Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Novák László: Temetkezés és sírjelölés a Tiszazugban

NÓVÁK LÁSZLÓ: Temetkezés és sírj A Tiszazug viszonylag jól körülhatárolható tájegység: a Hármas-Körös és a Tisza által lehatárolt terület, amelynek legjelentősebb települése a katolikus jászok által újjátelepített Kunszentmárton. Északon Tiszaföldvár, Cibakháza a felső határ. Tanulmányomban e peremfekvésű, s a közbülső Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszasas, Tiszaug, s Csépa helységekre irányítom a figyelmet, de tekintetbe veszem a peremvidéket is, a közeli-távolabbi tiszántúli helységekkel, s a Tisza túlsó oldalán fekvő falvakkal. Kunszentmárton mellett a közeli Csépa, s a távolabbi Cibakháza lakossága katolikus vallású, míg a falvak többsége református. Mind a két vallási felekezet temetkezési szokásai sok archaikus elemet őriznek, melyek a - közelebb-távolabb élő magyarság hasonló szokásaival összehasonlítva, nem lokális jellegűek, szerves részét képezik az egyetemes halottkultusznak. Tanulmányomban a temetkezési ceremóniára, s a sírjelölés kérdésére helyezem a súlyt, hogy általánosabb összefüggésbe illesztve ismerjük meg a Tiszazug falvainak halottkultuszában előbukkanó hasonló kultikus elemeket (zászlós temetés, fejfa és lábfa állításának kérdése stb.). Archaikus elemek a magyarság halottkultuszában A magyarság halottkultuszának több eleme, jelensége keleti párhuzamokkal hozható összefüggésbe: így a zászlós temetkezés és a lándzsás sírjelölés. Mindkettő igen lényeges a fejfaállítás szokásának megközelítésében: együttesen a katonai temetési ceremónia szerves részét képezték. A zászlós temetkezés, szükségszerű funkciómódosulásokkal napjainkig is nyomon követhető, míg a lándzsás sírjelölés nem, illetve szintén funkcióváltozás révén, a fejfaállító szokáshoz köthető. U. HARVA nyomán az antropomorf fejfákhoz hasonló bálványokról van ismeretünk a finnugor osztályok köréből.

2 A Jenyiszej vidékén élő tunguz népcsoportok, s a szamojédok is emberalakot utánzó, fából faragott sírjeleket helyeztek el, s a sírba tűztek egy hosszú, vékony botot is, melyre szalagokat kötöztek fel.

3 PRINCZ Gyula a mohamedán kirgizek és kazakok esetében figyelte meg a fejfához hasonló sírjelet a Szaridzsasz völgyében. Ez a mai antropomorf fejfák egy csoportjának, a gombosfák típusával hasonlítható össze: valójában sírra tűzött lándzsa, amelyeket zászlócskákkal, szalagokkal díszítettek fel.

4 ölés a Tiszazugban

1 A lándzsa vagy kopja, mint sírjelölő alkalmatosság, szélesebb körben, általánosan jellemezte a pusztai harcos nomád népek halottkultuszát. Szükséges megemlíteni, hogy a mongolok betegség esetében vagy halál történtekor az illető lándzsáját sátorára tűzték, eltemetéskor pedig a sírjába szúrták. A volgai bolgárok az elhunyt tiszteletére rendezett gyászünnepig a sátránál tartották a lándzsáját, majd ezt követően szúrták a sírba. A kalmükök, burjátok, szagájok temetkezés során lándzsa helyett zászlóval vagy papírcsíkokkal feldíszített póznát tűztek a sírba. A csuvasok a fej és láb részen tűztek egy-egy rudat a sírba. A magyarság rokonnépeinél, valamint a mongol, türk-török népek halottkultuszában tehát a fából faragott fejfa, a lábhoz tett fa, valamint a sírba szúrt lándzsa, pózna, s rája kötött zászlócska, szalagok, egyaránt megtalálhatók.

5 Feltételezhetően, ezek a kultikus jelenségek jellemezték a honfoglalás előtti pogány magyarság halottkultuszát is. Megtelepedés a Kárpát-medencében, s a kereszténység felvétele, lényeges változást jelenthetett. Mindenekelőtt a pogány temetkezési szokások háttérbe szorulása következett be, míg a temetési ceremónia - annak katonai jellege miatt, a kor szokásainak megfelelően - szükségszerű módosulással ugyan, de továbbra is archaikus maradt. Magyarországon az uralkodó nemesség a XIX. századig katonai pompával temetkezett. A kiváltságos katonai szolgálatot teljesítő népcsoportok, mint a székelyek, hajdúk, jászkunok őrizték legtovább ezt a régi szokást. A korai adatok között ismeretes Dengelei Pongrácz János erdélyi vajda temetése Budán, 1486-ban, akinek koporsója előtt lándzsára tűzött gyászlobogót vittek.

6 A XVI-XVII. századi főúri temetés pompás katonai ceremóniával ment végbe. Báthori Kristófot 1581-ben temették el a gyulafehérvári katedrálisban. A temetési menetben vitték pajzsát, címeres, díszes lobogóját, felségjelvényeit, s lándzsáját. Amikor a templomhoz értek, összetörték a falán a lándzsát, pajzsot és zászlót.

7 Hasonló keretek között történt Rákóczi Pál országbíró temetése 1636-ban. Többek között köz és dupla tafota, s „öreg" aranyos zászlót, fából faragott címert vittek. A testet „fekete lovas kopjás sereg" kísérte. Amikor a templomban a sírba törték a fekete tafota zászlót, akkor törték össze a vitézek is kopjáikat a templomon kívül.

8 A XVII—XVIII. századi Erdély népéletének írója, APOR Péter hasonló katonai pompával végbemenő temetést örökített meg. A katolikus, vagy más vallású főúr temetésekor bakacsinnal letakart lóra ült egy páncélinget viselő férfi, aki kezében hosszú nyelű fekete zászlót fogott, s kardot és buzogányt tar401