Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei
múlt századi 20 x 30-as méretű fényképtáblán szerepel együtt. A fénykép a Nemzeti Múzeum kiállítási tablóját ábrázolja. A felső sorban egymás után a 16, 17, 18, 19. számon vannak felerősítve a Jankovich-aranyak: a kápaveret, a csat, a szíjvég és a quadratum, az övd^sz. S mintha csak a gondviselés őrizte volna az utókort, a tablón szereplő 22 ékszer közül egyedül a quadratum-ról nem szerelték le a leltári cédulát. Mi több, a középen kifordult keskeny papírszalag mindkét oldalán lehet olvasni néhány betűt. Az előlap így kezdők: Or (n Jank) a hátlap 0-val végződik, vagyis a Jankovich-leltár (5)0 számával (l. t. 3). A szerencsére máig fennmaradt nagy fényképét erősen kicsinyítve közli Amadeo Venturi híres munkája (Venturi 1902, 47, 39. kép), a klisézés előtt azonban retusálták a fényképet s eltüntették róla az eredetin még szereplő, az esztétikumot zavaró leltári cédulát. Venturi a Nemzeti Múzeumtól kapott kiállítási tabló- illetjve vitrinfotókat, ezekből négyet közölt. Bármily különös archaeológiai feladatnak tűnt is, meg kellett kísérelnünk megállapítani, mikor készülhettek a felvételek. Az! egyik fogózópont az ozorai lelet kiállítási tárlója. Ebben a fejedelmi sír leletei az 1888-ban a Nemzeti Múzeumba jutott újabb arany és más tárgyak nélkül, az 1871J-1875. évi állagnak megfelelően voltak kiállítva. A másik fogózópontot éppen a Jankovich-aranyakat ábrázoló tablón lehetett megragadni. A tablót ugyanis röviddel a felvétel készülte előtt átrendezték. A korábban is itt szereplő arany álcsatok közé utólag felerősítették a MNM 86, 1889. számú újonnan vásárolt, ismeretlen lelőhelyű arany álcsat töredékét. Az átrendezést nem oldották meg valami ügyesen. A háttérül szolgáló szöveten remekül l|átszik, hogy az új álcsat helyén korábban valami más volt felerősítve, mégpedig nagy valószínűséggel az átrendezés után meglehetősen rossz helyre került egyik ékszer, történetesen éppen a Jankovich-gyűjteményből (a táblán új száma 22.). Ezt lejjebb rakták, s napszítta foltos helyére erősítették fel 14. számmal az új álcsat töredéket. A 11-19. számokon korábban a Jankovich-gyűjtemény különböző ékszerei szerepeltek, most zavar állt elő, egy nem Jankovich lelet foglalta el a 14. számot, míg egy Jankóvich-lelet a tabló, korábban nem létező, legutolsó 22. számára került. Sután: nem a sarokba vagy a szélekre, hanem a tabló középső sorába. Mindebből kiderül, hogy az átrendezést röviddel a felvételek készítése előtt végezték, az ozorai lelet átrendezésére már nem került sor. Vagyis a vitrin- és tablófotók 1889-ben készültek, - közvetlenül azelőtt, hogy a kiállítást 1890 elején lebontották és teljesen átrendezték (ehhez vö. II. részünk bevezetőjét). Megerősíti vizsgálódásainkat, hogy egyes leletek állaga, a Hampel 1894. évi publikációja számára készült rajzokkal összevetve, még sokkal jobb, nem töredékes, nem hiányos. Mindent összegezve: a felvételek a Nemzeti Múzeum 1885-1889. évekbeli kiállítási vitrinjeit és tablóit ábrázolják. Egyébként kár volt a quadratum-on rajtahagyni a leltári cédulát, valakinek nagyon bánthatta a szemét, leszedték róla, s azóta a mai napig különvált a lelettől. Hampel nem rajzoltatta le a rendszerében sehová