Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Fogarassy László: A Tiszántúl elvesztése 1919 áprilisában

gozott. 1918. november 20-án, volt iskolatársa, Láng Boldizsár vezérkari alezredes, akkoriban katonai főcsoportfőnök felszólítására átvette a magyar hadügyminisztérium hadműveleti osztályának vezetését, majd 1919. január 1-én, amikor Lorx Győző vkt. ezredes, a HÜM II. csoportjának főnöke megvált állásától, ennek ajánlatára utódja lett. Lorx a Tombor elleni pör ben azt vallotta, hogy azért ajánlotta a maga helyére a vádlottat, mert úgy vélte, hogy a vádlott radikális felfogása jobban összeegyeztethető az akkori politikai irányzattal, amellyel Lorx nem tudott megbarátkozni. Mind ő, mind további tanúk a vádlottat a legjobb hazafinak, tetőtől talpig magyarnak, a legegyenesebb jellemű férfinak, „kissé nyers" (magyarán megmondva elég durva) modora mellett nagyon jó bajtársnak és kiváló katonának mondták, aki nemzeti érzelmeit a hadiiskolában sem titkolta. A világháború alatt magyar érdekek védelmében az osztrák álláspontokkal a legerélyesebben szembeszállt. A forradalom után ellenezte a Pogány-féle bizalmiférfi- illetve katonatanácsi rendszert, a proletárdiktatúra idején a hadseregben a háromszínű zászló használatát szorgalmazta. A pöre tárgyalásán nem tagadta, hogy mindig erősen szociális érzésű és gondolkodású volt és szükségesnek tartotta a fennálló vagyoni és társadalmi egyenlőtlenségek kiküszöbölését.

5 A szocialisták bizalmát nyilván azzal nyerte meg magának, hogy 1919 januárjában csoportja alárendelt tisztikarát rávette, hogy vele együtt szolidárisán állást foglaljon egy tiszta polgári kormány ellen és ezt az állásfoglalást Festetics hadügyminiszter megkerülésével közölte Károlyi Mihállyal. 1919 februárjában pedig belépett a tényleges tisztek szakszervezetébe. Tombor viszont arra hivatkozott - és nem alaptalanul - hogy akkoriban csak a szocialisták segítségével lehetett erős hadsereget teremteni, illetve a régit fegyelmezni. A hadműveleti főcsoport vezetője Szántó Béla népbiztoshelyettes (április 4-től népbiztos) lett. Tombor nem volt vele rossz viszonyban. Hogy közreműködött-e Pogány hadügyi népbiztos (egyben a szervezési főcsoport vezetője) megbuktatásában, nem tudni, de nem is látszik hihetőnek. A Forradalmi Kormányzótanács már április 3-án elhatározta, hogy a szervezési antitalentumnak bizonyult Pogányt fölmenti, illetve más népbiztossághoz helyezi, tehát a másnap Pogány ellen rendezett tüntető felvonulásra nem is lett volna szükség. A Pogány-féle katonatanácsi rendszer eltávolítására csak később és csak fokozatosan került sor. Az átszervezett hadügyi népbiztosság élére öttagú kollégium került, amelyben nem volt egyetlen katonai szakértő sem. Pedig a mindvégig jelentéktelen Fiedler Rezső helyébe kommunista érzelmű katonatisztek is akadtak volna.

6 Pogány látványos megbuktatásának napján érkezett be a Keleti Pályaudvarra Smuts tábornok különvonata. Kun Béla, Garbai Sándor, Kunfi Zsigmond és Bolgár Elek tárgyaltak vele és e tárgyalásokról bőséges irodalom van, amelyet nem kell külön részletezni. Itt csak arra akarunk kitérni, hogy Smuts tábornok Balfourhoz intézett jelentése szerint Kun Béla elutasító válaszában két okot említett: 1. Azt a területet, amelynek kiürítését az antant követeli, helyi, nagyobbrészt székely csapatok védik, akikre a kormánynak csak csekély befolyása van (kiemelés a szerzőtől), nem adhat ki olyan parancsot, melyről tudja, hogy annak nem fognak engedelmeskedni. 2. Bár a jelenlegi kormány nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget a határkérdésnek, mint a lakosság széles rétegei, de ha teljesítené a Vix-féle követeléseket, éppen úgy megbukna, mint a Károlyi kormány. Ha az antant ragaszkodik a csapatok visszavonásához, ez káoszt eredményezne, az antantnak kellene megszállni nemcsak a semleges zónát, de Budapestet is.

