Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Banner János: A jászsági céhek életéből

A céhládának három kulcsa volt, melyek közül egy a kom­miszáriusnál, egy a céhmesternél, egy pedig az alcéhmesternél állott. Itt helyezték el a különböző címeken befolyt jövedelme­ket és büntetéspénzeket, melyet ezentúl csak a céh közös kiadá­saira és a szűkölködők segítésére volt szabad fordítani. A feles­legesnek mutatkozó összeg rendeltetését mindig az elöljáróság határozta meg, de ez csak valamely jótékony cél lehetett. A jö­vedelmekről minden negyedévben jelentést kellett tenni, s ha a számadásokat rendben találták, a negyedévi felmentvényt meg­adták, ellenkező esetben a kommiszárius az ügyet az elöljáróság elé terjesztette. A céhmester a céhet csak félig-meddig képviselte, mert sem neki, sem bárki másnak meg nem engedték, hogy a céhről vagy a céh nevében levelezhessen. Minden levél, mely a céhhez érke­zett, csak a gyűlésből kaphatott érdemleges választ, sőt ott is csak a kommisszárius jelenlétében. A hatalom tehát, mint ebből is látható, nem volt egy ember kezébe letéve, és így természetes, hogy azzal visszaélni sem lehetett olyan könnyen, mint annak előtte. Ezek között a keretek között mozgott a céhélet nem csak nélunk, de mint már jeleztük országszerte. Sok mindennel kell még ezt kiegészíteni azoknak, akik ezek olvastán kedvet kapnak hozzá. Egy nagyon jellemző dolgot a következő 4. részben még magam is fel tudtam dolgozni, lényegesen megváltozott életkö­rülményeim közt is. 4. AZ „ENYEDI LEVÉL'' A céhek egyik legfontosabb - kötelesség számba menő - rendeltetése volt, hogy a céhtaksa címén összegyűjtött pénz­ből, nemcsak a céh beteg tagjaival vagy a meghalt tagok hátra­maradottjaival szemben gyakoroljanak jótékonyságot, hanem azokkal is, akik messze idegenből levél útján, vagy vándorolva, személyesen keresték meg ezirányban a céhet. A XIX. század jó pár esztendejéből fennmaradt a szabó céh számadása, melynek évenkénti összefoglalt tételei tanúbizonyságot tesznek arról, hogy nem igen fordult valaki a céhhez méltányos kéréssel anél­kül, hogy azt ne teljesítette volna, a maga módján. . Ezeket a kiadásokat rendesen ilyen címek alatt könyvelték el: „liptó megyei égettnek", „békési nyomorodott szabónak", „losonci levélért", „nagybecskereki szerencsétlennek", „sáros megyei tűzkárosultnak", stb. Némelyik esztendőben ez a kiadás szép összeget tett ki, a céh igazán kis keretek között mozgó háztartásában. Egyik legérdekesebb számadás mindenesetre az, melyben „Bartsik Antal Fő Céh Mester Ur" számolt el a nemes szabó, céh 1850. évi bejöveteleiről és kimeneteleiről". Érdekessé teszi az a tétel, mely szabadságharcunk idejének egyik szomorú ese­ményével hozza kapcsolatba a jászberényi szabó céhet. A szomorú események között következményeiben talán legszomorúbb Nagyenyed elpusztítása volt. Gyermekeket, asz­szonyokat és öregeket gyilkoltak le. Tűzzel és vassal pusztítot­ták el Erdélynek e virágzó városát. Mint minden erdélyi városban, Nagyenyeden is virágzó céhélet volt, hiszen elképzelhető, hogy a nagy Bethlen Gábor a második kedves városát, s annak ipart űző polgárságát, sok ki­váltsággal ruházta fel. A pusztítás alatt tönkrement szabó céh 1521-benS? még II. Lajostól kapta kiváltságait s mivel azokat az erdélyi fejedelmek többízben megerősítették, elképzelhetjük, hogy 1849-ben tekintélyes vagyonnal rendelkezett. Ez a virágzó állapot egy éjszaka alatt gyásszá változott, s „az böcsületes iparoshoz illő sétapálca" reggelre koldusbottá lőn. Elvesztette a céh minden ingó és ingatlan vagyonát s a céh tagjai szétfutottak, jórészt pedig az éjszakai támadás áldozatai­vá lettek. Be kellett következnie annak a soha sem várt dolog­236 nak, hogy a szegények és segélyre szoruló emberek előtt mindig nyitvaálló enyedi céhláda a saját tagjai segélyezésére sem ren­delkezett elegendő pénzzel. Leveleket írt tehát az ország külön­böző vidékein lévő szabó céhekhez, köztük a jászberényihez is, melyben segélyadásra szólítja fel őket, siralmas helyzetét meg­hatóan hozván tudomására a már akkor teljesen elnyomott or­szág iparosainak. A levél így hangzik: „Nagyenyed 1850 febr. 14.