Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében II. rész: Szolnok város térképes, rajzos ábrázolásai (1810-1910)

polyfákat, melyek századok óta az árvíz habjai ellen dacolva nagy tartalékául voltak a töltésnek, minden jóérzésű ember fájdalmára, de Szolnok városnak kiszámíthatatlan kárára, mindkét oldalról és még nagy darabon kivágatta anélkül pedig, hogy magának használjon..." Február közepe táján az addig Délvidéken harcoló honvédsereg Damjanich irányítása alatt megérkezett Cibakháza, Tiszaföldvár, Törökszentmiklós térségébe. A magyar honvédekre kemény feladat várt. El kellett foglalniok a természettől is jól védett Szolnokot. A Szanda felől jövő töltés - mindkét oldalán a tavaszi áradás végtelen tengere - kínálkozott legrövidebb támadási irányként. Helyette Damjanich ügyes és vakmerő haditerve szerint Vécsey tábornok Szanda felől színlelt támadással magára vonja az osztrák védők figyelmét. Ezalatt Damjanich hadosztálya Cibakháza-Vezseny táján átkel a Tiszán, és Várkonyon, Tószegen át erőltetett menetben éjszaka megközelítette Szolnokot. 1849. március 5-én reggel Szolnok délnyugati szegélyén, a mai Papírgyár táján szuronyrohammal támadták meg az osztrák tüzérséget, akik felszereléssel együtt estek fogságba. (Ez a jelenet látható Chiovini Ferenc: A szolnoki csata c. festményén.) Az Indóháztól az osztrákok a Zagyva felé menekültek, ahol a Tabán fölött próbáltak átjutni a Zagyván (Pólya Tibor festménye a Városháza nagytermében), de sikertelenül, majd tovább a malomzugi híd irányába. Ott a város vízimalma melletti fahídon próbáltak átjutni, az eszeveszett pánikban sokan a megáradt Zagyván kísérelték meg az átjutást, de sikertelenül, a súlyos felszerelés miatt majd mindegyiket elragadta az ár. Közben egy másik egység meg tudta akadályozni a Tisza-híd felgyújtását. így Vécsey hadosztálya is bejutott a városba és belekapcsolódhatott a csata végső mozzanataiba. Vázlatosan így foglalhattam össze a szolnoki csata lefolyását, amelyet részletes tanulmányban már feldolgoztam.

111 1849 tavaszi, nyári hónapjaiban nagy csapatmozgások színhelye volt Szolnok. Március 5-ét követően osztrák és magyar járőrtevékenység folyt Szolnokon, de tartósan egyik sem szállta meg a várost. A március 5-e után indult tavaszi hadjárat nagy seregmozgással járt. A honvédség Szolnokról elvonult a Tiszántúlra. Izgalmakkal teli időszak következett. El nem lehet itt hallgatni azon nyomasztó állásunkat, melyben voltunk mindannyiszor, amennyiszer akár városunkban, akár szomszéd Abony városában tanyáztak a császáriak, - jegyzik be a Hist. Domusba

112 - mert uralmuk alatt mindig kihirdettetett az, hogy halál a fejére mindannak, ki a Tiszán átmenni merészkednék. A Városi Elöljárók többszörözve ismételt, s így igazán indokolt kérésökre nagy nehezen megengedtetett az, hogy a földesgazdák 10, legföllebb 12 éves gyerkőczök által a szandai, derzsi, vagy varsányi tanyákon barmaik mellett telelt övéiknek élelmet s fehér ruhát küldhettek. A lelkipásztor minden igyekezete mellett ki nem nyerhette, hogy a szőlőkben vagy tanyákon megholtakat egyházi eltemettetésre a városba behozassa..." „Ápril hó közepe táján - olvashatjuk a Hist. Domus

113 - Abony, Cegléd s Nagy-Kőrös környékéről a cs. hadsereg eltűnt, de merre jelesen? Azt mi szolnokiak ki nem tudhattuk. Annyi igaz, hogy Szolnok ismét a magyar mozgalom hatalma alá került, és az iszonyatos zaklatások megszűnésével, mintegy könnyebben lélekzett. A most Debrecenben lévő magyar kormány látván azt, milly igen szükségeltetnék Szolnokon egy állóhíd a Tiszán, első teendői közé számította ideiglenes, de mégis biztos hidat felállítani, s ez csak ugyan meg is történt. E végre fenyőtalpak egymáshoz jó közel vasmacskákra lekötöztetvék, alapjául szolgálandók a hídnak. Képzelhetetlen sebességgel épült fel a víz hátán álló, s bármi súlyos teherrel bátran daczoló erős és biztos híd, mintegy 60-70 öllel alább, mint állani szokott rendesen a karóhíd. Nem sokára ismét, nem tudhatni mi nézetből, egy más hidat is, a most érintetthez mindenkép hasonlót állíttatott a Magyar kormány, a karóhídon fölül, majd szinte oly távolságra napkelet felé a leégett hídtól, milyenre volt amaz alsó, vagyis a nyugat felé csinos talphíd. Ha az átkelendők meggyűltek, mind a két híd használtatott, különben pedig egész nyáron át csak az alsón jártak mind a magyar katonák, mind más utasok." Közismert, hogy a bécsi udvar a tavaszi hadjárat győzelemsorozata, Buda visszavétele, Bem erdélyi győzelmeit követően a cári hadsereget hívta be az országba, s ez a szabadságharc katonai bukásához vezetett. „Alig, hogy a magyarok Világoson augusztus 13-án a fegyvert letették, - jegyzi fel a Hist. Domus

114 - a cs. hadifőkormány rendeletéből néhány cs. katonák érkeztek Szolnokba, avégre, hogy Világosról útilevél nélkül szolnoki Tiszahídon átjövendő volt honvédeket azonnal őrizet alatt vasúton Pestre küldjék." Nyomasztó hetek, hónapok következtek. Császári rendeletek sokasága, felelősségre vonások közepette ki gondolná, hogy az 1849. esztendőt lezáró feljegyzések utolsó napján egy percre megáll a toll az egykori szerzetes kezében, amikor a szabadságharc hőseire gondolva a História Domusba még beírja azt is: „Nem feladata a könyvnek hogy a forradalom legyőzése után kötél, vagy golyó általi halálra, vagy hosszabb-rövidebb ideig tartó rabságra elítélteket följegyezze. Azt följegyezni mégis a valódi részvét s keserű fájdalom parancsolja, hogy V. Ferdinánd ő. Cs. kir. Felsége által miniszterelnöknek kinevezett és szelídebb érzései s a fenséges Dinasztiához szívélyesen vonzott ragaszkodásáért a magyar hírlapokban schwartz-gelb-nek [fekete-sárgának] kikürtölt s számnélküliszer legmocskosabban kigúnyolt gróf Batthyány Lajos, valamint b. Perényi Sigmond s egynémely jobb érzésű, s szíveikben a fenséges uralkodó háztól soha el nem fordult magyar tábornokok, b. Haynau táborszernagy s hadi főkormányzó magyarok elleni szenve, s első tüzéből történt gyalázatos kivégeztetésén... a Religióját s hazáját szerető magyar bánkódni soha meg nem szűnend."

115 Az osztrák katonai kormányzat 1849 végén 5 katonai kerületre osztja az országot és az olmützi alkotmány „a régi históriai és az új címek alatt az ausztriai császári állammal egyesített országokat... az ausztriai 262