Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében II. rész: Szolnok város térképes, rajzos ábrázolásai (1810-1910)

gint kitörtek a tanács és a nép közötti „zavaródzások" s csak a praefectus tudta a népet lecsendesíteni." 1837-ben a hatalmas méretűvé vált mozgolódást kegyetlen megtorlás követte. „A céhbeliek ugyanis taxára fogatván, roppant zavarokat támasztottak s a tanácsot is becsmérelték. 12 tagú megyei törvényszék ült össze ez ügyben Szolnokon s mivel a lázadás fő bűnösei elszöktek, a városi tanácsot a megye törvényszéke nagyon gálád büntetéssel sújtotta." S mivel erről eddig történeti feldolgozás nem készült, egy kissé részletesen tárjuk fel az eseményeket. „A Kamara - akinek a földesúri hatósága alatt állott a város - már húsz éve nem tartott a törvény által elrendelt bírói és elöljárói választásokat, hanem a kincstári igazgatóság nevezett ki, illetve helyettesített be elöljárósági tisztviselőket... A város előbbkelő és vagyonosabb közönsége... kérvényei fordult a Helytartótanácshoz, az Úriszék tartását rendelte el, ami nagy aggodalomba ejtette a kérvényezőket, akik a szolnoki két ügyvédhez, Elek Györgyhöz és Fülöp Ignáchoz fordultak segélyért. E két ügyvéd nem tudott jobb tanácsot adni, minthogy hívják haza Pestről Graefl József ügyvédet, aki engedett a hívó szónak. Eközben Ceglédről és Körösről 300 vasasnémet katonát rendeltek Szolnokra. Az Úriszéken az alispán elnökölt. Graefl József oly hévvel és bátorsággal kelt polgártársai védelmére, hogy többszöri megintés után fiscalis actiót [kincstári vizsgálatot] rendeltek ellene, valamint a másik két ügyvédtársa ellen is. Végre az Úriszék ítéletét kihirdette, mely a földesúri brutalitásnak utolsó fellobbanása volt. Az ügyvédek az ítélet ellen óvást tettek, a végrehajtás felfüggesztését kérték. Mindhiába, a védőügyvédeket karhatalommal eltávolították, a 60 kérvényezőt pedig, köztük 50-60 éves tisztes mesterembereket, a piacon felállított deresre húzták és a piacon felsorakoztatott német katonaság segédlete mellett megbotozták. A piacon 4-5 ezer ember gyűlt össze, akik jajveszékelve kiakarták szabadítani az elítélteket, és a katonaság csak fegyverrel tudta visszatartani a tömeget. Az elítélteket másnap vasra verve Egerbe szállították börtönbüntetésük letöltése végett..."

55 A megyei hatalmaskodásnak ez volt az utolsó ténye Szolnokon. Graefl József és ügyvédtársai ellen indított fiscalis actio csak három év múltán zárult. De nézzük az Egerbe hurcoltak sorát. A História Domus

56 megdöbbentő hitelességgel sorolja fel a brutális ítéletet. Július 20-án az elítéltek s büntetéseik nemei ilyen csoportosításban olvashatók: „Bécsi János kovácsmester \ Egri tömlöczbe és Külső-Tanácsos fél évi Sághi Antal földesgazda > rabság vasba és Külső-Tanácsos hetenként Molnár Mihály szabó Céhmester J 3 napiböjt és fertályonként 25 bot Koncz István szabó mester ^ 1 évi rabság Gaál Ferenc szabó mester v vasba Egerbe Tóth János szabó mester ) és fertályonként 25 bot Somodi János asztalos mester a bottól felmentve Altersberger János üveges, 4 hónap vasba Gebauer János suszter, 4 hónap vasba Váczi Imre szabó 1/4 év, 30 bot Nagy Mátyás szabó 40 vessző Sárkány József szabó 30 bot Tari Mihály asztalos 30 bot Schreyer József pintér 30 bot Tóth Mátyás csizmadia 40 vessző Tarlós Mihály szűrszabó 30 bot Viszlay szabó 30 bot Zsoldos Antal szabó 1 hónapi rabság Balasi Antal takács 40 vessző Kulcsár József takács 20 bot Szabados Lajos szűcs 20 bot Veres Ferenc csizmadia 30 bot Farkas András csizmadia 30 bot Aigner Márton üveges 8 nap Paulik Antal kalapos 8 nap Kreuczer Mihály lakatos 8 nap Karkecz György szűcs 7 nap Bács Imre pictor 3 nap Nerfeld szabó 7 nap" Az Úriszék által elítéltek közt nemesi származásúakat is találunk éspedig: „Czakó Mihály kalapos 1/4 évi rabság és hetenként három napi böjt. Frivalszky József ács 1/4 évi rabság és hetenként három napi böjt. Rákóczi István kerékgyártó 1 hónapi rabság, Vincze József takács 48 órai rabság és Kis József szűcs két napi rabság..." Mai ember számára még a fenti sorok olvasása is megrázó, de amikor az 1. sz. képen bemutatott, 1811-ben épült földszintes városházát szemléljük, gondoljunk arra, hogy ez az öreg épület tanúja volt a fenti borzalmaknak, amelyeket fegyverrel és a hatalom eszközével el lehetett követni, de öt évvel később újabb megmozdulás következett. 1842-ben ugyanis a „katonavárosiak lázongtak és nemcsak a forspontot tagadták meg, hanem a város tisztviselőivel is ízetlenkedtek, míg meg nem érkezett a Kamara dörgedelmes leirata, mely felsőbb nehezteléssel fenyítette meg a zajongókat." Szolnok közlekedési jelentőségéről, a szárazföldi és vízi utak találkozásánál fekvő város XVIII. századi szerepéről előző közleményünkben részletesen írtunk. Milyen tömegben érkezett tutajokon a só Szolnokra s milyen rossz utakon kellett innét Pestre és a Felvidék városaiba szállítani. Érthető tehát, hogy már az 1700-as évek elején felmerül Dilherr szolnoki várparancsnokban a gondolat, hogy Szolnokról Pestig vízi utat, csatornát építsen. Ha 1715-ben Dilherr generális terve nem is valósulhatott meg, az általa felvetett gondolat másokat is ösztönzött később. 1791ben Ballá Antal, Pest megye hites földmérője készített tervet és költségvetést a Pest-Cegléd-Szolnok közti csatorna elkészítésére. A XIX. század első harmadában pedig József nádor volt kezdeményezője és szorgalmazója a Duna-Tisza csatorna Pest és Szolnok közti megépítésének,

57 amelyet 1803-1826. közt - számtalan terv és gazdasági számítás kidolgozása ellenére - sem sikerült a kormányzattal elfogadtatni. 248