Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)
Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében II. rész: Szolnok város térképes, rajzos ábrázolásai (1810-1910)
A sok huza-vona után 1820. június első napján „utoljára tartottak istentiszteletet a vártemplomban, annak életveszélyes volta miatt, és pedig két alapos vizsgálat után állapította meg és határozta el a kőművesek és az ácsok céhmestere, hogy minden időveszteség nélkül a hívő nép életveszedelme miatt ott istentiszteleten biztonságosan résztvenni nem lehet ... (sine dispendio gravissimo Vita populi fidelis, haud posse secure ibidem divinis interessé). 23 A vártemplom építésének kálváriáját oldjuk fel egy kellemesebb adattal, amely ugyancsak a História Domus-ban található: 24 „Pompásan sikerült a szüret a vári egyház kertjében, amelyen nagy számban vettek részt fiatal leányok és asszonyok, mindnyájan jól érezték magukat, nem csekély mértékben emelte a hangulatot az ünnepi zene, puskaropogással egybekötve." Ez a kis kitérő arra is jó volt, hogy képet kapjunk arról is, milyen kertek voltak a városban és a várban, amelyről az 1810-12-es Müller-féle térkép elemzésekor említést tettünk. Az új vártemplom alapját a Vár közepén 1822. szeptember 7-én kezdték meg végre kiásni s az építéshez felhasználták a vízikapu közelében lévő romos templom szétszedett köveit. A templom építője Homályossy (Tunkl) Ferenc kamarai ácsmester volt, aki a mesterembereken kívül a fa-, vas- és egyéb anyagokat is adja. A város kötelessége volt a kő, a mész, a napszámosok és a fuvar rendelkezésre bocsátása. Érdemes itt figyelmünket a tetőfedés új fajtájára fordítani. Eddig ugyanis a nagyobb épületek fedésére zsindelyt használtak, hiszen bőviben voltak a fenyőfának, az egyszerűbb házak fedésére a nád, illetve a zsúp szolgált. A vártemplomnál használtak először tetőcserepet. E célból szerződtetik Nagykőrösről Sinep György fazekasmestert „a kápolnának tűzveszedelemtől leendő megóvására..." 25 A Városi Tanács átengedi neki egy esztendőre az egyik téglaégető kemencéjét és lakásról is gondoskodnak számára. ígérik azt is neki, hogy ha jól dolgozik, Szolnokon is maradhat. A város lakossága nemcsak örömmel figyelte az új építkezést, hanem segítséget is adott. Szolnok város jegyzőkönyvében 1823. február 22-ről ezt találjuk: 26 „A helybeli vízimalmos [hajómalmos] gazdák nagy számmal a Betsületes Tanáts előtt megjelenvén: azt az Isten ditsőségére célzó önkényes ajánlást tették, hogy a várbeli, készülésben levő kápolna építése előmozdítására 5 egymást követő esztendők alatt esztendőnként minden malomtól 2 véka búzát fognak adni; melly ebbéli ditséretre méltó ajánlások a Betsületes Tanáts által köszönettel elfogadtatván, az által a város jegyzőkönyvébe iktattatik." Nem jelentéktelen ajándék volt ez, hiszen öt éven át vízimolnáronként 10-10 véka búzát jelentett, összességében megközelíthette a 250-280 vékát. A fuvarozó gazdáknak a Kincstár engedélyezte, hogy kősót fuverozhassanak és a fizetségük egy részét ugyancsak a templomépítésére ajánlották. De a város jegyzőkönyvében találunk még adatot a hajómalmokkal kapcsolatban. 1823. február 22-éről még az olvasható, hogy „Török Sándor tanácsos úr az érdeklett kápolna építése elésegéllésére, egy vízimalmos gazdák közönségének általa eladatott s még ki nem fizetett hajónak 95 Rfbul [Rhénes forint] álló árát oda ajánlván; az érdeklett Summa a malmok számára, minthogy a közönséges malmos gazdák által s hasznokra tétetett, ezen vételt kiszámítván, hogy minden vízi malmos gazda egy malomtól 2 f 15 x-at az írt kápolna Cassájába be fizessen, végeztetett." 27 Az építkezésnél számos mestert foglalkoztattak. 1823. okt. 31-én a tanácsi jegyzőkönyvbe azt jegyezték be, hogy „a várbeli újonnan épült kápolna mellett lévő lakóház eránt még sem a kőműves, sem az átsmesterrel nem lévén az alku megkötve; mellyért is Sindl Ferenc kőművesmesternek, az egész rajta levő kőműves munkáért vakolást, meszelést ide értve 450 Rf Homályossy Ferenc átsmesternek pedig oly feltétellel igértessenek, hogy az átsmester úr a szükséges famateriálét adni, e felett két szobát a maga költségén ki padoltatni tartozzon, mire is a nevezett mesterek reá állván, ez által improtokolláltatik." 28 A vártemplom berendezését, festését is munkába adják. 1824. szept. 4-én: 29 „A várbeli kápolnában készítendő prédikálló székre és újj karokra még Gother István asztalos mesterrel az alku meg nem lévén téve; Az elsőért festés nélkül fog a város a mai nap állapított alku szerint nevezett mesternek 100, az utolsóknál párjáért, a város fájábul és deszkájábul 22 Rf-okat fizetni, a régi karszékeknek megigazításáért és öszveálIrtásáért pedig a mestert conto szerint fogja kielégíteni." Aranyozó és festő is volt Szolnokon, kitűnik a tanácsi jegyzőkönyvekből. 1824. okt. 9.: „Bemutatván a helybeli Piktor Illés József a várbeli kápolna prédikálló székének és Sanctuáriumának bearanyozásáért és bemárványozásáért általa ki tett költségek jegyzékét; melly jegyzékben is foglalt 95 Rf-okból álló költségek részére egészben megajánltattak, úgy azonban, hogy az aranyozás gazdagon, tartósan és csinosan tétessen, valamint az egész márványozás és kifestés munka a legjobb ízlés szerint tétessen." 30 Az építés munkája mégiscsak végéhez ért, és 1824. október 31 -én sor kerülhetett a vártemplom felszentelésére, amelyet most klasszicista műemlékként tartunk számon. Építője Homályossy Ferenc kamarai ácsmester. Homlokzatán nem szerkezeti adottságokból kialakított, hanem dekoratív timpanon, szélein vázákkal. A homlokzat fölé emelkedő torony 1919-ben elpusztult és 1922-ben épült újjá - sajnos nem klasszicista stílusban - megnövelt magassággal, tehát módosított arányokkal. 31 Az ünnepély lefolyásáról a városi jegyzőkönyvben találunk részletes beszámolót 32 : „Anno 1824. 31. 239
