Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

Az igazi érmekhez járul most a sírobolusként használt kerek arany pénzutánzatok horizontja: Dunapcntele 7. és 10., Budapest-Tihanyi tér 4. és 6., Iváncsa, KisköreHalastó 27, 41, 121, Zsély/Zelovce 170. és 818. sírja, hogy csak a fontosabbakat említsem. E sírok és leleteik többsége szorosan kapcsolódik a bizánci solidussal keltezett ozorai sírhoz. Éppen ezért - ha nem is abszolút, hanem relatív értelemben, régészetileg nézve - talán még a megelőző korszaknál is szilárdabb, egységesebb lelethorizontot alkotnak. Jegyezzük meg jól: a viszonyításnál a sírok száma elhanyagolható, a lényeg a sírban talált leletek és lelettípusok száma. Az éremmel való keltezés tehát nem menynyiségi, hanem minőségi kérdés. Köztudott, hogy néhány feliratos egyiptomi luxustárgy megbízhatóan datálja a Földközi-tenger medencéjének kulturális fejlődését a II—I. évezredben, pár mykénéi cserép pedig Dél-Itália és a szigetek bronzkorát. A Földközi- és Fekete-tenger partvidékeit gyarmatosító görögök vázái és bronzai már a pénz megjelenése előtt szilárd időrendi viszonyítási alapokat teremtenek a hispániai Ibériától a pontusi Ibériáig, a kontinens belsejében néhány görög cserépen nyugszik a vaskori oppidumok keltezése. Boldogok lehetnénk, ha a Kárpát-medence vaskorát hasonló görög importcikkekkel tudnánk datálni! Az avarkor első évszázadát az avarok feltűnésétől, birodalmuk átalakulásáig folyamatosan keltezik kortárs bizánci uralkodók egykorú pénzei; összesen vagy 32 sírleletet a Kárpát-medencében. Olyan példátlan szerencse ez, amelyhez hasonló XI. századi köznépi temetőink előtt csak a római kori Pannónia kutatásában fordul elő. Dobjuk ki őket, mert néhány kutató nem tudja összeegyeztetni a róluk leolvasható vagy éppen rájuk írt dátumokat saját kronológiai elképzeléseivel? /. FEJEDELMI SÍRLELET A XIX. SZÁZAD ELEJÉRŐL Vadasi Jankovich Miklós 1830-ban ajánlotta fel közel 40 esztendei műgyűjtő tevékenységének gazdag tárházát a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Ajánlatát országos lelkesedés fogadta, ennek köszönhető, hogy a Nemzeti Múzeum 1832. november 12-én megválthatta a gyűjteményt. A megváltás összegének előteremtéséről az 1832/ 1836. országgyűlés XXXVII. törvénycikke intézkedett. A teljes gyűjtemény leltárba vétele még Jankovich életében (t 1846. ápr. 18.) és közreműködésével megtörtént. Az egyes tárgyak megszerzésének körülményeit, bár szűkszavúan, de tartalmazzák a leltárfüzetek. A latin nyelvű leltársorozatból itt minket a VI. számú érdekel, az „Ornatus pretiosi aurei et argentei, graeci, romani, et medii aevi e Collectione Spblis Dni Nicolai Jankovich Museo Nationali Hungarico resignati" című, amely záradéka tanúsága szerint 1838-ra teljesen elkészült. Szakirodalmi rövidítése: OrnJank. Ennek 49-51.. tételén szerepelnek ugyanis a híres, minden avar kutató előtt jól ismert „Jankóvich-aranyak", - egy káprázatos avar fejedelmi lelet ránkmaradt néhány darabjában is tündöklő ékessége, amelyről, miként Homéroszról, elmondható: a legrégibb s legjobb. Az aranyak lelőhelyére és megszerzési módjára való utalás ezúttal - sajnos - hiányzik a leltárból s minden eddigi igyekezetünk, hogy legalább az országrészt kiderítsük, ahonnan származhatnak, sikertelennek bizonyult. Az egyetlen felismerés, amely átdereng a homályon, az, hogy az aranyakhoz Jankovich még műgyűjtői tevékenységének korai szakaszában jutott, dátumszerűen: 1820 előtt. Abban a korszakában, amikor a gyűjteményébe került tárgyak lelőhelyének s lelőkörülményeinek megtudakolására és feljegyzésére még nem fektetett nagyobb súlyt. 1827-ben már annyira fontosnak tartotta a lelőkörülményeket, hogy személyesen utazott a Nógrád megyei Kisterenyére, kideríteni és a helyszínen megvizsgálni a Hársashegyen talált aranyak lelőhelyét. Útjáról és a lelőkörülményekről a Tudományos Gyűjtemény 1828. évi I. kötetében számolt be. Új, tudományos szemléletmódja kristályosodik ki 1835-ben, Bene vitéz sírleleteinek közzétételében, amely a lelőhely és a lelőkörülmények elemzésében éri el csúcspontját. Mindebből az következik, amit már előrebocsátottam, az avar fejedelmi aranyakat még tudományos szemléletének kitágulása előtt, 1800-1820 között vásárolta.

2 Az egyébként részletes, pontos és szemléletes leltár éppen a „Jankovich-aranyak"-nál homályos és félreérthető, - sajnos ez nem maradt következmény nélkül. A 49-51. tételt először összevontan ismerteti, mintegy címet ad neki: „Fibula aurea vetusta cum adneris ornatibus" - a fibula a latinban csatot éppúgy jelent, mint régészül „fibulát", tehát „Régi aranycsat a hozzátartozó felszereléssel vagy ékességekkel", „et quidem" - úgymint „sub Nr. 49. repráesentat caput sinistrarosum respiciens et collum gryphi cum pede sinistro, opere scythico" - László Gyula meghatározása óta a nevén nevezhetjük: a vadkanfejű, madártestű, griffkarmú nyeregkápaveretek bal oldali darabjáról van szó

3 (1. t. 4). „sub Nr. 50. quadratum ex auro purissimo eadem opere scythico decoratum" - erre még bőven visszatérünk, mivel egy elkallódott, valójában mégis meglévő darab pontos leírása (1. t. 3). „sub Nr. 51. verő: fibula ipsa aurea solide eleganti opere asiatico, dracones in se ipsos contortos exhibente, ornata, et pro phalera equestris Ducis cuiusdam deserviens" - itt a homály. Verő valóban, ténylegesen - a fődarab, az elegáns igazi ázsiai ötvösmunka, az arany csat, amelyet a leltározó az et szócskával összevont az azonos mintákkal: „önmagukba visszaforduló sárkányokkal" díszített szíjvéggel s csak homályosan érzékelteti, hogy egységként kezelt készletről ír. Vagyis a három máig közismert darab közül a szíjvéget nem írta le külön, hanem azonos számon szerepeltette a csattal. Csak a súlyadatok részletezéséből - amit 150 évig nem nézett meg senki, - derült ki, hogy mégiscsak négy darabról van szó: „Tria haec frussta bysso viridi adsuta ponderant" vagyis „három ezek közül azzal a halovány bíborral (szalaggal? alátéttel? cérnával?) együtt méretett, amelyre felvarrva vagy amelyhez felerősítve vagy amellyel összekötözve voltak, „in simul una cum bysso" „hasonlóképpen egy - vagy még egy - a bíborral együtt" összesen: „aureos triginta et quattor" súlyt nyomtak (l. t. 1-2.). A NÉGY Jankovich-arany először s utoljára egy 82