Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

eltávozott a Régiségtár éléről és Budapestről az a férfiú, akinek a nagy leletek előkerülésének és múzeumba jutásának körülményeiről s a leletek pontos összetételéről közvetett vagy közvetlen tudomása volt. Megállapíthatjuk tehát, hogy az a gyökér vagy alap, ameddig századunkban mindazok, akik a három lelettel foglalkoztak, kötelességszerűen visszanyúltak: Hampel József 1905. évi monográfiája. Pedig leleteinknek izgalmas, mondhatnók: zajos „előélete" volt, amelynek ismerete nélkül nem lehet megérteni, hogyan alakult ki az a három különös „leletegyüttes", amely Hampel munkáiban mintegy kanonizálódott. A leletek előtörténete jórészt azonos a Nemzeti Múzeum kiállításainak történetével, a kiállítások formálták a leletegyütteseket olyanná, ahogyan manapság ismerjük őket. Az 1850-es évek végén a Nemzeti Múzeumba került Kunágota legkésőbb 1870-ben már népvándorláskori leletként volt kiállítva a III. kiállítási terem közepén álló „támlaasztal" „1. osztályán". Vagyis egy kettős tárló egyik oldalán szerepelt „a népvándorlási korszakból való arany és ezüst kapcsok, fülbevalók, fibulák, gyűrűk és csecsebecsék" társaságában, míg a tárló „2. osztályán" a bakodpusztai leletek voltak kitéve „régi gyűrűk és gyűrűkövek, lánczok, fülbevalók, mellkapcsok, gránátokkal ékes csatok és egyéb díszítmények" szomszédságában. (Rómer 1870/1, 48, 1870/2, 54). Mint látjuk, keveredésre bőven nyílott lehetőség, a kunágotai lelet egyik ékszere talán ekkoriban vált lelőhely nélkülivé. Döntően megváltozott a kunágotai leletek helyzete és sorsa amikor 1871 októberében múzeumba került a bizánci érmekkel keltezett másik két nagy avar lelet, a szentendrei és az ozora-tótipusztai. A két új aranyleletet az 1872/73-ban újonnan „berendezett" kiállítás II. termében tették közszemlére. Az 1873. május 5-én keltezett Kalauz szerint a „4-dik szekrényben" a „támlában" együvé kerültek a „puszta-kunágotai (Csanádmegyei)...arany és ezüst dísztárgyak és a görög feliratú aranylemezek és kapcsok" valamint „a sz.endrei (Pestmegyei) leletnek nagy, gúla alakú fülbevalói, vas kengyelvasai stb.", de szerencsére külön a „6-ik szekrényben" voltak kiállítva „A támlában.. .az ozorai (Fehérmegyei) gazdag leletnek arany fülbevalói, nyakperecei, szíjlemezei stb." (Rómer 1873/1, 25 és 1873/2, 28-29), - az ozorai szablya, téves lelőhellyel, valószínűleg már ekkor különvált a lelettől (Rómer 1873/1, 25). Alig melegedtek meg, amikor a két új leletet kiemelték Kunágota mellől és 1873 nyarától késő őszig a bécsi „Világtárlaton" állították ki. Bécsben két leletünk ismét együtt szerepelt a magyar régészeti kiállítás III. szekrényében (Henszlmann 1875, 121). 1876-ban mindhárom leletünket ismét kiemelték helyéről és együtt állították ki őket a VIII. Nemzetközi Régészeti és Antropológiai Kongresszus tiszteletére szeptember 3-án megnyitott Őstörténelmi-kiállításon (Hampel 1877, e. oldal). Az avar ezüstedények törött-mállott állapotuk miatt nem szerepeltek sem a Világkiállításon sem pedig az Őstörténelmi-kiállításon, nyilván ezekben az években került sor helyreállításukra. A kongresszus után tetemes késéssel, 1878-ban megnyitott új állandó kiállításon új felállításban találjuk leleteinket, ez alkalommal a III. terem 10. szekrényében. A C. táblán együtt voltak felerősítve