Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Gulyás Katalin: A jászsági kézművesek 1828-ban

A Jászság iparosai szakmacsoportonként szakma- szakmák mesterek legények összes fogcsoport száma lalkoztatott 1. élelmiszeripar 3 37 1 38 II. faipar 3 33 15 48 III. fém- és fémfeldolgozó ipar 6 110 13 123 IV. építőipar 2 11 — 11 V. bőr- és bőrfeldolgozó ipar 5 467 82 549 VI. textil- és textilfeldolgozó ipar 6 276 27 303 VII. szolgáltatóipar 2 2 1 3 VIII. egyéb ipar 3 3 — 3 ismeretlen — 8 — 8 Az 1828. évi országos összeírás adatai azt tanúsítják, hogy miként országosan, a Jászságban is a bőr- és bőrfeldolgozóipar foglalta el az iparűzők száma szerinti rangsorban az első helyet. A hagyományosan "magyar mesterségének tartott csizmadia- és szűcsipar, valamint a nyersanyagellátásukat szolgáló tímármesterség képviselői dolgoztak itt a legtöbben, s e vidék az egyik jellegzetes, karakteres, önálló forma- és motívumkincset kialakító alföldi szűcsközpont volt. A textil- és textilfeldolgozóipar állt a második helyen, mely szintén bőséges helybeli a nyersanyagforrással rendelkezett. A fém- és fémfeldolgozóipari szakmák alacsony differenciáltsága, az egyéb iparágak és a szolgáltató ágazat igen kicsi részesedése a kézműiparon belüli munkamegosztás alacsony színvonalára engednek következtetni,

38 mely összefügg a mezővárosok még csak kezdődő urbanizálódásával, a társadalom döntően paraszti voltával, illetve azzal, hogy e szakmáknak helyben vagy a közelben nincs nyersanyaguk. Az állandóan dolgozó és a segédeket foglalkoztató kézművesek alacsony részaránya szintén a kézműipar gyengébb fejlettségét, s az iparosok mezőgazdasági termelésre való szorosabb ráutaltságát tanúsítja. A mesteremberek nagyobb csoportját a redempció után beköltözöttek leszármazottai alkották, akik néhány nemzedékkel később családi kapcsolataikkal már teljesen beépültek a helyi társadalomba. A kisebb csoport a kisföldű redemptusoké, akik a családon belüli birtokaprózódást próbálták megállítani olymódon, hogy fiaikat mesterségre taníttatták. A kézművesek mindkét rétege vagy saját földjót, szőlejét művelte, vagy más birtokán vállalt munkát pénzért vagy részért, hogy családja megélhetését biztosítsa. Ez a leginkább városiasodott és iparosodott Jászberényre is jellemző volt. Az országos összeírás bőséges adattömegéből következtethettünk az iparosság vagyoni viszonyaira. Jelentősebb értéket az ingatlanok: a lakóház, szántóföld, szőlő és az állatállomány képeztek, vagyonuk iparűzéssel összefüggő része: a műhely, a szerszámok, a nyersanyag értéke ezekénél sokkal csekélyebb lehetett. A vagyon társadalmi státust meghatározó része a sajátos jászkun berendezkedés következtében egyedül a földbirtok. Csak egy viszonylag szűk rétegnek, a redemptusok leszármazottainak volt lehetősége arra, hogy ehhez öröklés vagy vásárlás útján hozzájusson. Más mezővárosokban és a szabad királyi városokban - megfelelő anyagi erő birtokában - a kézművesek birtokossá válása előtt nem voltak ilyen szigorú akadályok, s ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a zárt jászkun társadalomban nem tudott erős, vagyonos iparos réteg kialakulni, meggyökeresedni. Megállapíthatjuk, hogy a jobbágyi kötöttségektől mentes Jászságot is az Alföld sajátos iparfejlődése jellemezte. Az országos összeírásban rögzített állapotrajz a kapitalista jellegű ipari vállalkozási formák teljes hiányát mutatja: a XIX. század első fele itt a század elején privilégiumot szerzett mezővárosi és falusi céhek működésének virágkora. A kerület kézműipara elsősorban a mezőgazdaság termékeinek feldolgozására specializálódott, a helyi lakosság igényeit (mezőgazdasági eszköz, ruházat, lakberendezés stb.) kielégítette. Ezidőtájt néhány termékével már megjelenhetett a szomszédos Pest és Heves megyei területeken is, bár e piacokon más kézműipari központokkal - Három Város, Gyöngyös, Eger, Pest stb. - kellett osztoznia. Ezt bizonyítja, hogy a Jászság - főként É-i, ÉNy-i - peremén fekvő települések: Árokszállás, Fényszaru, Jákóhalma, Apáti, s természetesen Berény kézműipara specializáltabb volt, mint a K-i, DK-i részen található Alsószentgyörgyé, illetve Kiséré, ahol az önellátás volt jellemzőbb. 291