Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)
Selmeczi László: A magyarországi „jászkunok" és a tételes vallások
feudális társadalmi berendezkedésének helyzete, a központi hatalom szinte csupán névleges volta, lehetővé is tette. 30 A kunok tekintélyes számú foglyot hurcoltak el Magyarországon is a magyarok közül, azonban zsákmányolásuk fő területe nyugat volt. A foglyok (rabszolgák) tömege sok ezerre rúgott és komoly tényezőt jelentett a kunok mezőgazdasági termelésében 31 . De az egyház számára is, hiszen a foglyok zöme keresztény volt. IV. Béla, majd V. István alig hároméves uralkodása után, 1272-ben - V. István és Kun Erzsébet fia - IV. (Kun) László került a trónra. Reá várt volna az a feladat, hogy, a kunokat a feudális magyar társadalomba beillessze. Ez azonban neki sem sikerült, többek között azért sem, mert a kunok voltak az egyedüli olyan fegyveres erő, amelyre a tartományú rákkal szemben támaszkodhatott 32 . A pápa követének, Fülöp fermói püspöknek a közbenjárására volt szükség, hogy IV. László legalább jogilag megkísérelje rendezni a kunok helyzetét. Az 1279. évi kun törvények világosan mutatják, hogy a kunok egyrésze még formálisan is pogány, s aki keresztvíz alá is hajtotta fejét „az erkölcsök útján még bolyongva jár". A kunok nemezből készült sátrakban laktak, tehát nem éltek keresztény módon, nem éltek megtelepült életet 33 . Ha a kun törvényekben előírtakat végrehajtották volna, akkor már a XIII. században bekövetkezett volna a kunoknál is kialakuló saját uralkodó osztály megerősödésével a szegény kun tömegeknek jobbágysorba való süllyedése. Ez azonban nem történt meg, csupán a Magyarországról elhurcolt keresztény foglyaikat kellett szabadon bocsátaniok, melynek végrehajtását a területileg illetékes püspökök vizsgálták felül. 34 De már az az intézkedés is, amely egyáltalán belenyúlt a kunok gazdasági életébe, kiváltotta a szabad nomád élethez ragaszkodó kun reakció ellenállását. 1280-ban a Körösök és az Al-Duna között lakó tiszántúli kunok fegyvert fogtak, zsákmányolni kezdtek és nekiindultak, hogy kivonuljanak az országból Havasalföld irányába. Kun László megrémülvén, hogy elveszíti az uralmát biztosító kun haderőt, az Al-Dunánál fegyverrel kényszerítette visszatérésre őket 35 . A nyugalom azonban nem állt helyre. Két évvel később az elégedetlen kun elemek kapcsolatot kerestek tatár fennhatóság alatt maradt rokonaikkal és behívták azok vezérét, Oldamurt, hogy Magyarországon ragadja kezébe a hatalmat 36 . A benyomult kun seregek az itt lakók egyrészével egyesülve ismét pusztítani kezdték a Tiszántúlt. Azonban Kun László összegyűjtött alföldi csapataival, valamint az aranyosi székelyekkel együtt a Hód-tó mellett súlyos csapást mért rájuk 37 . A vereség következtében a kunok a Körös-Maros közét, valamint a Temes vidékét, amely még 1279-ben egyik fő szállásterületük volt, kiürítették. A levert kunok javain és a foglyul ejtettek tömegén most már a magyar urak osztozkodtak 38 . A helyükön maradt kun nemzetségek kedvezőtlenebb körülmények közé kerültek, amihez hozzájárult az is, hogy Kun László többet nem vezetett hadat nyugati országokba. 1279 és 1282 eseményei a magyarországi kun nemzetségek gazdasági és politikai helyzetét alapjaiban rendítette meg, s Györffy György álláspontjára helyezkedve magunk is ennek következményeként fogjuk fel IV. László megöletését a kunok által 39 . Ez a kétségbeesett tett a kunok helyzetén már lényegesen nem változtatott. III. András trónralépése után az 1290. évi országgyűlésen úgy próbált a kunok helyzetén segíteni, hogy kimondatta: - idegen ország elfoglalására csak a király pénzén tartoznak menni 40 . Vagyis ettől kezdve, s ez a helyzet nem változott a XIV. században az Anjouk uralma idején sem, 41 a kunok és a jászok zsoldot kaptak a külföldi hadjáratokban való részvételért. A zsold némiképp pótolta az emberzsákmányolás elmaradásából eredő veszteséget, de már korábbi életmódjuk fenntartását nem tette lehetővé. A feudális rendbe történő beilleszkedésük meggyorsult. 1279-ben a pápa kísérlete a kunok megtérítésére és „keresztény módra való megtelepítése" érdekében sikertelen maradt. A türelmetlen egyház a XIV. századtól ismét kísérletezett a tized behajtásával, de nem ért el eredményt 42 . 1328-ban a pápa Károly Róbert kérésére még utasította a magyar püspököket, hogy ne rettentsék el a kunokat a megtéréstől dézsmakövetelésekkel 43 . Ezért nem találunk az 1332-35. évi pápai tizedlajstromokban kun vagy jász egyházakat 44 . 1351-ben I. Lajos szintén megismételte Károly Róbert kérését 45 . Györffy István véleményével egyezően Györffy György is azt hangsúlyozta, hogy Károly Róbert és I. Lajos többször küldött térítő Ferenc-rendi szerzeteseket a kunok és a jászok közé, akik a keresztvizet többnyire tiltakozás nélkül fogadták, ennek azonban életmódjukra semmi hatása sem volt 46 . Magunk inkább Küküllei János, I. Lajos kortárs-életírójának azzal a megjegyzésével értünk egyet, miszerint amikor a pápától a minorita (Ferenc)-rendi szerzetesek utasítást kaptak, hogy gondozzák a kun nép lelkét, lássák el az egyházközségeket és szolgáltassák ki az egyházi szentségeket, a kunok és a jászok már ismerték a keresztény hitet 47 . Következésképpen már Károly Róbert, de főleg I. Lajos a pápához intézett kérésében, amelyben a dézsmafizetés elengedését kéri a kunok részére, elsősorban politikai indokokat vélünk felfedezni. Feltehetően ennek következtében fogyott el 1364-re teljesen a pápa türelme és akkor már ő sürgette a dézsmafizetés megkezdését 48 . Fentebb megfogalmazott véleményünket a régészeti kutatások legújabb eredményei is alátámasztják. A szovjet kutatók véleménye szerint a kunok már Magyarországra való költözésük előtt megismerkedtek a tételes vallásokkal, jelesen az iszlámmal és a keleti kereszténységgel. Pletneva és Fedorov-Davidov ennek a folyamatnak is tulajdonítja a kurgántemetők mellett a nagysírszámú síktemetők megjelenését az egykori Kipcsak területén a XIII. században. A tételes vallások térhódítására azonban elsősorban történeti adatok utalnak és nem tárgyak, illetve megfigyelhető jelenségek 49 . A kunok megtérésére, pontosabban az egyházi élet megindulására vonatkozóan a magyarországi kun szállástemetők és a rajtuk álló templomok viszonyát 209
