Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Szentpéteri József: Kisköre avar kori népességének belső rétegződése

A TEMETKEZÉSI CSOPORTOK LEÍRÁSA Mivel az alapközlemény katalógusában tételesen sze­repelnek a leletek, csakis azokat a mellékleteket eme­lem ki, melyek az adott személy szociális helyzetére utalnak. Semmiképpen nem állt szándékomban újra közölt sírleírást adni, ezt kifogástalanul megtette az alapközlemény, de feltétlenül szükségesnek láttam az egyes - általam különállónak vélt - közösségek tagjait röviden úgy bemutatni, hogy a csoportok együttes jel­lemzésére helyezhessem a hangsúlyt. 1. 1.1. csoport A mintegy 15 méteres átmérőjű terület középpontjá­ban rangos férfi temetkezés (27. sír). Felsőteste telje­sen szétdúlt. Aranyveretes övét préselt indás nagyszíj­vég, gyöngysorkeretes kisszíjvég és négy kerek ro­zetta alkotja. Bal alsókarjának belső felén félkör alakú átlyukasztott aranylemez. Körülötte, mintegy a csoport peremén visz. családjának tagjai nyugszanak. A 32. sír (Mat.) elhunytjának övén 5 db négyzet ala­kú, geometrikus díszű, préselt aranyveret. Fülében üvegpasztacsüngős aranyfüggők. Kardból és 3 nyíl­vesszőből álló fegyverzete szerint irányító szerepe le­hetett a hadviselésben. Legnagyobb nyílcsúcsa irány­jelző típusú. A 34. sírban eltemetett ifjú (Juv.) életkora és veretes öve alapján a családfő leszármazottja lehet. Figyelemreméltó az az egész avar kori leletanyagot te­kintve is viszonylag korai jelenség, melyre eddig még nem történt utalás: az aranylemezből préselt nagyszíj­vég-töredéken nem csupán griff, hanem állatküzdelmi jelenet részlete vehető ki. A balra néző lény lábai alatt az öntött szíjvégekről ismert patás állat feje látható a közlemény rajzán (Taf. 9. 40.) és fényképén (Taf. 31. 12.). Két préselt indás kisszíjvége a családfő nagyszíj­végével rokon, azonos számú rozettája is (4 db) gyöngysorkeretes. Arany fülbevalóinak típusa a kato­nai szempontból rangidős családtag (32. sír) ékszeré­vel azonos. A sírkör szemközti oldalán két kevésbé előkelő har­cos fekszik. A 24. sírban (Mat.) eltemetett övén bronz­lemez szíjvég, fegyverzete szablya, íj és 2 nyílvessző. Mat. korú társának (21. sír) bronzlemez nagyszíjvége azonos típusú lehetett. Egyetlen nyílvesszőt kapott, bronz fülbevalópárt viselt. A csoporthoz tartozó három asszony közül csak a családfő jobb oldalára helyezett 30. sír (Mat.) lelet­anyaga tűnik előkelőnek: arany fülesgomb (csüngő) mutat rangos voltára. Fülbevalói bronzhuzalból készül­tek, nyakláncát színes üveggyöngyök alkották. Jobb kezének belső oldalán bronzlemez kisszíjvégpántot ta­láltak. A 20. sír (Mat.) asszonyának sárga kásagyön­gyökből és egy csurgatott díszű gyöngyszemből álló nyakláncát egyszerű bronz karikafüggő egészítette ki. A 44. sír (Ad.) női halottját ékszerek nélkül temették el. A csoport területére a későbbiek során néhány olyan sír került, melyek tájolás és leletanyag szerint is eltérő jellegűek. A 22. sírban fekvő (Inf. II. korú) kislány sötét dinnyemaggyöngyökből álló nyakláncot hordott. A 78. sír bolygatott, tájolása az előzővel egyező. Ránk ma­radt melléklete egy vaskés. Bár kissé a csoporton kívül helyezkedik el a 25. sír (Inf. I.), de tájolás szerint ide sorolható. Csatjai veret nélküli derékszíjra utalnak. A temetkezési helyen belül van a 28. jelképes sír. 2. I. 1. a. csoport Az előző csoporttal szoros közelségben található. Míg ott a férfiak voltak létszámfölényben, itt csakis nők és gyermekek fekszenek, feltehetően ugyanazon csa­lád tagjai. A kör átmérője jóval kisebb, a terület közepe üresen maradt. A csoportba 3 asszony és 5 gyermek tartozik, ezek többsége is kislány. A 131. sír (Mat.) asszonyának ékszerkészletét zöld és színtelen üveggyöngyök, bronz fülbevalókarikák, bronz karperec és egy fehér üveglapbetétes, préselt aranylemez díszítmény képezi. A veret sarkain levő lyukak egyikében apró vasszög. Az 52. sír (felnőtt nő) ékszerei kerek karikájú, üveggyöngycsüngős aranyo­zott fülbevalópár, borostyánszemből és fekete-fehér üveggyöngyökből álló nyaklánc voltak. A harmadik fel­nőttnek (122. sír) bronz fülbevalóin kívül vegyes összetételű gyöngysora volt, melyet kék és zöld üveg­es piros karneolszemekből állítottak össze, köztük egy római emberarc-ábrázolásos gyöngyszemmel. A gyermekek leletanyaga zömében szintén fülbe­való-gyöngysor ékszerkészletből tevődött össze. A 155. sírban (Inf. I.) sárga kása- és színtelen üveggyön­gyök, a 129. sírban bronz függőpár volt (az egyiken te­kercselt huzal). Hasonló típusú, de üveggyöngycsün­gős változatot hordott a 77. sír (Inf. II.) kislánya, nyak­láncán kékeszöld dinnyemaggyöngyökkel. A 74. sír­ban csupán a csontváz nyomait figyelhették meg, a 76. sír (Inf. II.) tájolása némileg eltérő, az ovális fülkarikák és az átfúrt ostor- vagy korbácsvég is a temetkezés ké­sői keltezése mellett szól, kékeszöld gyöngyei voltak ezeken kívül. 3. /. 2. csoport A terület közepén három veretes övű személy: egy fegyveres felnőtt két fiatal fiúval. A családfő (37. sír, Sen.) rangjelző övén szalagfonatos nagy- és kisszíj­vég, ill. kék üvegbetétes, négyzet alakú bronzlemez veretek. Fegyverzete íj és 2 nyílvessző. A 36. sírban a leírás szerint férfi, a sírrajz és a 120 cm-es csontváz­hossz szerint inkább gyermek feküdt: v. ö. Garam (1979) 15., Abb. 4. Bronzlemez nagyszíjvégét és 2 ke­rek veretét csak nyomokban sikerült megfigyelni. Üveggyöngycsüngős kerek fülbevalópárja aranyozott. A 40. sírban levő gyermeknek aranyozott (öntött?) bronz öweretei voltak. A csoport szélén található a 41. sír, melynek tájolása az előző temetkezéssel azonos. A harcos díszöve szintén aranyozott, öntött bronzvere­tes, griffes-indás állatküzdelmi jelenetes nagyszíjvég­gel zárul, 3 indás kisszíjvég, 6 téglalap alakú indás ve­ret és (leírásával ellentétben nem indás: v. ö. Garam (1979) 17., hanem) fekvő állatalakkal díszített bújtató alkotja. Kiemelkedő rangját mutatják arany fülbevalói 154

Next

/
Oldalképek
Tartalom