Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkunság szerepe az 1809. évi napóleoni háborúban és az utolsó nemesi felkelésben

magazinból Pestre szállítandó 8930 pozsonyi mérő liszt. A lisztet raktár hiányában a szabad ég alatt tárolták, s attól féltek, hogy a hideg beálltával a földhöz fagy.

42 A fuvarok kifizetését a kerületek már részben sem tudták megelőlegezni, a kincstár pedig egyáltalán nem, vagy alig fizetett valamit. így a munkatöbblet nem fellendülést, hanem elszegényedést eredményezett. A kiskun kapitány ismételten figyelmeztető tudósítást küldött a közgyűléshez. A lakosság „szegényei már kifáradtak, de a többiek is mind úgy vannak... félő hogy e mostani criticus időben majd egyszer elégedetlenségre fakadgyanak".

43 A dezertőrök mellett az átutazó reguláris katonák is kezdtek erőszakoskodni. Jászszentgyörgy bíráját a Blankenstein regement tisztjei botozással fenyegették, ha élelmet nem szerez, pedig - írták panaszukban „annak, hogy oly helységben quartélyoztak, ahol pénzért sem lehet eleimet kapni, annak nem a bírák az okai".

44 összegezés: Napóleon seregei teljes győzelmet arattak. A szabadhegyi csata után június 24-én a mieink a győri várat feladták. Június 26-án a franciák elfoglalták Pozsonyt. Mindez elvezetett az október 14-én Schönbrunnban megkötött békéhez. A jászkun insurrectionális századokat 1810. január 8-án véglegesen elbocsátották. A tisztek három hónapi, a közlegények öt napi zsoldot kaptak, s még két évig kötelesek voltak fegyvergyakorlásra megjelenni. Az utolsó nemesi felkelés emléke a köztudatban egybefonódott Petőfi Sándor nevezetes versével, melyben a győri csatában részt vett nemesek szégyenletes és komikus szerepléséről ezt írta: JEGYZETEK 1 Minden ezrednek külön tulajdonosa volt. Az ezredtulajdonosi címet az uralkodóház tagjai, vagy előkelő hazai és külföldi katonák adományként kapták. A tulajdonos meglátogathatta ezredét, ünnepélyes alkalmakkor viselhette egyenruháját, esetleg háborúban az ezred élére állhatott. 2 Horváth Mihály: Magyarország történelme. VIII. Pest, 1873. Hóman-Szekfű: Magyar történet V. k. Magyarország története Bp. 1964.

1. k. szer. Molnár Erik Magyarország története 5. k. 1790-1848. Bp. 1980. Gyalokay Jenő: A magyar nemesi felkelés reformtervei 1797-1809. = Századok, 1925. Szádeczky Lajos: Egykorú tudósítások Napóleon hadjáratai felől 1799-1815. = Hadtörténeti Közlemények 1899. Bodnár István: A győri csata 1809. jún. 14-én = Hadtörténeti Közlemények 1897. Gömöry Gusztáv: Az 1809. évi nemesi fölkelés = Hadtörténeti Közlemények 1889. R. Kiss István: Az utolsó nemesi felkelés századik évfordulója emlékére Bp. 1909. „S ti, kik valljátok olyan gőgösen: Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha ellenség ütne rajtatok?... De ezt kérdeznem! engedelmet kérek, Majd elfeledtem győri vitézségtek. Mikor emeltek már emlékszobort A sok hősi lábnak, mely ott úgy futott?" A győri, illetve szabadhegyi csata 180 év távlatából sem sorolható a magyar történelem dicsőséges eseményei közé. A részleteket megvizsgálva azonban megítélése nem lehet ilyen egyértelmű. A szegényes felszereléssel és hiányos kiképzéssel hadba indulók vereségéhez a rossz hadvezetés is nagymértékben hozzájárult. Ugyanakkor tény, hogy a nemesi felkelés elavult intézménye nem teljesíthette megfelelően az ország védelmében esetleg rá háruló feladatokat, pusztán a nemesség adómentességének fenntartásához szolgáltatott alapot; az ország honvédelmi kötelezettségének terhei elsősorban nem a nemességet, hanem a polgári és jobbágy lakosságot sújtották. A Jászkun Kerület részéről a nemesi felkelés egyértelműen támogatásra talált, hiszen kiváltságaik egyik biztosítékának éppen e katonai szolgálat teljesítését tartották. A Kiskunságban sem a háború, vagy a felkelés ténye ellen történt megmozdulás, s még kevésbé a franciák mellett, csupán a helyi érdekek előtérbe állítása - a dologidő beköszöntése - váltotta ki a lakóhelyről való kimozdulással szembeni ellenszenvet. Napóleon proklamációjáról, annak létezéséről csak a kerületek elöljárói szereztek tudomást, ők is a főkapitány és a nádor hozzájuk küldött leveléből. A proklamáció megjelenéséről vagy ezzel kapcsolatos intézkedésről mint már említettük - nincs tudomásunk. A háborúban ténylegesen részt vett insurgensek személyes bátorságot tanúsítva harcoltak, a lakosság pedig ha nehezen is, viselte a rá háruló terheket, s ha változást reméltek, az csupán a béke reménysége, s a rendkívüli megterhelések csökkenésének a reménye volt. Horváth Árpád: Tolna vármegye és az utolsó nemesi felkelés = Tanulmányok Tolna magye történetéből III. Szekszárd, 1972. Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország. Bp. 1977. Benda Kálmán: Magyarország története a francia forradalom és a napóleoni háborúk korában 1790-1812. - Akadémiai doktori értekezés, 1976. 3 1809. évi II. te. = Corpus juris Hungahci 1740-1835.377. p. 4 u. o. 381. p. 5 Bács-Kiskun Megyei Levéltár [BKML] - Kiskunfélegyháza [Kkfháza] Kiskunhalas Tanácsa iratai S 117 N 10 6 Szolnok Megyei Levéltár [SZML], Jászkun Kerület Acta Insurrestionalia [Jk. Ker. Acta Ins.] Fasc. 1 N 252 7 BKML-Kkfháza, Kkhalas Tanácsa iratai Tan. ir. S115 N 41 8 SZML Jk. Ker. Acta Ins. Fasc. 2 N 58 9 SZML Jk. Ker. ir. Állandó Comissio jkv. 1809. máj. 17. 10 SZML Jk. Ker. ir. Állandó Comissio jkv. 1809. júl. 7. 113. jksz. 11 SZML Jk. Ker. ir. Acta Ins. Fasc. 2 N 115. 12 SZML Jk. Ker. ir. Acta Ins. Fasc. 2 N 444. 13 SZML Jk. Ker. ir. Acta Ins. Fasc. 2 N 11. 14 BKML-Kkfháza, Kkhalas Tanácsa iratai S 117 N 10. 318