Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében: I. Szolnok térképes, rajzos ábrázolásai és topográfiai képe 1685-től 1810-ig
ról, annak mai helyéről elmondhatjuk, hogy a Zagyva folyó kanyarulata azt a partszakaszt annyira alámosta napjainkig, hogy a váralaprajzon szereplő ÉNY-i bástya helyén ma a Zagyva folyik. Hidrológusok, vízrajzi szakemberek számára is érdekes adat. A vár felmérési rajzának keletkezését magyarázhatják meg azok az utasítások, amelyeket a Haditanács küld Bécsből Szolnok vára rendbehozásával kapcsolatban. 1711. május 2-án: „... Szolnok parancsnoka, Pösinger alezredes az elmúlt hó 21-én értesített, hogy az ottani vár sok helyen a Tisza folyó miatt nagyon tönkremegy (dortige Vestung an vilién orthen wegen des Theiss flusses sehr ruiniret), a parancsnok lakóháza is csaknem omladozó, ezért ennek és annak is helyreállításához a szükséges eszközöket nyomatékosan kérte... "55 1711. július 24-én pedig „Eleonóra Magdaléna Theresia anyakirálynő utasítja a pozsonyi kamarát, hogy a szolnoki várban lévő, romos állapotú kaszárnyák helyreállításához szükséges anyagi fedezetről a szolnoki harmincados útján gondoskodjanak. "56 1711. augusztus 21-én ugyanaz a régens anyakirálynő „sürgeti a pozsonyi kamarát, hogy a budai, szolnoki és más várak helyreállításához adjon meg minden segítséget."57 S hogy nemcsak helyreállítási munkák folytak a szolnoki várban, azt kiolvashatjuk a Haditanács rendelkezéseiből, amely szerint 1712. február 28-án „a bécsi udvari kamara ... sürgeti a pozsonyi kamaránál a kassai, a szolnoki és lipótvári katonai építkezéseket (fegyvertárak, lőpormalom, lőportornyok stb.)."58 A várban folyó katonai építkezések levéltári adatain kívül Szolnok város polgári életére vonatkozó adatok is bőven találhatók. A „Conscriptio oppidi Zolnok"59 című összeírást 1714. július 22-én Mattyasovszky Ferenc szolnoki harmincados készítette latin nyelven: ,,... Zolnok... constat ex praecedentibus incolis, qui circiter a 4 annis ex integro desertum locum incolere, et domus exstruere inceperunt." [Szolnok áll azokból a lakosokból, akik ezelőtt kb. 4 évvel kezdték az elhagyott helyet újból benépesíteni és házaikat építeni]. Botár Imre idézett tanulmányábanöo használta ezt a forrást: „A vár és a külsőváros között van egy belső város, sánccal körülvéve. Itt székel egy kapitány császári zsoldon levő magyar lovasaival és gyalogjaival. Itt van a harmincadház, amelyet a harmincados [tricesimator] épített saját költségén, nyers téglából, elég alkalmas épület. A sóraktár is itt van, mellette egy nagyobb ház, újonnan építve, téglából, zsindellyel fedve, istállókkal. Egy magtár is van Őfelsége költségén emelve, égetett téglából, zsindellyel fedve. Ez a városrész áll három utcából." A külső város 4 utcából áll; e mellett a Tisza partján a ferenceseknek van egy faháza, amelyben három páter és egy laikus él, „habent unam vilem ad inter unius longi stabuli, ecclesiam ex sepimentis sine pavimento, arundine tectam," 61 [akiknek van egy hosszú, istállószerű, hitvány templomuk, sövényfalból készülve, padozat nélkül, náddal fedett tetővel.] De nemcsak ilyen szegényes épületről számol be az 1714-es összeírásban Mattyasovszky, hanem pl. Johannes Tzenker sóinspector háza a város közepén fából készült és kúriához hasonló..., a két sótisztviselő egy kettős házban lakik. A sómázsáló mesternek is saját háza van. Egy serfőzőházat saját költségén épített az előző évben egy serfőző. Van ezenkívül a városon kívül a Tisza partján két téglaégető, az egyik már előbb megvolt, a másikat pedig a harmincados építette. Magában a várban „... est desolata ecclesia per Turcas olim aedificata, ex lapidibus et tegulis quadrata [van egy elhagyott templom kövekből és négyszögletes téglákból, egykor a törökök által építve]." Szolnokra 1710 után ugyanaz a lakosság tér vissza, amely a török hódoltság után nekifogott a termelő munkához, az élet megindításához. Botár Imre talált rá a kancelláriai levéltárban