Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Banner János: A jászsági céhek életéből
A céhládának három kulcsa volt, melyek közül egy a kommiszáriusnál, egy a céhmesternél, egy pedig az alcéhmesternél állott. Itt helyezték el a különböző címeken befolyt jövedelmeket és büntetéspénzeket, melyet ezentúl csak a céh közös kiadásaira és a szűkölködők segítésére volt szabad fordítani. A feleslegesnek mutatkozó összeg rendeltetését mindig az elöljáróság határozta meg, de ez csak valamely jótékony cél lehetett. A jövedelmekről minden negyedévben jelentést kellett tenni, s ha a számadásokat rendben találták, a negyedévi felmentvényt megadták, ellenkező esetben a kommiszárius az ügyet az elöljáróság elé terjesztette. A céhmester a céhet csak félig-meddig képviselte, mert sem neki, sem bárki másnak meg nem engedték, hogy a céhről vagy a céh nevében levelezhessen. Minden levél, mely a céhhez érkezett, csak a gyűlésből kaphatott érdemleges választ, sőt ott is csak a kommisszárius jelenlétében. A hatalom tehát, mint ebből is látható, nem volt egy ember kezébe letéve, és így természetes, hogy azzal visszaélni sem lehetett olyan könnyen, mint annak előtte. Ezek között a keretek között mozgott a céhélet nem csak nélunk, de mint már jeleztük országszerte. Sok mindennel kell még ezt kiegészíteni azoknak, akik ezek olvastán kedvet kapnak hozzá. Egy nagyon jellemző dolgot a következő 4. részben még magam is fel tudtam dolgozni, lényegesen megváltozott életkörülményeim közt is. 4. AZ „ENYEDI LEVÉL'' A céhek egyik legfontosabb - kötelesség számba menő - rendeltetése volt, hogy a céhtaksa címén összegyűjtött pénzből, nemcsak a céh beteg tagjaival vagy a meghalt tagok hátramaradottjaival szemben gyakoroljanak jótékonyságot, hanem azokkal is, akik messze idegenből levél útján, vagy vándorolva, személyesen keresték meg ezirányban a céhet. A XIX. század jó pár esztendejéből fennmaradt a szabó céh számadása, melynek évenkénti összefoglalt tételei tanúbizonyságot tesznek arról, hogy nem igen fordult valaki a céhhez méltányos kéréssel anélkül, hogy azt ne teljesítette volna, a maga módján. . Ezeket a kiadásokat rendesen ilyen címek alatt könyvelték el: „liptó megyei égettnek", „békési nyomorodott szabónak", „losonci levélért", „nagybecskereki szerencsétlennek", „sáros megyei tűzkárosultnak", stb. Némelyik esztendőben ez a kiadás szép összeget tett ki, a céh igazán kis keretek között mozgó háztartásában. Egyik legérdekesebb számadás mindenesetre az, melyben „Bartsik Antal Fő Céh Mester Ur" számolt el a nemes szabó, céh 1850. évi bejöveteleiről és kimeneteleiről". Érdekessé teszi az a tétel, mely szabadságharcunk idejének egyik szomorú eseményével hozza kapcsolatba a jászberényi szabó céhet. A szomorú események között következményeiben talán legszomorúbb Nagyenyed elpusztítása volt. Gyermekeket, aszszonyokat és öregeket gyilkoltak le. Tűzzel és vassal pusztították el Erdélynek e virágzó városát. Mint minden erdélyi városban, Nagyenyeden is virágzó céhélet volt, hiszen elképzelhető, hogy a nagy Bethlen Gábor a második kedves városát, s annak ipart űző polgárságát, sok kiváltsággal ruházta fel. A pusztítás alatt tönkrement szabó céh 1521-benS? még II. Lajostól kapta kiváltságait s mivel azokat az erdélyi fejedelmek többízben megerősítették, elképzelhetjük, hogy 1849-ben tekintélyes vagyonnal rendelkezett. Ez a virágzó állapot egy éjszaka alatt gyásszá változott, s „az böcsületes iparoshoz illő sétapálca" reggelre koldusbottá lőn. Elvesztette a céh minden ingó és ingatlan vagyonát s a céh tagjai szétfutottak, jórészt pedig az éjszakai támadás áldozataivá lettek. Be kellett következnie annak a soha sem várt dolog236 nak, hogy a szegények és segélyre szoruló emberek előtt mindig nyitvaálló enyedi céhláda a saját tagjai segélyezésére sem rendelkezett elegendő pénzzel. Leveleket írt tehát az ország különböző vidékein lévő szabó céhekhez, köztük a jászberényihez is, melyben segélyadásra szólítja fel őket, siralmas helyzetét meghatóan hozván tudomására a már akkor teljesen elnyomott ország iparosainak. A levél így hangzik: „Nagyenyed 1850 febr. 14.-én. Nemes Szabó Céh jól tévő Uraink! Mi legszerencsétlenebb emberek, kiket a mostoha sors például tűzött ki hazánk minden városai és emberei között, mely okból kenteiének vagyunk jól tevőkhoz fojamodni segedelemért, légyenek tehát kegyesek s jaj szavaink emelje fel nagy lelküségeket hogy amennyiben lehetséges legyenek segedelemmel, melyért mi is összve omlott falaink közt nyújtunk Istenhez jutható fohászokat, hogy az Úr Isten ilyen szerencsétlenségtől mindnyájukat megmentse. Le irnők szerencsétlen sorsunkat, de nem vagyunk képpes, mert igen nagyok és csak jaj szavainkat nyöghettyük ki panaszunkat elpusztított vagyonunk gyász sírjaiból, mert nincs az emlékek borzasztó sorain olyan szerencsétlenség, oly pusztítás, mint a milyen mivellünk történt. A múlt év 1849.-ik Jan. 8-ik napja estvéli 11 órákkor, mikor a városi nép csendesen lenyugodott akkor... meg gyújták épületeinket és a kétségbe esett polgárokat midőn égő házakból menekülni akartak volna le lövöldözték, legyilkolták. Csak kevesen maradánk meg erdőken és rejtek helyeken a fagylaló hidegbe és lettünk a szükség és nyomor maradványai. De elmenekülve a halál fagyos kezei közt mindenünktől megfosztva csak egy fagyos testben pihegő jó lélekkel bírván, idegen helyeken tartózkodtunk 30 holnapi nagy pusztítás után alig jüthatánk lakunkba vissza hogy egy-egy rombolt kőfal mellett húzhassuk meg magunkat és hogy ott épületeink hamvait köny záporokkal öntözhessük, igen de miből éljünk miből tartsuk gyermekeinket mert elpusztult a város el a nép jobb része itt nincs kitől várjunk igyekezetünk után is segedelmet. Ily nagy veszedelem közt tehát kinteleníttettünk jól tevőkhöz fojamodni segedelemért kiket az Isten ily nagy veszedelemtől megmentett, hogy könyörülő jóságukból omlott falaink közt, ha ámbár telyes köny záporokkal éltünknek bajos hátra való részét tölthessük el, az Úr Isten legyen kipótolója jóságoknak miután jó választ elvárva maradunk holtig jót kívánói önöknek a Nagy Enyedi szerencsétlen Szabó Céh. Nekünk el szánt segedelmeket és minél hamarább leendő tudósításokat alább leírt Céhmesterünkhöz atreszálni méltóztassanak recepiste mellett a postán. Fő Céhmester Cirner Jóseff Ifjú Céhmester Csont Dániel Céh Jedző Kául Mátyás."5» Valóban mindnyájunkat érdekelhet, hogy az ennyi szerencsétlenséget ecsetelő soroknak mi lehetett az eredménye. Igazán érdekes volna belepillantani az enyedi szabó céh számadásaiba, hogy széles Magyarországból nni gyűlt össze* a szerencsétlen enyediek támogatására. Ez sajnos nincs módunkban, de a Bartsik Antal főcéhmester számadásai előttünk feküsznek, ezt ismerjük. Az úrnak 1850.-ik esztendejében 102 frt 59 kr. bevétellel szemben 25 frt 25 kr. kiadás szerepel. Ebből a kiadásból 20 frt. 12 krt. kivéve az egész összeg jótékony célra fordíttatott. Csak a nagyobb (?) tételeket válogatjuk ki a jótékony kiadások közül: Két kalotsai mesternek 50 kr. Devetseri tűz által károsultaknak 50 kr. Torontál megyei két szabó m.-nek 50 kr. Losonci cipős mesternek 25 kr. Két háromszéki szabónak 50 kr. Betskereki szerentsétlennek 15 kr. stb.