Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Füvessy Anikó: Tiszafüred fazekassága a reformkorban

Víg József, miskolci céhbeli mesternél tanult a tiszafüredi, református vallású Tolnai Sámuel. 1828. május 14-én szabadult, s ugyanezen év június 1-jén a szegfű virágnevet választotta magának.

31 A füredi születésű fazekasok közül egyedül róla bizonyítható, hogy céhes mesternél tanult. 24 éves korában, 1834-ben hunyt el Tiszafüreden.

32 A miskolci kapcsolatokkal rendelkező fazekasok a mázazást ismerték. A rémekmunkák sorába Miskolcon már a XVIII. század végén 2 db 20 iccés mázas bütykös és 2 db 30 iccés mázas fazék is szerepelt.

33 A feltételezhetően nagyobb szakmai tudással rendelkező betelepült fazekasok mellett a múlt század elejétől egyre több helyi korsóssal, cserepessel találkozunk Tiszafüreden. Sokan kiterjedt fazekasdinasztiák tagjai. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a jelzett időben Tiszafüreden már 7-8 egyidejűleg dolgozó fazekasműhellyel számolhatunk, ami jelentősebb termelésre utal. Feltételezésünk szerint két-három műhely már mázasedény készítésével is foglalkozott. A céhes múlttal rendelkező fazekasok 1815 után jelentek meg Tiszafüreden. Az áttelepülés aránya egyúttal arra is utal, hogy a XIX. század elején kezdetét vette a nagyobb népművészeti központok, közvetlen kisugárzásának az a gyakorlata, mely a mesteremberek kisebb mezővárosokba való átköltözésében nyilvánult meg. Az anyakönyvi kutatások nemcsak a fazekasok származási helyére és családi kapcsolataira adtak választ, hanem az ifjú Nagy Mihály személye körüliekre is. A korábbi kutatások azt feltételezték, hogy ez a jeles fazekasmester mezőcsáti származású volt, s a miskolci fazekascéhnél tanult, ahol 1831-ben valóban szerepelt egy Nagy Mihály nevű legény.

34 Tiszafüreden 1845-től jelentek meg az ifjú Nagy Mihály által szignált cserépedények, melyek a mezőcsáti fazekasok, főként Rajczy Mihály díszítményeit sorakoztatják fel. 1850 után mindössze két szignált darabja ismert; ezeken már K. Nagy Mihályként írta nevét.

35 Névhasználatában az ifjú volt hangsúlyozása egyértelműen arra utal, hogy apja keresztneve is Mihály volt, foglalkozása pedig szintén fazekas. Az 1850 utáni névhasználatból viszont arra következtethetünk, hogy az azonos vezeték- és keresztnevű apa 1849-50 között halhatott meg. A református halotti anyakönyvben 1850. június 8-i dátummal Katona Nagy Mihály korsós haláláról értesülhetünk. Balog Zsuzsannával kötött első házasságából 1821. szeptember 4-én született Tiszafüreden ifjú Nagy Mihály, aki ugyanitt hunyt el 1855. szeptember 7-én kolerában.

36 Vezetéknevüket az anyakönyv Katona, Katona Nagy, Nagy és K. Nagy változatban egyaránt tartalmazza. Ifjú Nagy Mihályt pl. születésekor Katona Mihályként, házasságkötésekor K. Nagy Mihályként, Eszter lánya keresztelésekor Katona Nagy Mihályként, ugyanennek a lánynak halálakor néhai Nagy Mihályként tüntette fel. Életrajzi adatainak ismeretében tehát nem azonosíthatjuk a miskolci fazekascéh legénylajstromában 1831-ben említett, mezőcsáti születésű Nagy Mihállyal. A korábbi publikációk a jellegzetes füredi stílusjegyek kialakulását a 40-es évek közepéhez kötik, és a stílusteremtő mesternek ifjú Nagy Mihályt tartják.

37 Újabb kutatásaink azt bizonyítják, hogy ez a fazekasközpont mázas és különböző módon díszített edényeivel már a múlt század első negyedében jelentkezett, s a későbbi kerámiadíszítmények szinte minden jellegzetes elemét alkalmazta. Az 1830-as évektől megjelenő datált darabok mázazása és állandósult díszítőelemei nagyobb gyakorlatra utalnak, de az edények - főként a butykoskorsok és boroskancsók - igen változatos formai megoldásokat követnek. Mindez arra utal, hogy a formaváltozatok létrehozásában a betelepült fazekasok jelentősebb szerepet játszhattak. A stílus alakulását közel ötven, részben feliratos reformkori cserépedényen tanulmányozhatjuk, melyek zöme fennálló edény; kancsó, butykoskorsó, bokály és kulacs. Komaszilke, két-három tál és butella teszi változatosabbá a vizsgálható edénytípusokat és ornamentikájukat. A kezdeti évek butykoskorsóinak és boroskancsóinak formai útkeresése mellett igen meglepő, hogy a viszonylag új formának tartható, az alföldi tárgyi anyagban 1824-től megjelenő miskakancsók biztos kézzel formázottak, plasztikus rátéteik a később szokásos helyen jelennek meg. Talán csak karcolt és írókázott technikájú díszítményeik mutatnak némi bizonytalanságot, szokatlanul elhelyezett évszámukkal, később gyökeret nem eresztő ornamentikájukkal. A reformkori füredi edényeken mindazokat a mázakat és festékeket alkalmazták, melyek a későbbiekben is jellemezték ezt a fazekasközpontot. Vörös, fehér, ritkábban zöld, okkersárga és barna, fekete színűek az edények; díszítésükre a sárgával kiegészülve ugyanezeket a színeket használták. Mázaik áttetsző csontszínű ólommázak, ritkábban a sárga-, illetve a zöldmázt is alkalmazták. Ezekről a festékekről és mázakról azt is tudjuk, hogy nemcsak a közép-tiszai stíluscsoportra jellemzőek, hanem a hódoltság korából fennmaradt, tájegységünket érintő kerámiákra is. A díszítmények változatos módon jelentek meg az edényeken; rátétek, írókázott és karcolt minták s igen ritkán agyagkivágások példázzák a mesterségbeli tudást. A díszítmény egy része még az útkeresés jeleit mutatja, de már van az ornomentikának egy olyan csoportja, mely határozott vonalvezetésével, az arányok gyakorlott alkalmazásával olyan egységes és kiforrott díszítőelemeket sorakoztat fel, mely arra enged következtetni, hogy ezek az elemek nagyobb múltra tekintenek vissza. Ez a speciális díszítőelem általában a fennálló edényeken jelenik meg; függőleges, egymással párhuzamos csíkokból, hullámvonalakból, indák, indasorok pontokkal és pettyekkel kombinált változatából áll. Az ornamentika tengelye a mai szemnek szokatlan, a későbbiekben nem is állandósul, hanem 90 fokkal elfordítva, vízszintes állást vesz fel. Az előbbi díszítmények egyszerűségük ellenére viszonylag nagy variációs lehetőséget biztosítottak a csak függőleges csíkoktól kezdve a bonyolultabb indasorokig, ragyogtatókba és rozettákba rendeződő 385