Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Fettich Nándor: A bánhalmi avar leletekről

A pogány szokásokat, sőt rítusokat megtűrték, ha azokkal a kereszténységhez való alkalmazkodás együtt járt. Ennek nyomát találjuk a fuldai Einhardus évkönyveiben: a keresztény avar kagán (Theodorus) utódjának megadták a régi tiszteletet, melyet a kagán azelőtt ősi rítus szerint kapni szokot (juxta priscum eorum ritum: MGH. I. 353.)- Ez alatt semmi esetre sem azt kell érteni, hogy a griffes-indás művészet valahol Nyugat-Magyarországon, vagy bárhol változatlan formában felújult, vagy tovább élt, hanem hogy a kereszténnyé lett kagán nyugati divatú övvel ősi rítus szerint hatalmába iktattatva keresztény uralkodó módján igyekezett élni, vagy legalábbis ezt mutatta. Analóg eset az, hogy István, első királyunk a kereszténység bevezetésével őseinek aranyveretes szablyáját az északnyugati keresztény udvarok egyikének műhelyében készült normann jellegű karddal cserélte fel (N. Fettich: Die altungarische, Kunst, Berlin, 1942. 46. skk.). Ukrajnában a honfoglaló magyarságot kiszolgáló palmettás ezüstművességre a közelmúltban megszűnt griffes-indás fémművességnek az odamenekült ötvösök révén sokkal nagyobb volt a hatása, mint amekkorának azt Csallány Dezső felismerni vélte. Nemcsak az öntvények, hanem a lemezes készítmények, mint a rakamazi és zempléni korongok stb. mintái között is megtaláljuk az avar művészet és hitvilág nyomait. Az avar mintáknak a honfoglaló magyarság fölszerelésein való továbbélésével berlini könyvemben foglalkoztam (Die Altungarische Kunst, 1942. 29. skk., 46. skk.). Azóta újabb leletekkel megszaporodott az idevágó emlékanyag. Amikor az „avar" ötvösök a Dnyeper-vidék nagyobb központjaiban már megmelegedtek és a helyi fémművesség menetébe belekapcsolódtak, ugyanakkor a Brünntől délkeletre fekvő Mikulcicén kezdték kiépíteni a morvák politikai és vallási központját. A mikulcicei IX. századi templomok körül megindultak a temetkezések és a sírok százaiban a blatnicai jellegű arany-, ezüstés bronzékszerek és öweretek a keresztény igénynek megfelelő áthangolással fordulnak elő. Jan Eisner alábecsülte kissé a Blatnica-kör jelentőségét, amikor egyrészt az avar bronzöntés egyenes folytatásának tekintette, másrészt azáltal, hogy a Blatnica-típus gyors és nyomtalan eltűnéséről beszélt (i.m. 406.). Az ötvösök új urakhoz való igazodásának egy más esetét László Gyula is megállapította az álcsatokkal kapcsolatban (i.m. 292. sk.). A bánhalmi 1. sír álcsatjának (1. kép 4.) létrejöttét, legalábbis részben, László Gyula ezen megállapításával lehet magyarázni. A griffes-indás művészet időbeli helyzetének megítélésénél tehát egyrészt az előzményeket, illetőleg előfeltételeket kell megkülönböztetni magától a griffesindás emlékcsoporttól, másrészt a griffes-indás nagy műhelyek és mögöttük álló kultúra utóhatásainak emlékanyagát nem szabad e műhelyek töretlen továbbélésének bizonyítékaként értékelni). A bánhalmi bronzokat készítő nagy műhely élettartama alig három generáció idejét öleli föl. Csak a VIII. századi avar állam szervezete eredményezhette ezt, hogy száz év alatt a típusok többfélesége mellett is igen erős konzervativizmus uralkodott. A bánhalmi 2. sír garnitúrája, minden darabja, nagyszíjvége is (2. kép) az egész VIII. századon át változatlanul ismétlődik, a mindig elölről végigcsinált összes munkafázisok szigorú megtartásával. Lényeges fejlődést csak a szerelés technikájában és egyáltalán csak technikai téren találunk. A bánhalmi bronzok készülésének kora tehát a VIII. század elejénél későbbi időre nem tehető. A bánhalmi sírok kora pedig a VIII. sz. első felének közepe körüli idő lehet. A kézirat lezárva 1962. december hóban. 135