak négy, Szulimánnak négy és Almamelléknek szintén négy hold kaszálót kellett kezelni. Lekaszálni, megforgatni a szénát, begyűjteni, bevinni. De ha a víz elvitte, akkor meg kellett fizetni. Almáskeresztúró volt a szántóföld. Meg kellett szántani, megkapálni vagy learatni, mit tudom ón, hogy mit, mit vetettek bele, és a terményt beszállítani. Az erdőből Mozsgó 32 méter, Almamellék és Szulimán 48-48, Keresztúr pedig 24 méter fát volt köteles beszállítani a plébánia udvarára." Mivel az iskola is az egyházé volt, a tanítónak járó 4 oktál erdőjárandóságot szintén egyházi közmunkában termelték ki és szállították el. Az egyháznak végzett közmunkát a községi bíró intézte. Utasítására a kisbíró sorra járta az az évben esedékes házakat, s akinek fogata volt, azt fogattal, a többieket gyalogmunkásként rendelte ki. "Ha valaki nem tudott elmenni, az maga helyett feltétlenül küldött valakit, mert aki nem ment el, azt megbüntették." A községi közmunkákra cselédeket nem rendeltek ki, ellenben az egyházközséghez tartozó valamennyi lakosnak részt kellett vennie az egyházi közmunkákban. A községi és egyházi közmunkák mellett valamennyi közmunkát az úrbéres testület vagy a hegyközség végeztetett. Mozsgón, Almáskeresztúr irányában a bögöri részen "van egy nagyon szép 6000 saroköles rét. Ez az apaállat területe volt, úrbéres, községi apaállatot tartottak, ezt 1906-ban apám és a nagybátyja közmunkában sáncolták körül." Az apaállat területét közmunkában kaszálta minden úrbéres közösséghez tartozó család. Az úrbéres erdőbirtokosság minden évben kijelölte a kivágandó területet, a legjobb minőségű ölfát az úrbóressóg visszatartotta, majd oktálonkónt kiadta a járandóságot. Csupán akkor lehetett hazaszállítani a saját fát, ha már a községét elszállították. Megesett, hogy a favágásban joggal nem rendelkező iparosok, szőlőbeliek is részt vehettek, s ők a tuskókat részelték. Erre azonban csak a legutóbbi évtizedben került sor. Az úrbéres testület vezetősége a szőlők közti árkok, utak ós a legelő tisztítására kirendelte tagjait, tavasszal a legelőn tüskeirtás, pocokirtás folyt. Másutt mindenütt kézimunkával végezték ezt, de Mozsgón úgynevezett lófogatos rétgyalut is alkalmaztak. A legelő tisztítására, pocokirtásra nők, 14-16 éves gyermekek is kimehettek, ós képviselhették a családot. Amint a húszas években megalakultak a hegyközségek, a szőlők közötti, korábban esetleg úrbéres utak karbantartását már nem a falubeliek, hanem a szőlő lakói végezték. Kivétel volt a mozsgói Jedinka, illetve a csertői hegy egy része, amely gyérebben lakott volt. Almáskeresztúron, ahol nem volt állandó szőlőbeli lakosság, a szőlő végig úrbéres gondozás alatt állott. Jellemző, hogy a közmunkát helyben robotnak nevezik. A közsógszervezet mellett 1950-ig végig funkcionáló úrbéres testület, majd mondhatni az ennek mintájára hatósági utasításra létrejött hegyközség nem engedte, hogy a községszervezet egységes közigazgatási apparátusként működjék, sőt mert a körjegyzőség központja Mozsgón volt, s valóságos községi apparátussal csak itt számolhattunk, méginkább megnövekedett e feudális eredetű testületek önigazgató szerepe Szulimánban, Almáskeresztúron és Csertőn. Ez pedig azt eredményezte, hogy az úrbéres állapotot, s a jobbágyfelszabadítás után kialakult társadalmi különbségeket hivatalosan is konzerválták. A közigazgatási apparátus és az úrbéres testület Almáskeresztúron azonban jóformán egybeesett. Itt nem voltak jövevények, s úgyszólván mindenki tagja volt az úrbéres testületnek. A különböző társadalmi rétegeket a községi szervezeten túl a munkaszervezet kapcsolta össze. Mozsgón és vonzáskörzetének falvaiban a társadalom legkisebb egysége a kiscsalád 352