7 Smuts tábornok elutazása után megállt Bécsben és Prágában is, ahol Rennerrel és Masarykkal is tárgyalt. Amikor a csehszlovák hadügyminisztérium értesült róla, hogy mi is,történt Budapesten, április 7-én támadási parancsot adott ki a Magyar Tanácsköztársaság ellen, amiről természetszerűleg az antant katonai főparancsnokságát is értesítette. Foch marsall azonban mindjárt másnap táviratozott, hogy Franchet d'Esperey tábornok frontja további parancsig defenzívában marad, ezért a csehszlovák haderő is egyelőre védeke/iSre rendezkedjék be.

7a A magyar hadügyi népbiztosság hadműveleti osztálya a történtek után arra az álláspontra helyezkedett, hogy el kell rendelni az általános mozgósítást annyi évfolyam részére, amennyit pillanatnyilag föl lehet szerelni. A tanácskormány azonban továbbra is ragaszkodott a toborzáshoz. Kun Béla arra sem fektetett súlyt, hogy katonai együttműködés végett megteremtse a magyar és orosz vezérkar együttműködését. Formális politikai és katonai szövetség sohasem létesült Budapest és Moszkva között, Szamuely Tibor oroszországi repülőútjára pedig diplomáciai szempontból is előbb lett volna szükség. Máskülönben Kun Béla nem volt amatőr színvonalú államférfi, ahogyan az előbbiek alapján gyanítani kellene. Számolt azzal, hogy Smuts tábornok elutazása után háborúra is sor kerülhet, ezért április 7-én magához hívatta nagybaconi Nagy Vilmos századost (a hadügyi népbiztosság 1. osztályában a székely hadosztály előadója volt) és felszólította, hogy a székely különítmény hangulatáról és szelleméről, a csapatok anyagi helyzetéről és csoportosításáról a valóságnak megfelelő helyzetképet terjesszen a hadügyi népbiztosság elé. Nagy Vilmos a székely különítmény parancsnokságaival és csapataival való közvetlen tárgyalások és megbeszélések alapján a következőket állapította meg: a proletárdiktatúra kikiáltását általában nyugodtan fogadták. Remélik, hogy végre hamarosan megindulnak a románok ellen, a harci kedv megvan. A katonai rendfokozatokat és kitüntetéseket eltörlő rendelet a nem tisztán székelyekből álló 3., 39. (mindkettő debreceni ezred), 4. (nagyváradi) és 12. (szatmári) gyalogezredben a már megszilárdult fegyelmet meglazította. Különösen a vitézségi érmek viselésének eltiltása keltett izgalmat. A helyi direktóriumok által kiküldött agitátorok szónoklatait a legénység vegyes érzelmekkel fogadta, mert még nem jöttek vörös segítő csapatok melléjük. Ruhát, fegyvert, lőszert követelnek. Nagy Vilmosnak az volt a benyomása, hogy a székelyek közt román agent provocateurök agitálnak, akik azt állítják, hogy a kommunisták el akarják venni az összes magánvagy ont, beleértve a kisbirtokot is.

8 Említést érdemel, hogy a Forradalmi Kormányzótanács Karikás Frigyest nevezte ki politikai megbízottnak a székely hadosztályparancsnoksághoz Szatmárra, míg a Nyíregyházán állomásozó 5. hadosztályparancsnoksághoz Szamuelly Lászlót küldte ki hasonló minőségben .9 Az Erdélyi Katonai Kerületi Parancsnokság Debrecenben március 29-én jelentette a Hadügyi Népbiztosságnak, hogy a románok magyarországi frontjuk északi szárnyán csapatokat vonnak össze, amiből arra következtetett, hogy a román-cseh korridor megteremtése a szándékuk, hogy ezáltal a Magyar Tanácsköztársaságot megakadályozzák az orosz vörös csapatokkal való közvetlen összeköttetés felvételében.

10 Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az orosz és ukrán vörös csapatoknak be kellett volna hatolniok Kelet-Galíciába, ahol 1918. november 13-án megalakult a Nyugatukrán Népköztársaság (Zachidnoukrajinska Narodnja Respublika) kb. 40 000 km

2 területen, négymillió lakossal, ezek közül három millió volt ukrán, a többi lengyel és zsidó, a csekélyszámú németséget nem számítva. A Magyar Tanácsköztársaság kapcsolatai a fehér nyugat-ukrán kormánnyal éppenséggel nem voltak rosszak! Még szerződést is kötöttek, amely szerint a nyugat-ukránok 1919. április második felétől nagymennyiségű nyersolaj és benzin szállítására kötelezték magukat a magyarok részére.

11 Rossz viszonyban voltak a lengyelekkel, de a románokkal is. Sem Budapestnek, sem Stanislaunak nem volt tehát különös érdeke, hogy akár világnézeti okokból, akár Ruszka Krajna ürügyén tengelyt akasszon egymással. A nagyszebeni Consiliul Dirigent Erdélynek a román királyi hadsereg által már megszállt területén 1919. február 4-én 246