Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

S. Püski Anikó: Mezőgazdasági (gyümölcstermesztési) eljárások feljegyzése egy kéziratos könyvben

pozsonyi udvarában élt, s az ő támogatásával megírta Pozsonyi kert című alapvető művét, amely három részben 1664-ben és 1667-ben jelent meg.

6 Lippay a fák ültetésmódjáról a következőket írja: „Két kiváltképen való formát szabnak az authorok a fáknak rendesen való ültetésekhez, kit a deákok quincunxnak hínak, a másikat quaternio, mintha ötszegü és négyszegű volna. Mert amabban négy fa között ötödik a középen áll, ebben pedig a lineákban egymás után állanak a fák, mintegy négyszegletre. A harmadik figurában is ötszögü, mert a négy apró fák között közepette áll az ötödik öreg fa. Ezek a rendek közül legalkalmasabb a quincunx, avagy ötszegü, nemcsak azért, hogy díszesebb és ékesebb a másiknál, mert valahová fordul az ember, mindenfelé egyenesen által lát az utakon, aki nem lehet négyszegüben, de azért is, hogy egyaránt éri a napfény a fákat és egyik a másiktol el nem fogja a napnak sugárit."

7 A Gönczy által az oltásról és nemesítésről elmondottak is végső soron Lippayra mennek vissza.

8 Nymodon biztosan állíthatjuk, hogy Gönczy a XIX. század közepén, Rapaics véleményét is figyelembe véve, a főúri kertekben a XVI. századtól elterjedt eljárásokat ismertet. Ebből viszont az is következik, hogy a népi gyümölcstermesztés gyakorlata még a XIX. században is a XVI. századinál archaikusabb eljárásokat őrzött meg. Popovics, mint maga is megjegyzi, az általa összegyűjtött eljárásokat, adatokat gazdasági könyvekből veszi, nem egy helyen még a szerző nevét is megemlíti de feljegyzéseinek egy része a szájhagyományon alapul. Ő maga is utal erre, amidőn egy-egy eljárás leírását a következő fordulattal kezdi: „azt mondják, hogy". Nem lehet kétséges, hogy néprajzi tanulságok levonása céljából sokkal inkább a feltehetően szájhagyományon alapuló feljegyzések használhatóak fel. Közülük a továbbiakban csupán azokra térünk ki, amelyek elemzéséhez konkrét adatokkal is hozzájárulhatunk. Az egyes kertészeti technikai eljárásokat a reneszánsz tudományossága is hiedelmekkel, babonás képzetekkel vette körül. Pl. az oltás olyan fontos volt akkoriban, hogy éppúgy a csillagokhoz igazították, mint az ember életét. Lippay János többek között azt hangsúlyozta: „...leginkább két dologra kell vigyázni, elsőben az időre, másodszor a fáknak természetire, mert némelyeket egy időben, másokat más időben kell oltani. A közönséges oltásokban vigyázni kell az esztendőnek ideire és a csillagok forgásaira... Mert néha ellenkező idők és csillagok találkoznak össze, akik egymással nem egyeznek, hanem inkább az egyik a másikkal tusalkodik, és igy az oltásnak ártanak, ha abban az időben talál oltani."

9 Magunk részéről arra a megfontolásra hajlunk, hogy leszámítva az asztrológiát, a középkor tudományos kertészeti eljárásai közé a hiedelmek sokkal inkább a gyakorlatból kerültek. Ilymódon társadalmi gyökerük nem feltétlenül a „magas műveltségű" uralkodó osztályhoz köthető. 380 Popovics feljegyzése szerint: „Fába oltást akarván tenni - vágj hold töltén jóféle termő fának tetejébül vagy közepérül napkelet felül álló oly ágakat, mellyek egy évbeli növések s bimbót mutatnak;... Az oltás történjék jó reggel holdujság első fertálya táján ... A fáknak ültetése leghasznosabb Szent András, vagy böjtmás havában." Ez az adat szintén erősíti azt a nézetet, hogy a gyümölcstermesztés sok mozzanatához különféle hiedelmek fűződtek. A legújabb összefoglalás is hangsúlyozza, hogy a gyümölcsfák ültetésének és oltásának időpontjával kapcsolatban meghatározott előírások és tilalmak voltak érvényben, azaz a paraszti gyakorlatban. Általános érvényűnek tartja azt a tilalmat, miszerint újholdkor kell ültetni vagy metszeni, hogy majd a növő holddal növekedjék a fa. A legjobb faültető nap október 31, de gyümölcsfát inkább kisboldogasszony és nagyboldogasszony napja között kell ültetni (ami lényegében azonos a Popovics által feljegyzett Szentandrás és böjtmás havával - PA.)

10 Tehát ebben az esetben Popovics minden bizonnyal igen nagy hagyományú eljárást rögzített. Ugyancsak ki kell emelnünk a Popovics által feljegyzett eljárások közül azt, amely a fák megfogamzását, ill. kiszáradástól való megóvását hivatott elősegíteni. „Tapasztalván, hogy a fa kiszáradásnak indul, ásd meg a tövét köröskörül meglehetős mélyre, - tölts rá pár rocska vért,, keverd össze jól a kihányott földdel, s ismét tömd körül azt: nem sokára diszleni fog száradásnak indult fád." A javaslat olvasásakor felmerülhet annak abszurd volta, de az olvasat jó. Erre utal többek között az is, hogy egyik másik hasonló célzatú eljárásban a vért „egy összemarok oltatlan mész" helyettesíti. Való igaz, az eljárásban javasolt gyógymód a paraszti gazdaságokban tulajdonképpen megvalósíthatatlan volt. Legalább egy disznót kellett volna levágni egy gyümölcsfa megmentéséért. Itt Popovics minden bizonnyal nagy régiségű hiedelmet jegyzett föl. Ezt a véleményt látszik megerősíteni egy ellentétes irányú példa is. A fentebb leírt eljárásban a vér végső soron felszívódik a fába, s az ettől megújul. Az ellenpélda pedig a következő: Göcsejben azt tartották, hogy a Gyümölcsoltó Boldogasszony napján oltott fát nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik belőle. Aki ilyen fát levág, megvakul, halála után pedig elkárhozik.

11 Popovics több, a virágkertészettel kapcsolatos eljárást is feljegyzett, pl. hogyan kell a virágoknak mindenféle színeket adni, hogyan lehet a szép piros rózsát hirtelen fehérre változtatni, hogyan kell a virágoknak illatát megváltoztatni, két különböző színű rózsát egy ágon termeszteni stb. A feljegyzésekben a következő virágok szerepelnek: rózsa, szegfű, rezeda, szarkaláb, viola, s minden bizonnyal azért, mert a falusi kertek díszei voltak. E virágok művelődéstörténeti hátterére Rapaics mutatott rá.

12 A Popovics-féle feljegyzések alapján legfontosabb tanulságként nagy valószínűséggel a következőket állapíthatjuk meg: