Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Tálas László: Újabb XVI. századi éremkincsleletek Szolnok megyéből

TÁLAS LÁSZLÓ: ÚJABB XVI. SZÁZADI ÉREMKINCSLELETEK SZOLNOK MEGYÉBŐL Az előkerülő éremleletek között leggyakrabban és legnagyobb számban a XVI-XVII. századi pénzek találhatók. Elrejtésük okát alapvetően a korabeli háborús eseményekben kereshetjük, hiszen a XVI-XVII. században Magyarország állandó harcok színtere volt. De nem csak a közvetlen hadiesemények veszélyeztették a falvak lakóinak élet- és vagyonbiztonságát, hanem a XVI. század végén a tizenötéves háború időszakában a katonai szolgálatból elbocsájtott éhező hajdúk, kóborló rablók, tolvajok, török martalócok is. A XVI-XVII. századból előkerülő viszonylag nagy számú éremlelet bizonyára összefüggésben van azzal is, hogy a XVI. század második felétől a növekvő árutermelésbe és pénzgazdálkodásba a társadalom mind szélesebb rétege kapcsolódott be, így kisebb mértékű pénzfelhalmozásra többeknek - elsősorban a gazdagparasztoknak - lehetősége volt. A három település - Tiszaroff, Fegyvernek, Kunhegyes, ahonnan az éremleletek előkerültek - a XVI. század második felében már török hódoltsági terület volt, annak peremén helyezkedett el. Az 1569. évi 52. törvénycikk alapján igazgatásilag Heves megyéhez tartozik, mint a korán hódoltsági területté vált Külső-Szolnok vármegye része. A Tisza balpartján elhelyezkedő terület Heves vármegyének a Kis Hevesi distriktusa, amely 18 települést foglal magába a XVI. század végi dézsmaösszeírások alapján. Nagy határú falvak ezek, melyeknek lakói szántóműveléssel, gabonatermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. E vidék viszonylagos termesztési védettsége - a szétszórt falvak, tiszai holt vizek, ingoványok, délről a Berettyó és Körösök mocsarai jelentettek természetes védelmet - ellenére is a XVI. század végi dézsmaösszeírások a jobbágyok kétharmadának, mezőgazdasági kultúrájának több, mint 70%-ának eltűnéséről tesznek bizonyságot.

1 Mindez a pusztulás aligha magyarázható csak a hódoltsági területté válás tényével, hiszen a talált pénzek évszám szerinti megoszlása alapján arra is következtethetünk, hogy a török megszállás utáni időszak elsősorban mezőgazdasági árutermelése, a pénz kismérvű felhalmozásának lehetősége biztosítva volt. A termelőerőknek e katasztrofális és gyors pusztulása, amelyet az 1597-es dézsmaösszeírások igazolnak, csak a 15 éves háború e területet érintő közvetlen hatásával, hadseregfelvonulásokkal és hadszíntérré válással magyarázható. Ezt támasztják alá az elrejtett pénzek utolsó évszámú darabjai is; amely az elrejtés időpontját megközelítő pontossággal jelölik; a tiszaroffi 1594-es, a fegyverneki lelet 1600-as évszámmal zárul. Ha a megtalált három éremkincs értékének nagyságát vizsgáljuk

2 és viszonyítjuk a XVI. század végéről előkerült kincsleletekhez, akkor nem számítanak mégcsak közepes nagyságúnak sem. Értékük nagysága, összetétele összhangban van azzal a vagyoni helyzettel, amelyet e települések korabeli dézsmajegyzékei is rögzítettek. Az 1597-es gabona dézsmajegyzékben Tiszaroffon 1 termés- és földnélküli jobbágyot, 6 zsellért és 2 paupert jegyeztek fel; Fegyverneken, amely az összeírás alapján a Kis-Hevesi járás legnépesebb települése, 13 termés és földnélküli jobbágyot, 12 zsellért, 23 paupert, 4 féltelkes jobbágyot és 2 gazdagparasztot írtak össze.

3 Kunhegyes lakossága gazdasági összetételének vizsgálatánál - az elrejtett éremkincs 1561-es utolsó évszáma miatt - célszerűbb a korábbi 1576-os gabona dézsmajegyzéket alapul venni.

4 Eszerint a településen 24 jobbágygazdaságot írtak össze, mely vagyoni rétegzettsége a következő volt: zsellér 3, pauper 12, féltelkes jobbágy 8, gazdagparaszt 1. A XVI. század második felében a vagyoni rétegződésnél figyelembe kell venni, hogy a zsellérek és a pauperek csoportja gyakorlatilag a tönkrement, illetve az elszegényedő jobbágyokat jelöli. A féltelkes jobbágyok közepes gazdasági erőt képviselnek, esetlegesen már az árutermelésben is résztvesznek. A gazdagparaszt a jobbágyoknak az anyagilag legtehetősebb rétege, amely az állat és gabona árutermelését kézben tartja, kismértékű vagyonfelhalmozásra is képes. A talált éremkincsek el rejtői elsősorban tehát ebből a rétegből, esetleg a féltelkes jobbágyok közül kerülhettek ki. A Tiszaroff-Telekháti éremlelet 1979. október 15-én került a Damjanich János Múzeumba.

5 A község mellett a Telekhát nevű részen vízlevezető csatornát ástak. A csatorna rézsűjében találtak a munkások arra a mázas cserépedényre, amely a dénárokat rejtette. Sajnos a késedelmes leletbejelentés és a földmunkák miatt az edénynek egyetlen töredékét sikerült megtalálni, azonosítani, amely alapján azonban az edényt rekonstruálni nem lehetett. Az edényben talált dénárokat a munkások széthordták és csak ezután érkezett a múzeumhoz a leletbejelentés. A kivizsgálást végző régészek a helyszínen már csak néhány dénárt, az érmeket rejtő cserépedény egyetlen darabját találták. Végül sikerült 219 darab dénárt is összegyűjteni, és azt is tisztázni, hogy a vízelvezető csatorna munkálataival egy középkori ház sarkát metszették át, a helyszíni vizsgálat alapján még azt is meg lehetett állapítani, hogy az érmeket rejtő edényt a ház padlózatának szintje alá rejtették el. A töredékesnek nevezhető leletegyüttes legkorábbi darabja évszám nélküli, III. Zsigmond (1439-96) tiroli 213