Szentendre és Kunágota leletei, mellettük a D. táblán Puszta-Tóti és Bakodpuszta. Az erre az alkalomra már restaurált avar ezüstedényeket a szekrény alján állították sorba. A fiatal Hampel, aki akkoriban még nem ismerte jól a leleteket, valamennyit kunágotainak vélte: „Az előtérben álló három ezüst edény a kunágotai lelethez tartozik" (Hampel 1881, 18). Tévedése a rendszeres ismétlések során megszilárdult (Hampel 1883, 18, Hampel 1885, 19) s mivel senki sem helyesbítette, tudományos tétellé válva korunkra öröklődött. 1884 elején ismét megmozgatták leleteinket. Arany és ezüst ékszereik (ezúttal részben vasaik is) díszes felállításban tündököltek a Nemzeti Múzeum Képtárában február 17-én megnyílt „Magyar történeti ötvösmű kiállításon". A három avar sírlelet gyűrűi a 183 db gyűrűvel pompázó „gyűrű-vitrinbe" kerültek: I. terem 6. szekrény (Pulszky 1884, 24, 27). Puszta-Tóti aranyai az I. terem 12. szekrényében (Pulszky 1884, 73-76), Kunágota és a teljes szentendrei lelet - vasakkal együtt - az I. terem 13. szekrényében volt kiállítva. Ezúttal is együtt, sőt itt-ott - nyilván az esztétikum kedvéért - vegyítve (Pulszky 1884, 92-96) A nagy műgonddal megrendezett, de 1884. június 3. után nyilván sebtében szétbontott Ötvösmű-kiállítás máig megmaradt sebeket ejtett a szentendrei, mindenekfelett azonban a kunágotai leletegyüttesen. A kutatás szerencséjére az 1884. évi Ötvösmű-kiállítás régészeti részéről Pulszky Károly részletes nyomtatott katalógust készített, ebből pontosan megállapítható a két leletegyüttes 1884. tavaszi állaga és viszonya a velük együtt kiállított különböző leletekhez (Pulszky 1884). Ma már megfoghatatlan, hogyan történhetett meg, hogy egy csomó különféle ékszert és tárgyat, amelyek az Ötvösmű-kiállításon még ismeretlen lelőhelyűként voltak kitéve, az állandó kiállítás visszaállításakor a kunágotai és szentendrei lelethez vegyítettek, - nyilván az okozta a balesetet, hogy a szóbanforgó idegen tárgyak a két avar lelettel azonos szekrényekben voltak kiállítva. Kegyeletsértés nélkül elmondható, hogy a gyűjtemény új kezelője, Hampel József, aki a 80-as évek közepéig óriási munkát végzett bronzkori és ókori leleteink rendszerezése és ismertetése körül, de aki addig az időpontig csak alkalomszerűen foglalkozott „régibb középkorral", a leletek összetételével maga sem volt pontosan tisztában, úgy vette át őket, ahogyan kapta. Az Érem- és Régiségtár állandó kiállításának helyreállításakor, 1885. február-márciusban, leleteink „elméletileg" ugyanúgy s ugyanoda kerültek vissza, ahol korábban voltak, vagyis a III. terem 10. szekrényéba. Egy táblára a „Szentendrei lelet a VII. századból. Kunágotai lelet a VII. századból" míg külön táblára a „Puszta-Tóti lelet a VII. századból" (Hampel 1885,19). A leletegyüttesek „helyreállítása" azonban csak látszat volt, a kunágotai és szentendrei leletek ekkor kerültek abba az állapotba, ahogyan Hampel publikációi majd tálalják őket. A kutatás újabb szerencséjére az ozora-tótipusztai lelet 1885-1889. közötti kiállítási módjáról és állapotáról, vagyis a szóbanforgó 10. szekrény hátlapjára erősített (25. számot viselő) tablóról, egykorú fényképfelvétel maradt ránk. Már itt előre bocsátom, hogy az ozorai leletek kiállítása ezekben az években nemcsak esztétikus volt, de ami a „kisteleteket" illeti hibátlan és hiánytalan. 86