Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkunság szerepe az 1809. évi napóleoni háborúban és az utolsó nemesi felkelésben

BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: A JÁSZKUNSÁG SZEREPE AZ 1809. ÉVI NAPÓLEONI HÁBORÚBAN ÉS AZ UTOLSÓ NEMESI FELKELÉSBEN A kunok és a katonáskodás fogalma kezdettől fogva összefonódott, hiszen a be-, majd visszatelepítésük fő oka az ország védelmi képességének megerősítése volt a tatár támadásokkal szemben. A jászkunok a következő századok folyamán mindig is eleget tettek ebbeli kötelezettségüknek. A hármas, azaz Jászkun Kerület (Kiskunság, Nagykunság, Jászság) visszaváltásakor, Mária Terézia 1745. évi kiváltságlevele is épített ezekre a hagyományokra. A privilégium záradéka az előjogokat több feltételhez kötötte, melyek között a redempciós összeg és a nádor évi fizetésének vállalása mellett szerepelt két hadi feltétel teljesítése: 1000 lovas katona kiállítása, valamint az országos vagy részleges nemesi felkelésekben való részvétel. A kunok a magyar feudális hadseregen belül évszázadokon keresztül katonai hagyományaikhoz méltó szerepet játszottak. Itt csupán néhány példát említünk. A monarchia által viselt hétéves háborúhoz mind anyagiakban, mind katonában jelentős segítséget adtak. Ekkor állították fel az önálló jászkun huszárezredet, melyet 1800-ban átszerveztek reguláris lovassággá, s átadtak a nádor tulajdonába, Palatinale Regiment néven.

1 II. József császár török elleni háborújához a Jászkunság 600 lovas katonát adott, 1796-ban az ország által megajánlott 50 000 katonából 723 lovas kiállítása jutott a kerületre. Toborzások alkalmával a kiváltságok védelmét és a hagyományokat egyaránt hangsúlyozták. A jászkun jog a föld birtoklásához kötődött. A jogokban való részesülés mértékét, s az azokkal járó kötelezettségeket a redempciós összegek szerint osztották fel. Az ország által esetenként megajánlott hadiadóból és katonaságból a kerületre jutó mennyiséget is rendszeresen az egyes helységek redempciós összege szerint vetették ki. Az állandó hadsereg létrehozásától, melyet az 1715ben összehívott országgyűlés szavazott meg, a nemesi hadviselés értéke - s benne a jászkunoké, mint kollektív nemesi jogokkal bíró közösségé - erősen devalválódott. Fenntartását a nemesség jogi helyzete, kiváltságainak féltése konzerválta. Gyakorlatilag azonban a nemesség sem fegyvergyakorlásban, sem tényleges felkelésben 1741 -tői 1800-ig nem vett részt. Insurrectió meghirdetésére a napóleoni háborúk idején háromszor, harcra csak egyszer került sor. A Jászkun Kerület részt vett a nemesi felkelésben de ugyanezen időszakban a korábbiakhoz hasonlóan a reguláris hadsereg számára is jelentős számú katonát adott. Jelen forrásközlés az 1809. évi napóleoni háború s az ekkor meghirdetett nemesi felkelés történetéhez kíván adalékokat szolgáltatni. Az itt közölt leveleket a jászkun insurrectiós csapatok katonai elöljárói küldték a félegyházi Tanácshoz és a kerület elöljáróihoz. Tájékoztatnak az 1809. május 20-október 1 -ig terjedő időszakról, s a felkelésben és harcokban közvetlenül részt vevő katonák szemével láttatják az eseményeket, érzékeltetik a közhangulatot, tudósítanak a harcolók körülményeiről, betekintést engednek a katonák mindennapi életébe, gondolkodásmódjába. A történettudomány s különösen a hadtörténet a korábbiakban már több tanulmányban, folyóiratok hasábjain és önálló kiadványban is foglalkozott a napóleoni háborúk, s velük kapcsolatban az utolsó nemesi felkelés történetével, értékelésével.

2 Ennek ellenére az újabb adalékok, részismeretek felszínre hozása hozzájárulhat a teljesebb megismeréshez. A közölt részletek nem változtatják meg a marxista történetírás által már kialakított értékelést, de ezeknek a társadalmi, politikai tényezőknek az ismeretében pontosabb képet alkothat az olvasó arról, hogyan vélekedtek a jászkunok az eseményekről, milyen hangulatot váltott ki a hátországban a nem kívánt és tőlük távoli érdekekért folyó háború. A források közlésén túl, azok könnyebb megértésének segítésére, bevezetésként szükségesnek látjuk néhány gondolatsor felvázolását, az események hátterének bemutatását. A nemesi felkelés történeti és jogi előzményei A hatalma tetőpontján álló Napóleon 1805-ben harmadszor kényszerítette térdre Közép-Európa legrégibb és leghatalmasabb dinasztiáját. 1805. november 12-én a francia hadsereg elfoglalta Bécset, december 12-én pedig Austerlitznél megverte az egyesült orosz és osztrák hadakat. Ekkor Ferenc császár békét ajánlott, s azt december 26-án Pozsonyban megkötötték. 1808-ban a spanyolok elleni háborúban a franciák vereséget szenvedtek, Napóleon győzelmi sorozata megszakadt. Ausztria elérkezettnek látta az időt egy újabb franciaellenes háború meghirdetésére, melyhez feltétlenül biztosítani kívánta a magyarok segítségét. A magyarországi rendek megnyerésére 1808. augusztus 8-ra összehívták az országgyűlést, ahol a császár várakozásának megfelelően megalkották és elfogadták az 1808. évi II. törvénycikket. A rendek felajánlották, hogy a király „három évre és nem azon túl [...] hogy ha ezen három év alatt háborúval támadtatnék meg és ha oly ellenséges hatalom, melyet a rendes hadsereg nem bírna feltartóztatni és nyilvánvaló betörés fenyegetné az országot, [...] a nemeseknek, és azoknak, akiket a törvény e nevezet alá foglal, 311