Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)
Zsoldos István: Tagosítás és határhasználat Kisújszálláson (1845-1855)
összeget fizető birtokosok: „Id. Illéssy János ur és Lovassy István ur, akik 150 frt. 15 kr-t (:300 frtos 51 dénáros föld után:); Özv Papp Lukácsné asszony 238 frt-t (:476 frt. 16 dén. föld után:); Illéssy László 124 frt-t 39 dén.-t (:249 frt. 29 dén. föld után:); Gaál Péterné aszszony 119 frt 53 dén.-t (239, 76 frt. dén-os föld után:); Fekete János ur 104 fr. 04 dén-t (:208 frt. 26 dén.-os föld után:); Várady Sámuel 130 frt-ot (:260 frt-os föld után:); Mészáros Miklós ur 142 frt, 03 dén- (:284 frt 09 dén.-os föld után:); Csegey Károlyné, Jánosné és Pál 130 frt. 21 dén.-t (:260 ftos 72 dén.-os föld után:)." Tagosítási díj címén elég tekintélyes összegek voltak ezek. 17 Alig fejeződött be a tagosítás, már voltak birtokosok, akik költségeik fedezésére földet akartak eladni, de nem tudták, hogy mi a csere aránya. A gyűlés megállapította, hogy „1-ső osztályzatú szántó, vagy kaszáló földből egy forintos földre 1 000 n. öl számíttassék. a 2-ik osztályzatú szántó vagy kaszálló földből 1125 n. öl a 3-ik-ból pedig 1250 n. öl." 18 Már 1851-ben igen sok „Tudósítással" találkozunk az Örökítő könyvben, amelyeknek szövege csaknem szóról szóra megegyezik egymással (természetesen a nevek kivételével). „... Örökitő-könyv 553-k számjára jelentjük, hogy K Farkas Miklósnak 3 frtos csorbái földet 240 vtó forintért eladó J Kiss Lajos atyafiait u. m. J Kiss Pétert, Györgyöt, Jánost, Andrást, Imrét Dec. 16.kán előidéztettük s az eladást nem ellenezték" 19 így veszi meg Vekerdi Sándorné 1 frt 39 dén-os szántó- és kaszáló földjét B. Nagy Bálintnak 172 frt. 48 dénárért. Az öt atyafit itt is megidézi a jegyző, kik az eladásba beleegyeznek. 20 Jónás Gáspár házat, portát vásárol juhász Kovács Páltól 390 vfrt-ért. 21 Sorolhatnánk ilyen adásvételi ügyletekről szóló örökítő leveleket és azt a következtetést kellene levonnunk belőle, hogy ezek mind kisebb területű s főleg a csorbái határban levő földek voltak, vagy pedig olyan kisebb darab földek, amelyek örökösödés alkalmával egyik örökös számára sem jelentettek volna mezőgazdasági művelés céljából érdemleges bevételt, éppen ezért az örökösök már most megegyeztek a föld eladásának kérdésében a majdani örökhagyóval, s a vételárat pedig egymás között már most megoszthatták. Bizonyos az is, hogy ezeket a csorbái földeket áron alul adták el tulajdonosaik, így azok jártak jól, akiknek nagyobb darab földjük volt Csorbán és ehhez több kisebb parcellát olcsó pénzért megvásárolhattak. Hogy így mennyi visszaélésre adhatott alkalmat a csorbái földeknek ez a „leértékelése", az huzamosabb bizonyítást igényelne, de az önmagában is elég bizonyíték, hogy a város legtekintélyesebb gazdáinak birtokai - pár száz holdas birtokok-ezen a határrészen alakultak ki. (Várady, Kalowszky, Kiss, Tóth, Pápai, Janó stb.) Hogy mennyire vonakodtak a távoli csorbái földektől a kisebb gazdák, annak legmarkánsabb jellemzője a tagosítást végző mérnök jelentése, melyben értesíti a tanácsot, hogy bár a csorbái területen az alapszabályok szerint a földek kimérését elvégezte s azoknak is, akik ott igényeltek földeket, mégis „a földek Csorbát fel nem emésztették". Arra kér választ, hogy a kimaradt csorbái földekkel mitévő legyen. A határozat az, hogy „azoknak adják, akiknek Csorbán legtöbb birtokjuk van, ugy hogy azoknak minden birtokjuk ott adassanak ki". 22 A tagosítással megszűnt az a régebbi gyakorlat legalábbis az újonnan kiosztott földekre nézve -, hogy az eladott szántófölddel a közösben használt kaszáló, ill. rét is együtt járt, mint osztatlanul használt redemptionális járulék, mivel „a kaszállói illetmény ... a tőke földek közé foglaltatott", így szabadságában állott bárkinek kaszálói illetményét, mint redemptionális földet eladni külön a szántóföldtől, de ugyanolyan területben, mint a hasonló osztályba sorolt szántóföldeket. 23 A tagosítás folyamán számos sérelmezett eset történt, az iratok között található jegyzőkönyv 15 panaszos beadványát tartalmazza és tárgyalja, akiknek elsősorban a kapott föld minősége, vagy kijelölt helye ellen van kifogásuk és más megoldást kérnek. A bizottság ezeket legtöbb esetben kellő indoklással elutasítja. 24 A tagosítás tehát semmiképpen nem ment olyan simán, mint ahogy azt haladóbb gondolkodású emberek és tanácsbeliek elképzelték, és magukat amellett el is kötelezték. Azt kell a következő levél kapcsán megállapítani, hogy évtizedekig zúgolódások és elégedetlenségek tartották felszínen ezt a kérdést. Úgy hisszük, elfogadható és helytálló az az igazoló jelentés, melyet Kiss Miklós jászkun kerületi főkapitány levelére részletes válaszként küldött 1874-ben Illéssy polgármester. Ebből a jelentésből tudomást nyerünk arról, hogy bizonyos személyek, Jónás Gáspár vagyontalan és Rázsó István 16 holdas redemptus birtokosok vezetésével „szülemlett meg azon communisztikus viszketeg, mely ma őket annyira háborgatja". Ezek ugyanis „1854 és 55-ben, mikor a föld becse emelkedni kezdett - valószínűleg valami malconteus nadrágos emberek izgatása folytán - felkerekedett egy éretlen töredék, legnagyobb részt olyan emberekből álló, kiknek atyáik, vagy nagyatyáik a Redemptió alkalmával sokat redimáltak, de kiknek maradéki az öröklött vagyont elpazarolták, kikerestették akkori harmadrendű jegyző Nagy János által az archívumból a megváltáskori földosztály telek könyvét (:liber fundualis:) s ezt tanácsi engedély nélkül másolatban megszerezvén beperelték az akkori városi főbíró személyében a kisújszállási közbirtokosságot". Követelésük az volt, hogy semmisítsék meg az 1850es tagosítást, mivel ők nem azon arányban kapták földjeiket, mint azt az 1745-ös redemptió alkalmával őseik redimáltak, hanem csak a jelenben fennálló redemptionális birtokuk kulcs arányában. Azt akarták bebizonyítani, hogy őseik, amikor földjeiket eladogatták, csak a három pusztába befizetett javaikat, illetve javaik bizonyos hányadát adták el, de nem a kisújszállási úgynevezett, territóriumbélit. Ezen elégedetlenkedők soha sem tudták bebizonyítani azt, hogy a közös osztatlan birtok, amelyek legeltetés, vagy szántás-vetés által hasznosíttattak, mindig a szerint használtatott, hogy a használónak hány forintos-dénáros földje volt az úgynevezett 3 pusztákból (Marjalaka, Turgony, Csorba), mely másként tőke földnek is neveztetett, melynek minden időben járuléka volt az osztatlan föld. mindezeket nemcsak Nádori resolutiók, de az 1844. évi XXX. te. 3 §-a is világosan megerősíti. - Jónás 329
