Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Örsi Julianna: A Nagykunság mint néprajzi csoport

téntek és a legritkább esetben egyezett meg előző lakhelyük szülőhelyükkel. Amikor tehát a betelepüléseket okleveles adatok alapján meghatározzuk, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az adott település lehet közbeeső állomás, illetve a karcagiak időszakos tartózkodási helye. A törökökre utal az egyik családi krónika is: „Kovács Péternek volt az felesége Láposi Erzsébet a Kurucz világkor vagy is az Tatár járáskor ennek az marháját az tatár 3 izben hajtotta el evei az Béjeg vasal KP."

45 A családtörténetek kiindulópontját legkorábbra Karcag megüléséhez kapcsolják. A már idézett Kovács família történetét 1878. január 25-én így kezdik: „Én az Kovács Péter a hogy tudomásul vetem az édes atyám könyvibül az famíliának elő számlálását u. m.: Ezenel kezdem mikor Kardszag városát megültik szip atyánk jöt elő az familia közül legeléb Ko Bódizsár jött pedig kis marjárúl a Hajdú szabadságon kivül valóságos nemes familia érül nem tudok sem az atyámtól sem az többi atyafiaktól hogy ki vót az felesége és hogy Lett az származása csak annyit tudok." Mások úgy tudják, hogy „egy K. Szabó (Karcagi Szabó) nevű ember vót az első, aki bejött Karcagra lakni". Öreg Aggod János 1765-ben nyilatkozta: „Mindég itt lakom az harmadik üléstől fogva."

46 A Veres fenék nevét „onnan kapta a monda szerint, hogy a' tatár járás után Veres nevű egyén ütötte fel mellette tanyáját, s lakott ott jószágaival".

47 A határban található középkori falvak pusztulását a török időkre teszik a karcagiak. A történelmi források is azt mutatják, hogy a török kiűzése után már nem népesültek be ezek a települések. „Feldúlták azt a hét falut, ami itt volt. Azokat felégette az ellenség. Akik megmaradtak, mikor elcsendesedett minden, visszajöttek. Úgy tervezték, hogy itt csinálnak falut (mármint a mai Karcag helyén). Volt olyan, hogy 10 család, 5 család maradt meg egy-egy faluból vagy 6 család. Karcagról lehet hogy több volt, vagy úgy lehet, hogy a karcagiak között volt egy okosabb ember, aki jobban ki tudta fejezni magát, jobban tudott beszélni. Megválasztották bírónak. így telepedtek le Karcagra." „A letelepedés után a faluatyák összeültek, befogtak öt lovat egy szekérbe, s ahol elmentek, kicövekelték, hogy ez lesz a város határa, ami akkora terület lett, amekkorát egy nap alatt körül tudtak járni szekérrel." Az elpusztult falvak lakói beköltöztek Karcagra. 1699ben Pentz Jakab Asszonyszállást, Orgondaszentmiklóst, Ködszállást, Bocsát már mint Karczagujszálláshoz tartozó „Possessio Deserta" írja össze. Asszonyszállásra 13-an, Orgondaszentmiklósra 43-an, Ködszállásra 24-en, Bócsára 18-an járnak ki földet művelni.

48 Hegyesbor idegen testként ékelődött a Kunságba. A karcagújszállásiak 1513-ban megpróbálták néhány más pusztával együtt elfoglalni.

49 Bocsa és Magyarka ekkor válik a Kunság részévé, de Hegyesbor Heves megyei terület marad. E puszta birtokosai még 1800ban is Heves megyei nemes família, az Sz. Széky és Pap Szász család, akiknek 600 rhénes forintot fizet a város 3 évi árendaként.

50 A pusztásodás és az idegen kézre kerülés emlékének nyomait egy kis mondatöredék is őrzi: „Két falu volt: Hegyesbor és Magyarka. Fiágról kihalt. Jány vót az utolsó gyerek. Ezt a jányt elvette egy Hevesre való vitéz. Egy hevesi nemes vitéz. A lányt nem tudom, hogy hittak, de Hevesre vitték... Akkor eladta az a vitéz, mert vót neki birtoka: 2 falu, 3 falu, 4 falu. Felszólította Karcagot az a nemes, hogy eladó az a birtok, vegyik meg..." A Jászkunság eladása volt a célja az 1699-ben végzett összeírásnak is. Egyik adatközlőnk majdnem pontosan tudja ennek az eredményét: „Alig volt ennek a városnak 80 lakosa, Madarasnak meg 20 vagy 22." Valószínűnek tartjuk, hogy a helytörténeti irodalomban olvasottakból maradtak meg ezek az arányok az emlékezetében. Szentesi Tóth Kálmán ugyanis így ír: „Ebben a szomorú időben Karcagon 78, Madarason 20 gazda lakik, rajtuk kívül a Nagykunságban sehol egy lélek sem."

51 Ezen összeírásról és az azt követő nagy sérelemről, a Jászkunság eladásáról még később írunk. A Jászkunság kiváltságos helyzetének megszüntetése volt a fő motiválója, hogy az udvarhű kunok Rákóczi seregéhez csatlakoztak. A hagyomány ezt is számontartja: „Rákóczi mellett is szolgáltak a kunok. Az egész Kunság az ő kötelékébe tartozott." „A karcagiak Rákóczi seregétől valók vótak. Mikor levertík őket, elkerültek Mándokra, majd visszajöttek." A Nagykunsági Krónika Rákóczi taktikájáról írja, hogy „A fejedelem a rác veszedelem elől Békés megyét Kardszagra szállította, majd mikor már a rác egészen a Nagykunságig felcsapott az egész Nagykunságot a tokaji tábora melletti Rakamazra rendelte."

52 A kitelepülést a kései utódok is számontartják: „Az Őrsiek (családnév) Rakamazra tömörültek. Ott telepedtek meg, de utána eljöttek erre a Keserves fele (karcagi határrésznév)." A szülőföldtől távol töltött idő nemcsak egyetlen telephelyet jelentett, hanem a Rakamaz környékén lévő Rákóczi-birtokot és az útbaeső falvakat is. A Nagykunság című lap 1896-ban megjelent egyik cikke is erre enged következtetni: „Rakamazon (Szabolcs m.) ahova a karczagiak a rácpusztítás elől menekültek és ott két évig tartózkodtak s Kálióban (a Nyírségben), ahol akkoron palatinusi privilégium alapján jószágállományukat legeltették."

53 Azt is valószínűnek tartjuk, hogy a visszatelepedés szórványosan, családonként történt. Benedek Gyula kutatási eredményei is alátámasztják ezt a néphagyományt.

54 „Voltak ilyen kun vezérek a Rákóczi idejében is. Zűrzavaros idő volt. Hol ide, hol oda vetette őket a sors. A Felvidéken is voltak. Onnan csoportonként jöttek. Hallották, hogy itten még vannak gazdátlan földek és azokat telepítették be. Leginkább állattenyésztéssel foglalkoztak. Juhokkal, szarvasmarhákkal települtek le." A hivatalos statisztikák és a névanyag is azt bizonyítja, hogy a 18. század első felében a kontinuis családok mellé számtalan új család is költözött Karcagra. A családtörténetek kezdete jelentős számban e korszakhoz köthető. E betelepüléssel kapcsolatban most példaként csak egy ilyen történetből idézünk, ugyanis e témát részletesen külön fejezetben tárgyaljuk. „Mária Terézia idejében a gergelyi rész el volt zálogosítva. Kihirdették a környékbeli községekbe, hogy a német hercegtől meg lehet váltani a földet. Erre az én ősöm (Féke) is úgy jött ide Dévaványáról. Váltott is 40 hold földet..." 352