-én. Nemes Szabó Céh jól tévő Uraink! Mi legszerencsétlenebb emberek, kiket a mostoha sors pél­dául tűzött ki hazánk minden városai és emberei között, mely okból kenteiének vagyunk jól tevőkhoz fojamodni segedele­mért, légyenek tehát kegyesek s jaj szavaink emelje fel nagy lel­küségeket hogy amennyiben lehetséges legyenek segedelemmel, melyért mi is összve omlott falaink közt nyújtunk Istenhez jut­ható fohászokat, hogy az Úr Isten ilyen szerencsétlenségtől mindnyájukat megmentse. Le irnők szerencsétlen sorsunkat, de nem vagyunk képpes, mert igen nagyok és csak jaj szavainkat nyöghettyük ki pana­szunkat elpusztított vagyonunk gyász sírjaiból, mert nincs az emlékek borzasztó sorain olyan szerencsétlenség, oly pusztítás, mint a milyen mivellünk történt. A múlt év 1849.-ik Jan. 8-ik napja estvéli 11 órákkor, mikor a városi nép csendesen lenyugo­dott akkor... meg gyújták épületeinket és a kétségbe esett pol­gárokat midőn égő házakból menekülni akartak volna le lövöl­dözték, legyilkolták. Csak kevesen maradánk meg erdőken és rejtek helyeken a fagylaló hidegbe és lettünk a szükség és nyo­mor maradványai. De elmenekülve a halál fagyos kezei közt mindenünktől megfosztva csak egy fagyos testben pihegő jó lélekkel bírván, idegen helyeken tartózkodtunk 30 holnapi nagy pusztítás után alig jüthatánk lakunkba vissza hogy egy-egy rombolt kőfal mel­lett húzhassuk meg magunkat és hogy ott épületeink hamvait köny záporokkal öntözhessük, igen de miből éljünk miből tart­suk gyermekeinket mert elpusztult a város el a nép jobb része itt nincs kitől várjunk igyekezetünk után is segedelmet. Ily nagy veszedelem közt tehát kinteleníttettünk jól tevők­höz fojamodni segedelemért kiket az Isten ily nagy veszedelem­től megmentett, hogy könyörülő jóságukból omlott falaink közt, ha ámbár telyes köny záporokkal éltünknek bajos hátra való részét tölthessük el, az Úr Isten legyen kipótolója jóságok­nak miután jó választ elvárva maradunk holtig jót kívánói önöknek a Nagy Enyedi szerencsétlen Szabó Céh. Nekünk el szánt segedelmeket és minél hamarább leendő tudósításokat alább leírt Céhmesterünkhöz atreszálni méltóz­tassanak recepiste mellett a postán. Fő Céhmester Cirner Jóseff Ifjú Céhmester Csont Dániel Céh Jedző Kául Mátyás."5» Valóban mindnyájunkat érdekelhet, hogy az ennyi szeren­csétlenséget ecsetelő soroknak mi lehetett az eredménye. Igazán érdekes volna belepillantani az enyedi szabó céh számadásaiba, hogy széles Magyarországból nni gyűlt össze* a szerencsétlen enyediek támogatására. Ez sajnos nincs módunkban, de a Bart­sik Antal főcéhmester számadásai előttünk feküsznek, ezt is­merjük. Az úrnak 1850.-ik esztendejében 102 frt 59 kr. bevétellel szemben 25 frt 25 kr. kiadás szerepel. Ebből a kiadásból 20 frt. 12 krt. kivéve az egész összeg jótékony célra fordíttatott. Csak a nagyobb (?) tételeket válogatjuk ki a jótékony kiadások közül: Két kalotsai mesternek 50 kr. Devetseri tűz által károsultaknak 50 kr. Torontál megyei két szabó m.-nek 50 kr. Losonci cipős mesternek 25 kr. Két háromszéki szabónak 50 kr. Betskereki szerentsétlennek 15 kr. stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom