Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Siklódi Csilla: Kora rézkori telep Tiszaföldváron
A tiszaföldvári telep feltárása nemcsak a kisrétparti csoport kronológiai helyzetének módosításához szolgáltatott jelentős adatokat, de lehetőséget nyújtott a kultúra életmódjának, a települések jellegének jobb megismerésére is. Igaz, hogy a telepnek csak egy nagyon kicsi részletét, egy házat sikerült felszínre hozni, de már a korábbi feldolgozások bizonyították, hogy a házforma és a településrend alapján komoly gazdasági és társadalmi következtetéseket lehet levonni. 41 A tiszaföldvári házat nem újították meg leégése után, de szerkezete azt mutatja, hogy nem egyszerű pásztorkunyhóról van szó, amit csak ideiglenes szállásul használtak. Bélmegyeren és a Vésztő-mágori teli tiszapolgári rétegéből is előkerültek döngölt padlójú, cölöplyukak nélküli, de vastag omladékrétegű házrészletek. 42 Fűtőberendezésnek itt sem volt nyoma a házakon belül. A fal szerkezetét ezek alapján úgy képzeljük el, hogy földre fektetett alapgerendákba erősítették a vesszőfonatot tartó függőleges cölöpöket, majd az egészet sárral betapasztották. A jugoszláviai Fekete-tó (Crna Bara) lelőhelyen az alapgerenda sekély árkának nyoma is megmaradt. 43 A rekonstrukcióban segít az a házmodell is, amelyet az aszódi telepen találtak és a lengyeli kultúra anyagához tartozik. A kis kunyhónak majdnem lapos, félereszes a teteje, ami a bejáratnál a legmagasabb. A kunyhó hátulján négy kidudorodás jelzi az alapgerendák és a tetőszerkezetet tartó gerendák végeit. 44 A néprajzi szakirodalomban ezt a típust talpas sövényháznak nevezik, és még a közelmúltban is megfigyeltek hasonlókat. 45 Ez a fajta építkezés nagyon megnehezíti a kultúra lakóhelyeinek feltárását, hiszen a mélyebben leásott cölöplyukak alapján a padlószint szétrombolása után is következtetni lehetne a házakra, ahogyan az Kenderes-Kulison és Kenderes-Telekhalmon történt. 46 Ez az utóbbi építési mód azonban úgy látszik csak ritkábban fordulhatott elő, nem volt általános. A mai felszínhez közeli egyrétegű telepeken, amilyen a tiszaföldvári is, ahol a padlószint csak 40 cm mélységben volt, a megtelepedés nyomait néhány évi mélyszántás annyira tönkreteheti, hogy később olyan telepnyomokat (gödröket, paticsfoltokat), rosszabb esetben telepjelenségek nélküli felszíni kerámiatöredékeket lehet majd találni, amilyen több ásatáson is előfordult: ApagyNagyszigeten, Dévaványa Atyaszegen, CsÖkmőn, Hajdúszoboszlón, Zenta-Bátkán, Tiszapolgár-Téglaszínben. 47 Endrődön is ezzel magyarázható, hogy a nagymennyiségű leletanyag minden telepjelenség nélkül került elő. 48 Nehezíti a telepfeltárást a telepszerkezet is. A síkvidéki telepeken a házak nem szorosan egymás mellett állnak, mint a télieken (Vésztő-Mágor, Crna Bara), hanem nagyobb távolság van köztük. Szerbkeresztúron (Srpski Krestur) a 3,4 x 4,5 méteres, hamuval és faszénnel borított, házaknak meghatározható foltok 10-15, néha 30 méterre voltak egymástól. 49 Legpontosabb képünk a bácskai Sirig-Kamedin (Jugoszlávia) lelőhelyről van, ahol 10-15 ház állt két sorban. 50 Ugyanerre a szórt elrendezésre következtethetünk a bélmegyeri és tiszaföldvári adatokból is. Ennek a telepszerkezetnek a magyarázatát az életmódban kell keresnünk. A neolitikum végén, az úgynevezett háziasítási láz időszakában szinte teljesen kiirtották a Kárpát-medencében az őstulkot. Az intenzív vadászat során a fiatal állatokat élve fogták el, így az eneolitikumra ugrásszerűen megnőtt a nyájak száma, a pásztorkodás nagyobb szerephez jutott a gazdaságban. 51 Ez azonban nem jelent még állandó vándorlást, nomád életmódot. Arról lehet inkább szó, hogy olyan lakóhelyeket választottak, amelyeknek környékén az állatok egész évben találtak eleséget. A házak szórt helyzetéből arra következtethetünk, hogy a nyáj egy részét, vagy egyes időszakokban az egész nyájat a telepen tartották a házak közötti védettebb területeken. Ehhez azonban nagy szabad területekre van szükség. A szarvasmarhatartás fellendülése nem jelenti a földművelés visszaszorulását. Az Al-Dunánál Romániában 52 , Bulgáriában 53 már a neolitikum végén igavonóként, vagy málhás állatként használták a szarvasmarhák egy részét, ami a jóval nagyobb produktivitású állatvonta eke elterjedését is jelenti. H. Todorova feltételezi, hogy egy ilyen eke került elő Ovcarovon is. 54 Hazánk területéről nem ismerünk ilyen közvetlen tárgyi bizonyítékokat a földművelés eszközeire, színvonalára vonatkozóan, de közvetett módon már a tiszai kultúra időszakában valószínűsíthető az állatvonta eke alkalmazása. 55 Egyes elképzelések szerint már a neolitikum kezdetétől feltételezhetünk valamilyen primitív eke alkalmazását. 56 Ha az eke legkorábbi alkalmazásának időpontjáról eltérők is a vélemények, az mindenképpen bizonyos, hogy az egyre növekvő rézfeldolgozás nyomán kiteljesedő kereskedelmi kapcsolatok interetnikus, összekötő szerepe az új ismeretek, új módszerek gyors elterjedését is jelentette. 57 A tiszapolgári kultúra idejében már minden jogunk megvan feltételezni a nagyobb termelékenységű földművelőtechnika alkalmazását a Kárpát-medencében is. A földművelés jelentőségét emelik ki azok a vizsgálatok is, amelyek a tiszai kultúra teli-rendszere megszűnésének okait próbálták meghatározni. 58 Ezek közül a két legfontosabb a földműveléshez kapcsolható: a) A mezőgazdasági termelés fejlődése lehetővé tette a népesség gyors szaporodását. A megnövekedett népesség eltartásához - az öntözéses gazdálkodás bevezetése helyett - a művelt területek megnövelésére volt szükség, ami a centralizáció felbomlásának irányában hatott. A kutatások kimutatták, hogy az őskori művelési viszonyok között a termés mennyisége legalább 15-2%-kal csökken minden km-en, ahogy a teleptől távolodunk. 59 A hatékonyság növelése miatt létesíthették a nagy tiszai tellek körül 3-5 km-es sugarú körben azokat a „majorságokat", amelyek a földművelés központjai lettek. 60 A tiszapolgári kultúra idejére már nem majorságokról, hanem önellátó kiscsaládi egységekről kell beszélni, amelyek lazább szerkezetű telepeken csoportosultak. A tiszaföldvári házban tárolható 450-5001 gabona is ilyen családi tartalék lehetett. Bulgáriában Goljamo Delcevo teli telepén a Karanovo V. korú III-IV. rétegben, ahol a gazdaság alapja a földművelés volt, szintén a tárolóedények űrtartalma alapján határozták meg az egy főre jutó évi gabonamennyiséget 210 kg-ban. 61 Más módszerrel nagyon hasonló eredményre (200 kg) jutott V. M. Maszszon a dzsejtuni telep feldolgozásakor. 62 b) A megnövekedett számú lakosság fokozottabban kiszolgáltatott a klímaingadozásoknak (terméscsökkenés). A tiszapolgári kultúra telepeire általánosan jellemző, hogy vízpartokon, ártéri kiemelkedéseken találhatók folyó vagy tó közelében. A terepbejárási adatok alapján az is megállapítható, hogy a Körös-kultúra és a tiszapolgári kultúra lelőhelyei leggyakrabban egymáshoz nagyon közel, gyakran együttesen fordulnak elő. Például Dévaványa határában 33 lelőhelyen került elő tiszapolgári kerámia, ebből 17 alkalommal a Körös-kultúra anyaga is jelen volt. 63 Ezek csak a közös lelőhelyek, nem szólva az egymás melletti telepekről. A klímarekonstrukciós vizsgálatok kimutatták, hogy a neolitikum és az eneolitikum elején a Kárpát-medencében szárazabb, Arid jellegű klíma volt. A palynológiai kutatások segítségével az úgynevezett indikátor növények elterjedését vizsgálva következtetni lehet az évi középhőmérsékletre. 64 Ezeket az adatokat pontosítják a kisemlősök elterjedésének változásait kimutató vizsgálatok. 65 A pocokfajok földrajzi eloszlása klíma- és vegetációdeterminált, így megadható a júliusi középhőmérséklet a tényleges értékekkel is. Az 52 adatból megrajzolt görbéről a következő olvasható le: a postglaciális hőmérsékleti minimumból kiindulva fokozatos a felmelegedés a 7700 B. P.-ben bekövetkezett klímaoptimumig. Ettől kezdve a lassú, több kilengéssel tarkított csökkenés tart 4000 B. P.-ig. Ez utóbbi minimumtól máig több jelentős klímaingadozással általános melegedés figyelhető meg. 25
