Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Szabó László: Népi természetismeret

SZABÓ LÁSZLÓ: NÉPI TERMÉSZETISMERET „A természetismeret a néprajzi szakirodalom kifejezése az élettelen és az élő természetre vonatkozó népi tudásanyag megjelölésére" - írja körül a fogalmat HOPPAL M. (MNL). E fogalom és tárgykör további tisztázása érdekében még néhány kiegészítést kell tennünk. Köztudott, hogy a népi közgondolkodásban az ember (emberi társadalom) alkotja a középpontot. „Szarvason, a szarvasi molnár nadrágszíjának a csatján van" a világ közepe, „mikor éppen szárazmalmának közepén áll." írja Katona L., s tudjuk ez a „világközepe" szemlélet mindenütt ismeretes (Katona 1897; BERZE NAGY 1961). Az élő és élettelen természet, illetve az elképzelt, ám emberi mintájú természetfeletti világ is az emberhez (társadalomhoz) viszonyítva létezik. Mi, amikor élő és élettelen természetről, ennek viszonyáról beszélünk, az előbbiből kihagyjuk az embert magát. Minden olyan tudás, akció, amely magára az emberre (társadalomra), mint a megfigyelés vagy cselekmény tárgyára irányul tárgykörünkből kimarad. Nem foglalkozunk így a népi gyógyítással, mint tudás- és ismeretanyaggal, de kimaradnak olyan cselekmények, ismeretek is, amelyek a társadalmi kapcsolatokat igyekeznek befolyásolni, megváltoztatni valami módon (szerelmi varázslás, rontás vagy társadalompolitikai ismeret). VAJKAI A. a téma első magyarországi összegzője hangsúlyozta, hogy természetismeretről beszélni számunkra annyit jelent, mint a természethez közel álló nép gazdag tapasztalati tudását „a természettudomány szemléletével" közelíteni meg (1948). Mivel a néphit kutatói is a nép tudásával foglalkoznak, ám ők néphitként „a modern természettudományos világképtől eltérő világképet" vizsgálják, „ahol a dolgokhoz, jelenségekhez és cselekményekhez irracionális elképzelések fűződnek" - természettudományos szempontból érthetően ezekkel sem foglalkozhatunk (CS. PÓCS 1964). De érthetőbbé válik így az is, hogy miért hagyjuk ki az embert: a magát világ közepének tekintő egyén (társadalom) erősen szubjektív szemléletét éppen a tudomány objektív szemlélete és módszere miatt nem tekinthetjük irányadónak; éppen e ponton keveredik a helyes és helytelen megfigyelés, következtetés, amely egy tapasztalaton túli világban teljes egészében hiedelemmé, tudománytalanná válik. De tárgykörünket szűkítenünk kell még más módon is. A korábbi kutatás feltárta azt is, hogy a magyar nép természetismeretének milyen összetett és gazdag forrása lehetett a közvetlen tapasztalatokon, megfigyeléseken túl a néphez különböző utakon és időben eljutott klasszikus ókori, illetve közép- és újkori tudományos (vagy áltudományos) ismeretek halmaza (kalendáriumok, csíziók, prédikációk, egyházi és világi oktatás, népkönyvek). Különösen nagy szerepe volt a technikai és technológiai ismeretek közvetítésében a szervezett oktatásban (képzésben) részesülő céhes iparosoknak. E forrásokat mi is számon tartjuk, ám velük VAJKAIhoz hasonlóan mi sem foglalkozunk. Ugyancsak őt követjük abban is, amikor a magyar parasztság fő foglalkozásainak (földművelés, állattartás és a hozzájuk is kapcsolódó építkezés) gazdag ismeretanyagát, mint elsődleges tárgyat háttérbe szorítjuk, átengedve e kérdés tárgyalását az ezzel speciálisan foglalkozóknak. Csupán néhány jellegzetes vonását ragadjuk ki valamennyi érintett és széles területnek. Úgy véljük, ezek kihagyásával is szinte kiapadhatatlan terület áll rendelkezésünkre. A népi tudásanyag természete A népi tudás és a természettudományos ismeretek közötti alapvető különbségekre a magyar kutatás figyelmét VAJKAI hívta fel klasszikussá vált tanulmányában. Hangsúlyozta a megfigyelés, a tapasztalati tudás és a gyakorlat elsődlegességét, az átfogó szemlélet hiányát, s azt, hogy éppen a gyakorlat prioritása miatt törvényszerűségeket, elveket nem tud levonni; a mélyebb ismeretek helyett a sokféleség, sokirányú megközelítés az az eszköz, amellyel a valóságot bekeríteni, tőrbecsalni igyekszik, s eközben a reális és irreális elemek nem válhatnak szét szemléletében, gyakorlatában. „Abszolút népi tudomány nincsen, csak alkalmazott tudás" - szögezi le fejtegetései végén, s különíti el e mondattal - és súlyos érvvel - a népi tudást (természetismeret) a természettudományostól. Azóta, éppen az ő munkája hatására is, jelentős anyag halmozódott fel a nép természetismeretére vonatkozóan. Ezeket az észrevételeket ez az anyag sorra megerősítette, s elmélyítette. A népi tudás rendkívül sokrétű és széles körű. Akár egy kisebb közösség, akár egy egyén ismereteit elemezzük monográfiáink, leírásaink tükrében ez kétségtelenül kitűnik. BABUS J. Lónya környékéről néhány falu adatát közölte, ZENTAI J. egyetlen rétes ember (kólészó) élő, bár kopóban lévő anyagát mutatta be a vízi világban ezt éppen úgy megerősítik, mint más vonatkozásban néphit monográfiáink szép sora (1959., 1965., CS. PÓCS 1964., P. MADÁR 1967., GULYÁS É. 1976., DR SÁNDOR M-NÉ 1976). Mivel az utóbbiak sorozatot is alkotnak, s ezt DIÓSZEGI V. kidolgozta egységes rendszer szerint kerülnek közlésre, inkább megmutatnak egy, a népi természetismeret szempontjából is fontos jellemvonást. A népi tudásanyag halmazszerű, szemben a természettudományok belső összefüggéseket hangsúlyozó szigorú rendszerezettségével. Ha rendszerszerűnek tűnik, akkor ezt a kuta435