Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében II. rész: Szolnok város térképes, rajzos ábrázolásai (1810-1910)

A kép jobbszélén az egyszerűbb szerkezetű tartópillér a hídlábak szerepét játsza a hullámtérben, vagyis az év nagyobb részében szárazon áll, s csak áradások esetén kerül víz alá a gerendával borított alsó része. Érdemes felfigyelni a hídpillér fölötti táv íróoszlopra is. A 26. képen az 1857-ben emelt tiszai vasútihíd szerkezeti rajzát láthatjuk Szolnok és Szajol tájolási iránynak megfelelő helyzetben. A híd hossza 512 m. A szolnoki oldalon a hullámtérben van 24 tartópillér, egymástól 6-6 öl, azaz 12 m távolságra. Azután következik 11 mederpillér 9 öl fesztávolságokkal, ami 18 métert jelent, s közte van egy nagyobb hajózó nyílás 12 öles, azaz 24 méteres fesztávolsággal. A szajoli oldalon a hullámtérben csak 4 egyszerűbb tartópillért találunk 66 öl, azaz 12 méteres fesztávolsággal. A vasúti hídon egy sínpár vezetett át, tehát egypályás híd volt. A megnyitásról adott tudósításban azt olvashattuk, hogy mindössze 8 esztendőre számították a híd élettartamát, de a Tiszának a gátak közti hullámterét és a medrét oly erős cölöpjármokra támaszkodó feszítőműves faszerkezetekkel hidalták át, és a vörösfenyő tartósságának is köszönhető, hogy három évtizedig volt ez a híd használatban. Csak 1889-ben cserélték át a 26. kép alsó részén látható vasszerkezetű hídra, amelynek már csak három mederpillére volt, faragott kövekből. 1858. október 21-én olvashatjuk a Vasárnapi Újságban, hogy „Az aradi vasút megnyitása... minden ünnepély nélkül megtörtént; Pest felé naponként csak egy vonat indul."

128 Az aradi vonal megnyitása Szolnok vasúti csomóponttá válásának kezdetét jelzi. Szolnokon a közlekedési ipar is helyet kapott a vasúti javítóműhely megnyitásával, amit kezdettől fogva „gyár"-nak tartott a szolnoki nép és az ott dolgozó munkások „gyáristák" voltak. A 22. képen közölt térképen jól kivehető a fekvő, nagy E alakú műhelyépületek alaprajza. S hogy milyen volt a belső berendezése, arra a Magyar Hírlap 1860. február 16-i számában

129 találtam pontos és részletes választ: „A szolnoki vasúti gépgyár jelenleg a legnagyobb a Tiszavidéki Vasúttársulat egyéb hasonló gyárai között, melyben gőzmozdonyok, tenderek, személy- s málhakocsik kijavíttatnak, sőt egészen új kocsik is készíttetnek. Áll e gyártelep a régi indóház s a temető közelében - egy jelenben feltöltött, imént annyira nádas és mocsáros téren, hogy 1855-ben még ott vadkacsákat lőttek -1858-ban emelt két udvart körítő három épületből. A középső épületben van a tulajdonképpeni gyár, melynek számos kerekeit egy 18 lóerejű gőzgép hozza mozgásba, úgy mint a keréksimító, gyalu, esztergály-, csavarkészítő, lyukasztó-, metsző-, körfűrész-, festéktörő stb. gépeket, melyek összesen 60 000 forint értékben bécsi és gráczi gépgyárakból, emitt különösen Körössyéből kerültek ki. A nyugati épületszárnyban a kocsik, a keletiben a mozdonyok javíttatnak..." Ez utóbbi keleti szárny van meg még ma is. „A második nagyszerű gőzgépgyár Szolnokon az úgynevezett Első Magyar Szállító Társulat deszkafű25. kép: A tiszai vasúti híd részlete. Az 1861-ben készült fényképen megfigyelhető az állandóan vízben álló hídpillér erősebb tartószerkezete, s tőle jobbra a hullámtérben sűrűben álló tartópillérek egyike. : :: 270