Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

Bóna István: A XIX. SZÁZAD NAGY AVAR LELETEI A munkában 1820-1908 között előkerült legrégibb avar sírleleteink legjavát elemzem. Az első négy 1871. végén már a Nemzeti Múzeumban volt. A második négy a „hampeli-korszak" lelete. Hampel József 1870-ben lépett a múzeum szolgálatába, 1878-tól 1913-ig állott a Régiségtár élén. A legutolsó, mintegy függelékként tárgyalt XX. század eleji lelet kivételével, valamennyi leletünket ő foglalta össze vagy tette közzé. Az 1908. évi lelet is az ő korszakába tartozik, igazgatósága idején tárták fel és az 1885-1913 között általa szerkesztett Archaeológiai Értesítőben tették először közzé. Kritikai munkámban nem tipikus jelenségről lesz szó, hanem egyedi esetekről. „Áldozatai" olyan leletek voltak, amelyekről egy ideig azt sem lehetett tudni (sehol a világon!), hogy micsodák s mely korszakból származnak. Büszkék lehetünk rá, hogy kutatásunk már az 1870es években mesterien s kiváló történelmi érzékkel összekötötte őket az avarok népével. Talán éppen a túl korai meghatározás következménye volt, hogy az avarok legszebb aranyait kiállításról kiállításra vitték, ahol együvé kerülve egymás között s más rokon leletekkel keveredtek, fogytak, gyarapodtak, mikor hogyan jött. Erről nem annyira a kutatók tehettek, hanem a körülmények és az évtizedek. Csoda, hogy megmaradtak, hogy együtt maradtak s ma 100-110-150 évvel később is együtt vannak. Ez viszont kutatóink érdeme, hiszen még századunkban, tőlünk nyugatra fekvő országban is előfordult, hogy sírok szerint feltárt temető leleteit szétdobták, majd „tudományosan", típusok szerint, „újrarendezték". A mi kutatóinktól mindenkor távol állott ez a fajta gondolkodás és „rendszerezés". S ha történtek is balesetek a leletegyüttesekkel, ezek balesetek voltak és kivételnek számítanak. A Régiségtári Naplót a kutatók többsége még az 1950-es években is annak tekintette, amivé a leltárkönyveket manapság tették: értékleltárnak. Szakembernek nem illett vele bíbelődni, ez a rovancsolók dolga volt. Fiatal kutatónak nem volt tanácsos leltári számokkal „túlterhelnie" a drága nyomtatott szöveget, ha megteszi, a lektorok kihúzták volna. A lelet egységét a lelettel kapcsolatos tudnivalókat a kiállítási vitrin, a raktári doboz, mindenekelőtt azonban az összefoglalónak tekintett publikáció őrizte, a lefényképezett vagy lerajzolt leletnek önmagáért kellett beszélnie. Ez tévedés volt. Az egyetemes avar kutatás balszerencséjére az 1832-1910 között múzeumba került nagy avar leletek kritikai kiadására nem került sor, ellentétben pl. régi honfoglaló és korai népvándorláskori nagy leleteink újraközlésével, amelyet jórészt Fettich Nándor végzett el a 30-50-es években. Fettich a Régiségtári Naplókra támaszkodva igazította helyre a korábbi leletközlések hibáit (pl. Benepuszta és Veréb érmeinek felcserélését). Banner János emlékének Magam is elsősorban a Régiségtári Naplókra és a Jankovich Gyűjtemény naplójára támaszkodva dolgoztam, de felhasználtam minden egyéb fellelhető adatot, régi fényképeket, az „állandó" kiállítások Kalauzait, alkalmi kiállítások katalógusait és leíró lajstromait, elfelejtett akadémiai Értekezéseket, öreg Archaeológiai Értesítő közleményeket és hírlapi cikkeket. Segítségükkel - remélem sikerült az itt tárgyalt sírleleteket rendbe tennem, ami azonban nem helyettesítheti a még közöletlen leletek valóban modern, kritikai közzétételét. Munkám második felében egyre gyakrabban szembekerülök a bizánci érmekkel való datálás kérdéseivel. Manapság divatos, mondhatnám „tudományos" ezt a kérdést szám-misztikába burkolni. Az avarkor egyik kiváló kutatónőjénél azt olvashatjuk, hogy a bizánci érmeket tartalmazó avar sírok száma a Kárpát-medence avarkori össz-sírszámához képest felettébb csekély, ezért ezek a sírok a többi leletanyag keltezésében nem lehetnek mérvadók (Cilinská 1966, 179 és 203.)

1 Egy későbbi munkájában is azzal érvel, hogy a (-szerinte-) 16 bizánci éremmel keltezett avar sírból nem lehet temetők tömegének időrendjére következtetni, hiszen ez a szám a temetőkben előforduló sírok számához képest elenyésző (Cilinská 1973, 22-23). Hazai követője még kritikusabb: „Szabad-e 12 hiteles (ti. bizánci éremmel keltezett) sír alapján 40 000 avar sírra általánosítani?" (Bakay 1973, 85). Tudomásom szerint soha senki nem akarta az avarkor második felének nagy temetőit bizánci érmekkel keltezni, hiszen a griffes-indás temetőkben és sírokban nem fordulnak elő bizánci pénzek. Ezzel szemben Pulszky Ferenc 1873/74. évi akadémiai értekezése óta az avarkor első évszázadának leleteit keltezi velük a józan kutatás. A fenti kritikák ugyanis megfeledkeznek a keltezés módszertanának alapjairól. Az érmek - köztudomásúlag - nem egy, öt vagy tizenöt sírt kelteznek, hanem mindenek előtt és fölött a szóban forgó sírokban talált leleteket és lelettípusokat. Szerencsés esetben (s ilyen jónéhány van) akár 30-50 tárgytípust (ornamentikát, motívumot, formát) - a korai avar korszakból ismert mintegy 500 tárgy típusból. 6-8 jól keltezett gazdag sír (pl. KiszomborO.2., Németszentpéter, Hajdúdorog, Nyíregyháza-Kertgazdaság 3., Jutás 116., Szegvár-Sápoldal, Kölked-Feketekapu) s itt csak mellékesen említem az alábbiakban tárgyalandó jó öreg Kunágotát, Szentendrét és OzoraTótipusztát, az 500 lelettípusnak már-már a felét, de a harmadát biztosan. Ha nem is naprakészen, - hiszen a keltezés egyrészt a pénz kibocsátási évétől, állapotától, felhasználási módjától, másrészt a vele együtt talált tárgyak állapotától, új vagy használt voltától függ, - mégis megközelítően. Még néhány éremmel keltezett sír s bízvást elmondhatjuk: egyenesben leszünk. 81