Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében II. rész: Szolnok város térképes, rajzos ábrázolásai (1810-1910)

sias jellegű nád- vagy zsúptetős egyszoba-konyhakamrás vályogházak voltak. Olyanok, amelyekből elvétve raég ma is találunk egy-két népi műemléknek számító apró házat, nagy részét azonban a felszabadulás utáni városépítés avultsaguk miatt eltüntette. Fentebb már írtuk, hogy a lakott részt övező szérűskertekben is épültek már lakóházak a mezőgazdasági célra használt építmények mellett. A város „ámbár urbarialiter kezeltetik, természetben mégsem szolgáltat semmit, hanem szerződés szerint kezelik". A XVIII. századhoz hasonlóképpen a város földesura a Királyi Kamara, akinek űrbéli szolgáltatásként szerződött összeget fizet a város. Az összeírás utasításai szerint csak a 18-60 év közti, mindkét nemű adófizető lakosokat kellett összeírni az alábbi csoportosítás szerint: Értelmiség (honoratior) 12 Kereskedő (mercator) 4 Egésztelkes gazda (colonus) 32 Féltelkes gazda (colonus) 131 Negyedtelkes gazda (colonus) 349 Nyolcadtelkes gazda (colonus) 9 Iparos, kézműves (apifex) 175 Házas zsellér (inquilinus) 610 Hazátlan zsellér (subinquilinus) 315 Tényleges katona 14 Kiszolgált katona 74 Nem adózik: 60 éven felüli kora miatt 239 Nem adózik: testi hibája miatt 20 521 jobbágy 925 zsellér összesen: 1975 A testvérek, fiúk, lányok rovatokba jegyezték be - az utasítások szerint - mindazon 18 évnél idősebbeket, akik nem önálló háztartásban laktak, hanem szüleiknél vagy testvéreiknél. Ezek száma (3 + 24 + 15 + 52) 94 fő. A lakosság számát megkapjuk, ha a fenti két összeget megszorozzuk a korabeli családnagysággal, 5-tel. így 10345 az összeírtak száma. Ezt kell még megnövelni azok adataival, akik nem kerültek összeírásra (katonatisztek, papok, mert ők akkor nem adóztak). A nemeseket sem írták össze név szerint, de közülük 11-nek volt jobbágytelke, egy volt köztük egészhelyes, 3 volt féltelkes, hétnek pedig mindössze negyedtelke volt (azaz 9-9 m.hold), ami azt mutatja, hogy a kurtanemesek közé tartoztak. Szolnok város lakossága 10979 volt 1828-ban ezt az adatot találhatjuk Nagy Lajos Budán megjelent statisztikai munkájában

43 is. Összevetve az 1786-os népszámlálással, az 5812-ős szám csaknem megkétszereződött negyven év alatt, (1815-ben is csak 7500 voltf- A foglalkozási rétegzettséget megfigyelve, a teljes jobbágyok földjének fokozatos kisebbedését tapasztalhatjuk. Az egész telek Szolnokon - az országos 32 holdtól eltérőleg - 36 m.hold volt. A nagyobb szántóföldnek az oka, hogy a határban kevés lévén a rét, ezt szántófölddel pótolták. Botár Imre a Századok 1953-as évfolyamában közreadott agrártörténeti tanulmányában

44 vizsgálata a kérdést a birtokelaprózódás vonatkozásában. Tőle idézzük az alábbi kimutatást: 1771-ben Egésztelkes gazda 65^ 8

^381 Negyedtelkes gazda 234 Nyolcadtelkes gazda - J Házas zsellér 121

\i49 1828-ban 1860-ban 32^ 1" 131 l 156' 349 ( °*' 3301 547 Hazátlan zsellér 28. 9, 601 315 916 44j 1007 ? Botár Imre helyesen állapítja meg, hogy már az urbárium behozatalakor a negyedtelek (9 m.hold) volt az uralkodó birtoknagyság: „1771-ben még feleannyi zsellér sincs mint telkesgazda és a zselléreknek csak egyötöde hazátlan. Már 1828-ban majdnem kétszerannyi a zsellér, mint a telkesgazda. A hazátlan zsellérek számát 1860-ban nem tudjuk megállapítani. Az 1864-i ínség alkalmával a városi tanács felterjeszti a helytartótanácshoz a kölcsöntkérő házas zsellérek névsorát s itt 1475 családfő van felsorolva, tehát a házzal rendelkező zsellérek száma két és félszerese már a telkesgazdáknak. De még ezen kívül voltak a házzal nem rendelkező napszámosok..."

45 A telkesgazdák számának növekedése a szűk határ miatt mérsékeltebb volt, a zsellérek számának erőteljes növekedéséhez a környező falvakból való bevándorlás is hozzájárult. Jelentősen nőtt az önálló iparosok, kézművesek száma, az 1786. évi 87-ről 175-re. Csaknem megduplázódott, s az iparosok számát még növeli a 33 segéd is. Legjövedelmezőbb a molnár mesterség volt, 11 molnárnak a Tiszán 39 hajómalma működött, tehát 1819-től 143-dal nőtt a számuk. Legnépesebb iparok: csizmadia 49, szűcs 29, takács 11, szabó, kalapos 1111, asztalos 9, pintér 7 iparos. Az iparosok az 1820-tól újra szerveződött céhekbe tömörültek. Szolnokon 11 céh vagy egyesület működött. S hogy ez nem volt kis szám, azt Eperjessy Géza állapítja meg a mezővárosi céhekről szóló könyvében:

46 „... Csupán néhány iparosodottabb mezővárosnak... Egernek 13 céh, Gyöngyösnek 14 céh, Miskolcnak 14 céh, Szolnoknak 11 céh - kéményseprők nélkül, akik a budai céhez tartoztak - céhes ipara volt differenciáltabb a Csongrád megyei kézművességnél." Vegyük számba a céheket: molnár (molitor) céhprivilégiuma magyar nyelvű (továbbiakban: m.), kapták 1820-ban. Halász (piscator) német nyelvű (n.) privilégiuma 1820-ból való. Kőműves (murarius) ács (asciarius), asztalos (arcularius) és üveges (vitrarius) egyesült céhek 1820,n. Vékony szabó (sartor) és szűrszabó (gausapearius) 1820,m. Szűcs (pellio) 1820,m. Szíjgyártó (lorarius) és cipész (sutor) egyesült céhek 1820,m. Kovács (faber ferrarius) és kerékgyártó (faber serarius) 1820,m. Takács (textor) 1820,m. Csizmadia (cothurnarius) 1820,m. Kalapos (pileator) 1822,n. 244