III. Károly: „Exemptionalis a publicis oneribus pro regio oppido Szolnok praeteritis motibus totaliter ruinato" 62 címen 1712. december 15-én kiadott oltalomlevelére, amelyben három évre felmenti a szolnokiakat a közterhek viselésétől, „ut tanto celerius et facilius domos suos restaurare, incolatum reassumere ac in futurum ad supportanda communis onera habiliores reddi valeant..." [hogy annál gyorsabban és könnyebben tudják saját házaikat felújítani, a lakosságot növelni, a jövőben a közös terheket annál könnyebben tudják viselni]. Az oltalomlevél hivatkozik a szolnokiak kérelmére, amelyben elmondják, hogy „az utolsó évek belső zavaraiban a városukat megtámadták és elhamvasztották, majdnem a földdel egyenlővé tették. Igen sokan a lakosok közül fegyver által elpusztultak, a többiek pedig innen elszéledtek, végül azok, akik az ellenség fegyvereitől megmenekültek, visszatértek, lakóhelyüket és házaikat restaurálni kezdték." 63 Újból folyamatossá válik Szolnokra a sószállítás is. Meglehetősen nagy számban érkezhettek a sókockákkal megrakott tutajok, mert 1713 szeptemberében a bécsi kamara iratai szerint „Jövedelmet akartak biztosítani a máramarosi tutajokból is, amelyeket nem lehetett visszavontatni. Szolnokon eleinte nem tudtak mit kezdeni a felhalmozódó nagy mennyiségű fával. Egyes esetekben ház- vagy hídépítésnél tudták csak felhasználni. . ."64 A Tiszahidat akkor báró Dilherr Ferenc ezredes, szolnoki parancsnok építette, aki elismert szakértő volt a hídépítésben.65 S nemcsak a Tiszán kellett a hidat elkészíteni, hanem a Szandáig vezető töltés „mocsári hídjait" is. A hidak, utak építésének munkája legnagyobbrészt a szolnoki lakosságra hárult, hiába volt „oltalomlevelük". Kérték is annak meghosszabbítását Zenneg Kristóf kamarai tanácsostól, aki - mint a kincstár képviselője -józan megfontolással úgy intézte a királyi kamara ügyeit, hogy Szolnok város lakossága is hasznát lássa. Botár Imre kutatásaiból 66 tudjuk, hogy Zenneg Kristóf „.. .látván, hogy minden vagyonukból ki vannak fosztva, hűségüket pedig megőrizték, nehogy a város puszta maradjon, viszont a kincstár is legalább valamelyes jövedelmet kapjon onnan, megegyezett velük 300 forint évi összegben. A szerződés három évre szólt. Azért is tette, hogy másokat is csábítson e kedvező feltételekkel a Szolnokon való letelepedésre, s így fokozatosan benépesednék ez a kincstári város. A szerződés szerint Szolnokhoz két kincstári puszta is tartozott: Ács és Szentiván. Azonban az utóbbi nagyobb részét néhány nemes ember Heves megye pártfogása segélyével a szolnokiaktól elvette, úgyhogy nekik Szentivánnak csak egynegyed része maradt..." Hosszú volna részletezni Zenneg jelentésének a részleteit, amelyben a Heves megye részére teljesített katonai beszállások terheiről, az előfogatok adásának kényszerétől szenvedő szolnokiakról ír a pozsonyi kamarának, hogy a szolnokiak által fizetendő évi adó csökkentését megindokolja, és a szerződést újból és újból meghosszabbíthassa. 1718-ban például 150 forintra csökkenti a város adóját, amely pedig a XVII. század végén évi 800 forintban volt megállapítva. Milyen lehetett a termelőerők pusztulása, a gazdasági élet leromlása, ha a kamara képviselője maga kénytelen csökkenteni az 1702-ben megállapított adót az egyötödére. Szolnokon ez időben az alábbi kamarai hivatalok működtek: a harmincadhivatal, amelyhez a szolnoki hídvám jövedelme is tartozott; a sókereskedelem ellátását szolgáló hivatal és a kamarai tiszttartóság (provisoratus). Ezekből legtovább maradt fenn a legnagyobb jövedelmet jelentő sóhivatal. Szolnok maga az országban lévő 13 sóhivatal összjövedelmének egynyolcadát szolgáltatta. 6 ? Éppen ennek a jelentős sókereskedelemnek köszönhető, hogy a Máramarosból a Tiszán a szolnoki sólerakathoz érkező só értékesítéséhez szükséges Tiszahíd és ártéri hidak építéséről számos terv készült. Ugyanis nemcsak Budára és a felvidéki városokba, hanem a Tiszántúl nagy részére is innen szállították Í73
