Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

T. Bereczki Ibolya: Adalékok Jenő-puszta elcserélésének gazdaságos társadalomtörténeti hátteréhez

Kara és Jenő fejlődése és településsé alakulása a csere következtében mind jobban összefonódott. Jászalsószentgyörgy közbirtokossága 1856-ban kezdeményezte Kara és Jenő puszták felosztását és indítványozta betelepítésüket.

17 1857-ben Jászalsószentgyörgy közbirtokossága elhatározta 300 hold, telepítésre alkalmas terület kihasítását a pusztából, Végül a helyszínre kiküldött bizottság a telep-helyéül Karán 200 holdat jelölt ki.

18 Kara másik felének birtokosa, Jászfényszaru 100 holdat adott a létesítendő falu számára. Karajenő község önálló léte 1860-ban kezdődött, amikor a Helytartótanács rendelete nyomán megalakult elöljárósága.

19 1868-ban a Jászkun kerületi tiszti küldöttség tagjai "Jászkarajenőn egy virágzásnak indult csinos telepet találtak, községházzal, paplakkal, templom, iskola és egyéb épületekkel..."

20 III. Történeti és néprajzi irodalmunkban egyaránt közismertnek számító tény, hogy valamennyi jászkunsági település gazdálkodásának fontos részét jelentette a puszták birtoklása és használata. Az elsősorban az állattartás érdekeit, igényeit szem előtt tartó gazdálkodási szisztéma nem nélkülözhette a belső illetve a távolabbi, külső legelőket. A XVIII. század eleji újranépesedóst valóságos pusztafoglaló mozgalom követte mindhárom kerületben egyaránt, ennek jellemzői jól ismertek Kiss József kutatásai nyomán.

21 A pusztafoglalásoknak és telepítéseknek egyik iránya a jászsági településeknek a Kiskunság pusztáin történő térnyerése. Ennek a néphagyományban még fellelhető emlékeit Szabó László dolgozta fel.

22 A jászalsószentgyörgyiek pusztaszerző tevékenysége igen korán eredményesen bontakozott ki: a redempció során a Jászságon belül Boldogháza pusztából kisebb arányban részesedtek ugyan, de sikerül magukhoz váltani Kara pusztát és Kisszállás pusztát egyaránt fele-fele részben. Kara korábban, a XVIII. század elején Nagykőrös pusztabérletei közé tartozott, Kisszállást pedig Szeged, majd Kecskemét gazdái bérelték a Német Lovagrendtől. Tőlük magasabb haszonbér megajánlásával jutottak a jászsági települések a pusztabérletekhez. 1728-ban Kara pusztán a körösiek már az alsószentgyörgyiektől vettek szénát, lovaikat pedig fizetés ellenében tarthatták Karán.

23 1745-ben Jászalsószentgyörgy összesen 21.050 Rh. forint megfizetését vállalta a redempcióban, melyből a puszták is jelentékeny részt képviseltek: a 8190 kh-nyi saját határ mellett a 7.000 kh kiterjedésű fél Kisszállás pusztát 2.150 forintért, a 4.766 kh kiterjedésű fél Kara pusztát pedig 4.000 Rh. forintért váltották meg. A puszták közül mindvégig nagyobb értéket képviselt a közelebbi Kara. Saját pusztái mellett 1781-ben a szászberki pusztát, 1809-1813 között a sülyi pusztát árendálták.

24 Nem tudjuk pontosan megmondani, hogy Jenő puszta haszonbérbe vételére mikortól került sor. Valószínűleg ez az 1830as évek második fele előtt még nem törtónt meg: az 1820-30-as évek tanácsi jegyzőkönyveinek mutatójából még Kisszállás intenzívebb használatára következtethetünk.

25 Azt ist tudjuk, hogy az 1800-ban befejeződött táblai per eredményeképpen újra Jenő puszta birtokosává lett Földváry família a XIX. század második évtizedében Podmaniczky bárónak, Vezseny földesurának adta bérbe a területet. Ekkor kaptak a vezsenyiek engedélyt arra, hogy Tiszajenő pusztán szőlőt telepítsenek.

26 A jászalsószentgyörgyiek 1846-ban megújítani kívánt haszonbérlete a következő évben járt volna le, s a következő hat évre kívánták meghosszabbítani a bórletet. A település 1845-46ban kelt tanácsülési jegyzőkönyvei részletesebbek a csereszerződés létrejöttekor írottaknál, így Jenő puszta használatának módjáról az 1840-es évtized közepére vonatkozóan tudunk részletesebb képet rajzolni. IV. A puszták rendjét, használatát mindenkor a tanács szabta meg. A jegyzőkönyvi bejegyzések túlnyomó része az állattartás ügyeivel foglalkozik. Ez érthető is, hiszen a már itt is folytatott szántóföldi földművelés egyéni volta miatt is viszonylag kevesebb szabályozást, rendelkezést igényelt. A pusztán az állandó ellenőrzés joga és feladata a pusztabírói volt, ugyanakkor a felmerülő, az egész közösséget érintő ügyekben mindig a tanács által helyszínre küldött tanácsnokok jártak el. A tanács 1845-ben, hogy gátat vessen a visszaéléseknek, elrendelte, hogy a pásztorok 5 forint büntetés terhe alatt "a Puszta bírónak híre és tudta nélkül az őrzetőre elvállalt marhák közül a tulajdonosnak kiadni, annál inkább ne merészeilyen, a Puszta bírónak pedig kötelességévé tétetik a szoros felügyellés."

27 A tanács ülésén történt a pásztorok megfogadása, s a részükre szolgáló szabályok kiszabása: erre mindig december végén került sor. 1845. december 22-én az 1846-os esztendőre a következő pásztorokat fogadták meg: 1. felvégi gulyás, alvégi gulyás, bérük egyenként 8 kila búza, idehaza a nyilason 2 szekérre 271