be nem illeszthető bitang kis aranylemezt, amely csak egy új rendszerezésben fog sokkal később felbukkanni. Már ismeretlen lelőhellyel, adatok nélkül. Helyét és leltári számát a Jankovich-aranyak közt a mai napig a szíjvég bitorolja. Leletünk története szempontjából nem érdektelen, hogy fődarabja 1873-ban ki volt állítva a bécsi „világtárlaton". A kiállítás katalógusát összeállító élesszemű művészettörténészünk, Henszlmann Imre már észrevette és hangsúlyozta a Jankovich-féle „állati alak" technikai és stiláris rokonságát az akkor még csupán a kunágotaiszentendrei-ozorai leletekkel képviselt avarkori művészettel, vagyis elsőnek határozta meg, hogy avarkori (Henszlmann 1875, 123, 166. kép, - a kápaveret első közlése!). Negyedszázaddal később ugyanis Hampel József saját rendszere foglyaként - nem tudott mit kezdeni a Jankovich-aranyakkal. A „Régibb középkor emlékeiben" a csat - nyilván germán állatstílusú ornamentikája miatt - a hunkori és germán csatok között szerepel (Hampel 1894, 62. t. 3), a hozzátartozó szíj vég pedig talán formája miatt, vagy egyszerűen azért, mert szíjvég volt - öntött griffes-indás szíjvégek közé került (Hampel 1894, 64. t. 4). A szörnyállat annyira nem illett sehová, hogy végül is a II. kötet belső címlapjának díszítménye lett, illetve térkitöltő ábra ugyanott az egyik lap alján (Hampel 1897, 225). Még cifrább a helyzet az „Alterthümerben", ahol a 3 db-ot együttvéve a III. (avar) csoportba osztja ugyan, de csak a szövegben (Hampel 1905, I. 637 és 2000. kép, 687-688 és 2082-2083. kép), a táblakötetben a csat az I. csoportnál (Hampel 1905, III. 53. t. 3), a szíjvég pedig a II. csoportnál (Hampel 1905, II. 257. t. 4) szerepel. Megbocsátóan mosolyog Hampel tétovaságán 1913-ban Supka Géza is (Supka 1914, 190). Egy biztos: Hampel nem nézte meg a Jankó vichleltárkönyvet, 3a amely a három darabot kétségtelenül összetartozónak írja. Supka Géza viszont megnézte, de ezúttal csak futólag. Ezt írja ugyanis a lelet - egyébként vitathatatlan - egységének bizonyítására: „azt olvassuk a Jankovich-gyűjtemény átvételi lajstromában, hogy megvételükkor a három darab egy szövetbe volt burkolva". Ez bizony nem egészen így olvasható s nem is csak három darab szerepel ott, ahol ez olvasható. Egyébként Supka elemzése és közlése (először szerepel együtt a 3 db a 39-41. ábráján) egyenes előfutára Fettich új rendszerezésének (Supka 1914, 190-191) 4 Fettich Nándor a tiszta II. stílusú állatfonatokon szereplő fogazási ornamentikáról írott első, nagy tanulmányában éppen a Jankovich-aranyakból indult ki. Munkájában az 1. szám a csat, a 2. az állatalak, a 3. a szíjvég, - részletesebben már nem is lehetne leírni őket. Befejezésül megállapítja: „A három tárgy anyaga, megmunkálása és stílusa annyira egyező, hogy egy lelethez való tartozásuk valószínűnek látszik... a Jankovichgyűjteményben is együtt voltak" (Fettich 1926, 10-12, 1. t. 1-3). E nagyon alapos technikai és stílus vizsgálat után egyenesen meglepő, hogy a Jankovich-aranyak negyedik darabjának idetartozása elkerülte a figyelmét, jóval hátrább a 29. számon tárgyalja s a kiadatlan darab fotóját II. tábláján közli: „Négyszögalakú öntött aranylemez. Geometrikus ornamentikája utánvésett" rajta „három, illetve négy 83
