Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

szór a hónapszámosok az időjárás miatt kényszerültek arra, hogy benti, uradalmi munkát végezzenek. "Ezek a nyári, leszerződött hónapos lányok vagy asszonyok, mikor esős idő volt, nem tudtak nekik más munkát adni, beküldték a raktárba zsákot foldozni. Vagy megkeverni a búzát vagy rostálni." A hónapszámosok rendszerint hat hónapra kötötték le magukat az uradalomban. 17 éves korig fél kommenciót kaptak, attól kezdve egészet. A teljes kommenció hat hónapra 6 mázsa búza, havonta 20 kg kenyér, 10 kg finomliszt, 2 kg só és 10 pengő volt. A hónapszámosnak való elállás biztos, de kevés keresetet jelentett. Ezért 17 éves koron túl legfeljebb a lányok, asszonyok kötötték le így magukat. Amint egy fiú már megtanult kaszálni, bírta az aratást, inkább aratónak ment, napszámosmunkát vállalt. Hónapszámos munkára elsősorban a mozsgói uradalom szegődtette az embereket. Szulimán, Almáskeresztúr, Csertő uradalmai inkább napszámosokat szegődtettek. A csertőiek, szulimániak ezt kedvezőbbnek is tartották. "Én is 13 éves voltam, amikor mindennapos napszámos voltam itt helyben, Csertőn. De ha utána másutt jobb lehetőség volt, jobban fizettek, akkor oda mentem. Mindig csoportosan mentünk. Előtte már volt nagy szervezkedés, hogy hova menjünk. Az ember megtudta, hogy ha többet fizettek valahol, hát fiatal vagyok, elmegyünk oda, ha messze is van. Jössz? Te is? Megyek. Gyere te is! És akkor mentünk. Hát ott meg örültek a munkásnak. Ugye megtudta egyik a másiktól, hogy te, ott egy pengővel többet fizetnek, gyere oda! Vagy 10 fillérrel, 20 fillérrel többet. Hát nyilván oda mentünk." A gyermek az uradalomban sokféle munkába beletanult, sokan ott sajátították el a kaszálás tudományát is, s ezt előnynek tartották, mert az uradalom szerszámát használták hozzá, nem a sajátjukat tették tönkre. A szőlőbeliek nehéz helyzetére jellemző ez is, s igyekeztek minden olyan uradalom adta lehetőséget kihasználni, ami a legkisebb anyagi hasznot jelentette. A legfontosabb munka, csakúgy, mint a kisházasoknak és az iparosoknak, az aratás volt. A környező nagy uradalmak különböző módon adtak apróbb juttatásokat, illetve kötötték meg a munkaerőt. Mint láttuk, aratóinak a Berger-uradalom semmiféle kötöttséget nem szabott, de korlátlanul adott reszesföldet. A Krammer-uradalom összekapcsolta a kaszálójuttatással az erdőmunkát és az aratást. Mozsgón egységesen egy holdnyi feles kukoricát adtak az aratóknak, de egyéb megkötés nem volt. Csertőn a Festetichuradalomban csak az kapott aratást, aki 12 napot leszolgált napszámban. "12 nap kellett elmenni napszámba, amit követelt, hogy tavasszal már gyomlálásnál, búzagyomlálásnál, kukoricakapálásnál ott kellett lenni. Ez kötelező volt. Ezt le kellett szolgálni, kifizették, csak mondjuk talán, én úgy gondolom most mán, hogy ezzel biztosította magát. Kaptunk még kukoricaföldet, de nem harmados kukoricaföld volt, hanem negyedes. Minden negyedik kosár volt a miénk, ő vetette be, mi csak megkapáltuk, leszedtük, a csutaszárt már nem kellett levágni." Távolabbi uradalmak kaszálásra is robotra hívták az embereket, s ezért e négy faluból nem szívesen mentek oda. Változott az aratórósz is. "Mozsgón, úgy emlékszem, tizedik rész volt. Erzsébeten, lent Péterfán, Körösgabon kilenced. Ez a Biedermann volt a legrosszabb, itt tizedén arattunk. Itt semmit a világon nem adtak ezen kívül, se kosztot, se pálinkát, még egy pohár sört se, pedig azt megérdemeltük volna." Több uradalomban szokás volt az aratóbál rendezése. Ennek költségeit az uradalom állta. A Biedermann-uradalom azonban ezt sem minden évben rendezte meg. "Mikor elmúlott az aratás, csináltak egy aratóbált. Nem minden évben ugyan. Kalászokból összeállítottak egy úgynevezett koronát, aztán azt elvitték az intézőhöz, meg a gazdához, itt mondjuk Biedermannhoz. Adott esetleg nekik bort, mert volt neki elég, mást nem adott. De nem mindig tartottak ilyet." Az aratók, a minden kis juttatást értékelő szőlőbeliek nagyon is számon tartották az efféle juttatásokat, kisebb ajándékokat, s az uradalmak közötti vándorlást egyik évről a másikra ezek az apró dolgok is befolyásolták. Amint egy lány- vagy fiúgyermek abba a korba került, hogy markot tudott szedni, szüleivel, rokonaival állt párba, s a család jelentős menynyiségű búzát takaríthatott be. A búzából fizették ki adójukat a szőlő és ház után, rótták le kocsmárosnak, boltosnak, mesterembereknek a hitelt, illetve ebből ruházkodtak. Földvásárlásra, szőlőgyarapításra nemigen futotta belőle. A húszas évek közepétől, amikör az egyre nagyobb mennyiségben megtermelt gyenge minőségű bor nem hoz jövedelmet, mert csupán néhány szigetvári és környékbeli kocsma vásárolja, megindulnak a nagyobb arányú erdőmunkák. Ez juttatja jelentősebb téli keresethez a szőlőbelieket is. Mivel lovat a szőlőben csak néhány ember tartott, nyugodtan mondhatjuk, hogy valamennyi szőlőbeli csak favágó volt. Meg kell különböztetni egymástól a részes favágást, amely elsősorban a fa saját szükségre való beszerzését biztosította és az erdőirtást, amikor az ura345