Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Örsi Julianna: A Nagykunság mint néprajzi csoport

A visszatelepítés után megindult a közösséggé szerveződés. A kontinuus lakosságnak azonban feltétlen túlsúlyban kellett lennie ahhoz, hogy megindíthassa harcát a régi jogok visszaszerzéséért. E néhány évtizedes küzdelemmel minden Jászkunságra vonatkozó történeti munka foglalkozik. Különösen részletesen mutatja be a redempciót a századforduló néhány helytörténeti feldolgozása.

55 A paraszti kéziratos feljegyzésekben is gyakran találunk adatokat a redempcióra. „1745-öt írtak, mikor a Redemcziót váltották", „Lefordítottam a Régi Redenczióválcságát, és igasságát az 1743 dik kiadásból. Alecszánder Hermán m sk. az 1862-dik év Február hónak az 20-dikán."

56 Olyan kéziratot is találunk öreg karcagi házaknál, ahol egy-egy közismert könyv ide vonatkozó részletei vannak kiírva. A Szentesi Tóth Kálmán könyvéből például az alábbiakat jegyezték fel: „A Nagykunság 3 kerületből állott. A Jászkunságnak a fővárosa Jászberény, a Kunságnak Karcag, a Kiskunságnak Halas. A hármas kerületet 25 község alkotta. Lipót király a Nagykunságot 1702-ben eladta a német lovagrendnek 500 000 rénes forintért és 15 ezer ráfizetésért. 1000 lovast felszerelve adnak Mária Teréziának. Ezután fizetik a nádorispán fizetését, 12 600 rénes forintot. Ezért teljes szabadság jár a kunoknak az egész országban. Vámot, hídpénzt sehol nem fizet. A megváltott föld 736 ezer katasztrális hold föld. A megváltóknak minden öt rénes forint befizetés után 10 öl vagyis egy láncalja földet kaptak."

5

? A szóbeli közlésekben I. Lipót pénzherdálását, valamint a kunok erős akaratát, derekasságát, az 500 000 forint kifizetését és az 1000 lovas katona kiállítását hangsúlyozzák. Az összefogás célja a függetlenség visszaszerzése volt: „magunk ura leszünk és nékünk se király, senki nem parancsol." A redempcióval nyert kiváltságok közül leginkább a híd- és vámkedvezmény maradt meg a tudatban. „A rengeteg só Szolnokon volt. Másutt nem lehetett szerezni sehol sem. A kunok ott olyan előnyben részesültek, hogy ha bármilyen helyről, bármely felől 15-20 kocsi rakodott is és a kunok odamentek ugyancsak 10-12 kocsival, a rakodásból mindenki félreállt és a kunok azonnal rakodhattak és hozhatták a sót díjtalanul." Mária Teréziát, mivel az ősi jogokat visszaadta, jó királynéként emlegetik; „szerette a kunokat". A redempcióban való részvétel meghatározta a családok helyét a város társadalmában. A redemptusok földtulajdonhoz jutottak, amelyet utódaik örököltek. „Hallottam, hogy Mária Terézia idejében telepítették az elődeinket a Gergelyre. Akkor kezdődött ott a földosztás. Ott kaptak földet. Ahogy a miénk vót, ott nagy darabon visszafele az mind Kovács-főd vót." A redempció számontartása a késői utódoknak is gazdasági érdeke volt. A legtöbb családi krónikában, egyéb feljegyzések között megtaláljuk a redempció leírása mellett a redimált ősök neveit és a befizetett összeget. A feljegyző azt is pontosan papírra veti, hogy a redimáló ős és az ő családja között hogyan értelmezhető a rokonsági kapcsolat. A többször is idézett Kovács család krónikaírója a török kori események után így folytatja; „Ennek az Péternek volt egy fija Kovács Mihály ennek az felesége volt Kánya Katalin ez volt az Redenczió váltó ének az Mihálynak voltak 6 fija és egy leánya ének az Mihálynak volt Egy Mihály fija az én nagy atyám." „Die anno 1755 dik évben a R. t. Föld váltónk neve volt Hermán János, ennek volt 3 fija és 2 leánya..."

58 Mária Terézia privilégiális oklevelének negyedik pontja tartalmazza, „Hogy közéjük fő vagy nádori kapitányt maga az ország nádora állít, kinek elnöklete alatt maguk a lakók és a lakosok kapitányaikat, ülnökeiket és más szükséges kerületi tisztjeiket, - ugyancsak a helységek bíráit és egyéb szolgáit, egyedül az illető helységek népei és lakosai maguk közül választhassanak."

59 Kapitányaik közül a karcagiak leggyakrabban Kálmán kapitányt emlegetik. Ma már nehéz megállapítani, hogy melyik Kálmán kapitányt tisztelték, ugyanis „1744-ben Kálmán István lőn kapitánnyá választva, ki Karczagon lakott és a redemptio beszedésében sokat fáradozott 1754-ben".

60 1845-ben pedig nádori alkapitány volt Kálmán Sándor.

61 Nagy Lőrinc 97 éves adatközlőnk szerint az ő elődei között is volt kerületi kapitány. A privilégiális levél mellett a Jászkunság jogrendjét a királyi reguláció és a statútumok határozták meg. Ezen iratok latin nyelven készültek. Magyarul 1820-ban tették közzé. A tanácsok azonban maguk számára jegyzőikkel korábban lefordíttatták. Később ezeket többen lemásolták és így kéziratban is terjedtek ezek az okiratok. A karcagi múzeum is őriz egy ilyen kéziratot, mely 1957-ben került közgyűjteménybe. E kézirat borítólapján a következőket olvashatjuk: „A Nemes Jász, és két Kun Districtusoknak Privilégiumaik, és Articulusaik mellyek Deákból Magyarra fordíttattak Szendrei Péter Eskütt és Diplomáticus Prókátor által Nagy Kun Kisújszálláson Kristus Urunk Születése után 1800

k Esztendőben Április havának 2

dik Napján Ezt pedig újra irtam le Kovács Mihály s. m. kezeimmel 1845

dik Esztendőben Április 20

dik Napján 1845. Kardszagonn."

62 Szintén kéziratos másolatból ismerjük a karcagi redemptusok nevét.

63 Ezen okiratok tartalmát későbbi fejezetekben elemezzük. A redempció változtatott a karcagiak és más jászkun település történelmi tudatán. Öntudatukban hangsúlyozott szerepet kapott a redempció, háttérbe szorítva más tudati elemeket. Bellon Tibor a Nagykunság című könyvében „redemptus öntudatról" ír, „hiszen ezzel az öntudattal az irredemptusok nem rendelkeztek, még azok sem, akik bizonyíthatóan ,őslakosok' leszármazottai".

64 Véleményünk szerint a lakosság kun-tudata él még a 18. században. Ennek bizonyítékaként felsorolunk néhány adatot: a) A török korban többször is elmenekült kunok mindig visszatértek szülőföldjükre (háromszor ülték meg Karcagot; Hajdúszoboszlóról közös levelet írtak hazatérési szándékukról), b) Településük neveit és számos földrajzi nevet (közöttük több kun szót) megőriztek (Karczag, Bengecseg, Kormáncsok stb.). c) A Jászkunság megváltásáért indított harc szellemi bázisa a kontinuis lakosság erős különállási tudata, d) A redempcióban vállalt kötelezettségek (hogy nemcsak a lakott helyet, hanem az elpusztult falvak területének megváltását is magukra vállalták) mutatja az 353