Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Füvessy Anikó: Tiszafüred fazekassága a reformkorban

FÜVESSY ANIKÓ: TISZAFÜRED FAZEKASSÁGA A REFORMKORBAN A magyar népi kerámia fejlődése a XIX. század elején felgyorsult. Az ország különböző részein kialakulóban voltak a jellegzetes stíluscsoportok; önállósult a fazekas népművészet. A stílusalakító fazekasközpontok közül a közép-tiszai stíluscsoport emelkedik ki, melyhez Debrecen, Miskolc, Sárospatak és Tiszafüred mint nagyobb, Mezőcsát, Gyöngyös, Pásztó és Eger mint közepes, illetve Mezőkeresztes, Mezőkövesd és Ónod mint kisebb fazekasközpontok sorolhatók. A települések az Alföldön és annak északi peremén helyezkednek el, a Tiszától kisebb-nagyobb távolságra; összefoglaló elnevezésüket innen kapták.

1 Az újabb kutatások tükrében ennek a stíluscsoportnak Debrecen volt a legjelentősebb központja. Fennmaradt céhiratai azt is bizonyítják, hogy már a XVIII. század második felében közel hetven mester dolgozott a városban. Első céhszabálya ugyan 1715-ös, mégis joggal feltételezhetjük, hogy ennél jóval korábban - ha nem is szervezett keretek között - virágzó fazekassággal számolhatunk Debrecenben.

2 Datált kerámiaanyaga 1763-tól maradt fenn.

3 Későbbi tárgyi anyaga változatos; jellegzetes stílusjegyeket főként a múlt század első felében sorakoztat fel. A stíluscsoporton belüli kiemelkedő szerepét az is bizonyítja, hogy XVIII. századi kiemelkedő művészi színvonalú darabok más, ide tartozó műhelyekből nem maradtak fenn. 10-15 fazekasmester dolgozott a miskolci fazekascéhben, melynek iratanyaga 1768-tól maradt fenn. A miskolci mesterek viszonylag állandó száma nehezen magyarázza azt, hogy csak néhány cserépedényről feltételezhető azok miskolci készítése, s mint Domanovszky Gy. írja, „azokból nem lehet még csak következtetni sem arra, hogy a közép-tiszai stíluscsoporton belül része volt-e annak kialakításában".

4 Sárospatak fazekasai céhüket igen korán, 1572-ben alapították meg. Stílusuk a közép-tiszaitól kissé eltér, a kapcsolat nem olyan eleven, mint a többi ide sorolható fazekasközpont esetében. Sárospatak különböző ízlésáramlatok kereszteződésében fekszik, mely stílusának átmeneti jellegében is megmutatkozik. Gyöngyös, Pásztó és Eger kevésbé kutatott fazekasközpontok, bár az itteni készítményeket Eger kivételével szép tárgyi együttes reprezentálja a különböző gyűjteményekben. Egernek viszont középkori ásatási anyaga ismertebb, mely arra figyelmeztet, hogy a közép-tiszai stílusjegyek kialakulásának vizsgálatakor tanulmányozásuk nem hanyagolható el. A három fazekasközpont közül Eger volt céhes, fazekasai a XVIII. században Miskolc landmajszterai (vidéki mesterei) voltak; önálló privilégiumukat 1805-ben 36 RFt-ért váltották ki.s Céhen kívüli, de a miskolci fazekascéhhel az ott tanuló fazekasok révén némi kapcsolatot tartó fazekascentrum volt Mezőcsát. Ebben a városban kevés mester dolgozott egyidejűleg; stílusa debreceni gyökerű s erős rokonságot mutat a tiszafüredi cserépedényekkel. Az előbbi fazekasközpontok között előkelő helyet foglal el a nagy tárgyszámmal és magas művészi színvonallal képviselt tiszafüredi mázaskerámia. A stíluscsoporton belül elfoglalt helye vizsgálatát mindenképpen indokolttá teszi. A különböző köz- és magángyűjteményekben fellelhető darabok alapján a tiszafüredi mázaskerámia fejlődését a múlt század első negyedétől tudjuk nyomon követni. Virágkora a XIX. század második felétől a századfordulóig tartott, amikor az itteni mesterek a díszítetlen vagy alig díszített használati edények mellett egyre több, különböző alkalomra szolgáló díszedényt készítettek. A mázas használati és díszedények mellett továbbra is gyártották a mázatlan, vörösre vagy feketére égetett használati edényeket.

6 A mázas kerámia fejlődése feltételezhetően a XVIII. század második felében vehette kezdetét, amikor a község Mária Teréziától évi négy vásár tartására engedélyt nyerve mezővárosi jogállású lett.

7 A vásárok más, fejlettebb iparú települések füredi megjelenését eredményezték, s biztosra vehető, hogy a helyi kisiparra is ösztönző hatást gyakoroltak. így történhetett ez a fazekasság esetében is. Középkori és XVII—XVIII. századi ásatások hiányában a helyi fejlődés eddig ugyan még nem tárható fel, de a többgenerációs fazekascsaládok (Katona Nagyok és Juhász Fazekasok) esetében számolhatunk vele. A füredi, alig újjászerveződött református eklézsia már 1769ben rendelkezik egy zöldmázas butykossal, melyet talán nem véletlen, hogy az egyik múlt század eleji fazekasnak nagyapja ajándékozott az egyháznak. Az 1804-es egyházi leltárfelvétel azt is megjegyzi, hogy ekkor már az előbbi, 9 iccés bütykös helyett „más 2 nagyobb zöld bütykösök vannak".

8 A tiszafüredi fazekassággal foglalkozó eddigi munkák még nem vehették figyelembe az utóbbi években előkerült cserépedényeket, melyek azt bizonyítják, hogy az itteni fazekasság - a korábbi szakmai véleménytől eltérően - már a múlt század első negyedében nagyjából kiegyensúlyozott és stílusban azonosítható termékeket hozott létre.

9 Hasznosan egészítette ki, illetve nyújtott új, értékes adatokat a múlt századi református,

10 illetve katolikus anyakönyvek áttekintése, mely nemcsak a fazekasok származási helyére, a köztük lévő erős rokoni szálakra hívta fel a figyelmet, hanem a korábbi kutatói véleményeket is némileg módosította. Ennek révén derült fény 383