Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Gulyás Katalin: A jászsági kézművesek 1828-ban

gyéhez tartoztak, elválasztva egymástól a kiváltságos Jászkun kerület 2 egységét, a Jászságot és a Nagykunságot. E dolgozat a Jász kerületben élt kézművesség viszonyait elemzi,

2 a Nagykunság és Külső-Szolnok iparossága, s a három tájegység kézműiparának összehasonlítása további tanulmányok tárgya lesz. A Jászkun kerület az ország legkevésbé iparosodott vidékei közé tartozott 1848 előtt,

3 amint azt már a kortársak is egybehangzóan megállapították. FÉNYES E. 1839-ben kiadott országismertető munkájában a következőket írta: "A lakosok csaknem kirekesztőleg földmíveléssel és baromtartással foglalatoskodván, gyárnak itten híre sincs, sőt a kevés számú mesteremberek is nyáron inkább mezei munkások, mint kézművesek."

4 15 év múltán PALUGYAI I. "főiparág"-ként a "mezei gazdaság"-ot, a szőlőművelést és a marhatenyósztést nevezte meg. Még 1848 után is a jászsági és kunsági települések csaknem mindegyikét "csekély iparüzlet"-tel jellemezte. A leginkább iparosodott Jászberény kézműveseiről is azt jegyezte meg, hogy "... a csizmadia, takács ós szűcs mesterséget őseiktől öröklött, haladást a tökély felé nem ismerő modorban űzik, nagy részük sokszor munkátlanul tesped, s nyáron át szőllőmíveléssel foglalkozik."

5 Az itteni céheknek a Budapest kerületi iparkamarának benyújtott jelentése alapján 3486 főben adta meg a három kerület iparosságának létszámát, akik között legszámosabban a csizmadiák (965), a "vésnökök" azaz faragók (989), a szűcsök (711), a takácsok (704), a szabók (222), cipészek (131), asztalosok (142), kocsigyártók (164) és molnárok (123) voltak.

6 EPERJESSY G. hívta fel a figyelmet arra, hogy a csekélyebb számú iparosság ellenére a kerületekben fejlett céhes szervezeti rendszer alakult ki 1848 előtt: az országban csak Pest és Bács megye mezővárosi és falusi céheinek száma múlta felül a jászkunsági 63 céhét. A Jászságban 23, a Kiskunságban 22, a Nagykunságban 18 céh alakult - ezek nagy része a század második évtizedében szerezte meg privilégiumát.

7 Ezt megelőzően a többi iparűzőkben szegény megyékhez hasonlóan, a Jászkun kerület is igyekezett előmozdítani az iparosok megtelepedését, megkövetelve, hogy "...mesterségeket állandóan űzni tartozni kötelesek lesznek." E törekvéseket csak mérsékelt siker kísérte, így a tanult iparosok alacsony száma miatt a kerületek engedélyezték, illetve elnézték néhány esetben kontárok munkavégzését is, vagy elengedték a legények vándorlását, remekkészítósét - a céhes mesterek heves tiltakozása ellenére.

8 A jászsági - elsősorban jászberényi - céhek belső életéről a XVIII. század második ós a XIX. század első felében érzékletes képet rajzolt BANNER J., s elsősorban neki köszönhetjük, hogy az utókor számára megmentette az enyészettől és a feledéstől e korszak számos, céhekre vonatkozó tárgyi és írásos emlékét.

9 Az újabb történeti kutatások mutatták ki, hogy a területileg széttagolt Hármas kerület egyes részei között voltak különbségek az iparosodottságot tekintve. A mai megyeterületet véve a Jászságban - Szolnok városa mellett - a XVIII. századtól adatokkal bizonyíthatóan valamivel magasabb szintű volt a kézműipar, mint a tiszántúli vidékeken: a Nagykunságban és a KülsőSzolnok vármegyei területeken.

10 Szolnok megye népművészetének kutatói kiemelik a jászsági kisipar jelentősebb szerepét a tárgyi kultúrában, s külön kihangsúlyozzák az itteni kézműipar erejének, jelentőségének bizonyítására, hogy az a szomszédos területek lakosságának szükségleteit is ellátta egyes cikkekből, alkalmazkodva azok más-más ízléséhez, igényeihez,

11 míg a másik két vidéken csak néhány mezőváros: Mezőtúr, Szolnok, Tiszafüred, Kunszentmárton haladta meg egyes termékekből a kézműipari önellátás szintjét. E megállapítások a népművészet, a kisipar "felfutásának" tekintett XIX. század második felére vonatkoznak elsősorban, azonban az országos összeírás adataiból arra is választ kaphatunk, hogy 1828-ban, a tömeges céhszerveződések után egy évtizeddel a céhek megerősödése közepette miben nyilvánultak meg e különbségek, voltak-e, s mik voltak e látványos fejlődésnek a reformkori alapjai, gyökerei. FODOR F. elsők között ismerte fel az országos összeírás jelentőségét, s 1942-ben kiadott Jászság-mofíbgráfiájában már felhasználta a kerület gazdasági életének bemutatásakor annak községenként összefoglaló számadatait, s az "Observationes..." (Megjegyzések...) rovatba foglalt, az összeírt helységre jellemző, helyi vonatkozású adatokat.

12 A kézműiparra vonatkozó megállapítása lényegét tekintve ma is helytálló, s az egész Jászkun kerületre érvényes: "...egy őstermelő társadalom termelésére és szükségleteinek ellátására támaszkodó egyszerű kézművesség volt még ekkor is a jászok ipari foglalkozása."

13 Újabban BAGI G. is használta az országos összeírás összesítő adatait disszertációjában.

14 278