Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)
Nacsa Mihály: Korong alakú bronzkori övdísz készítésének technológiája
1. Az övkorong díszített oldala ömledék. Ezeket az öntési hibákat esztétikai okokból utólag el kell távolítani: a sorját csiszolással (reszeléssel), a göböket a mintának megfelelő szerszámokkal ki kell ütni, ki kell pattintani. Polírozás, fényezés: A beágyazóanyag szemcsézetéből finom részek tapadhatnak az öntvény felületére. Ezek csiszolással, polírozással, fényezéssel távolíthatók el. Minden elkészült használati eszköz magán hordozza a megmunkálás jegyeit, a szerszámok nyomait. A sérülések és a jelek elárulják a készítés módját: azt, hogy milyen szerszámokkal, hogyan munkálták meg. Ezekből pedig következtethetünk arra, hogy milyen technikai felszereltségei lehetett a műhely, milyen tudással rendelkezett a bronzműves, mennyire ismerte az anyag megmunkálhatóságát és annak fortélyait. Miként figyelhetők meg mindezek egy konkrét tárgy, a dunaföldvári bronz övkorong esetében? Az Ö./88.1.1. leltári számú tárgy funkcionális és méretbeli adatairól csak a vizsgálat szempontjából leglényegesebbeket emelem ki. (A részletes leírás megtalálható Szabó Géza régész cikkében.) A korong átmérője 190 mm, magassága 65 mm. A három rétegből álló öntvény peremének összvastagsága 2 mm. Rétegméretei: 1.) 0,8 mm, 2.) 0,6 mm, 3.) 0,6 mm. Anyaga bronz, készítési módja öntvény. Valószínű, hogy övdíszként, vagy attribútumnak használhatták. Jelenlegi állapota szerint övdíszként nem használható. Az is lehetséges, hogy a ráöntések rétegei takarják az eredeti tárgyon még meglévő, felerősítésre szolgáló részt. Ennek pótlására azonban a javítás során nem törekedtek. (2., 3. fotó) A tárgyon látható motívumkincs arra enged következtetni, hogy csak plasztikus anyagba, valószínűleg viaszba lehetett megmintázni. Ezt igazolja a csigavonalak folyamatos egymásba kapcsolódása, és a cizellálást utánzó vonaldísz mintázata. A vizsgálatok bizonyítják, hogy a cikcakk-díszítést nyomómintával készítették. Erre utal, hogy a vonaldíszítés nem szabályosan követi a körívet. Mérhető egységenként törésvonal mutatkozik, s ezeken a pontokon mintaösszehúzás látható. A körsávokban meghatározott menetszámú, egymásba kapcsolódó dupla spiráldíszt találunk. Ha egy drótszálat összehajtunk, ós szorosan egymás mellé síkban felcsavarjuk a megfelelő menetszámot, megkapjuk a nyomómintát. Az övkorongon három eltérő menetszámú pecsételőmintát használtak. A külsőben 9, a középsőben 7 és 8, a belső sávban 7 a menetek száma. A minták minimális torzulása arra enged következtetni, hogy bepecsételéskor a nyomóminta torzult. A mintákat utólag rajztűvel összekötötték, s így alakult ki az egymásba kapcsolódó spiráldísz. Ezt a mintázási módot igazolja a hátoldalon látható tükörképként megjelenő motívumrajzolat is. Alakjánál fogva csak kétoldalas mintába önthető, a hátoldal profilírozott. A beágyazáshoz különböző szemcsézetű anyagokat alkalmaztak. A mintázott oldalon valószínűleg iszapolt agyagot, a hátoldalon durvább szemcsézetűt. (3. fotó) A csigavonalak között öntési göbök találhatók. A negatív minta készítésénél, ha légbuborék keletkezik, az öntvényen ez plusz ömledékként jelenik meg. Ezek a göbök bizonyítják, hogy a tárgyat nem kő negatívba öntötték, hanem beágyazták. A tárgy felülete kellemes, érett bronz színt mutat. Oxidréteg még nyomokban sem található rajta. A mintázott oldalról készített makrofotókon azonban jól látható a felület kráteressége. (4., 5. fotó) A korongon több sérülést találunk, melyek külső behatások eredményei. Haránt irányban egy 76 mm hosszú repedést látunk. Ennek keletkezési okát nem ismerjük. Létrejöhetett ütés, nyomás hatására, vagy az is lehet, hogy rossz hőfokon hűlt ki a tárgy. A középen lévő tömör tüskét oldalirányú ütés érhette. A csúcs a közép130