Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

helyett a II. (10.) sír aranylapocskája. A leltárban az utóbbi helyesen a II. (10.) sírhoz van beragasztva s nem az I. (7.) vagy IV. (12.) sír mellé -. A hibát ugyanis még tetézték is. A nagyobb baj ugyanis az volt, hogy a 21. ábrát a IV. (12.) női sír szövegébe tördelték. Hekler ugyan egy szóval sem említi a 21. ábra leleteit a IV. (12.) sír leírásában (láttuk: a naplóban sem), ám egy jótékony kéz mégis odabiggyesztette a IV. (12.) sír leírása s egyben az egész dolgozat legvégére: „(21. ábra)". Vak is látja, hogy helyet csináltak egy szöveg és utalás nélküli ábrának. Az egész nem nagy ügy. Az I (7.) sír egyik ábrája rossz helyre került, az ábrákon belül pedig összekevertek két semmitmondónak látszó kis kerek foltot. A leltár alapján - nem beszélve Hekler 1908, 1 német nyelvű jelentéséről - a tévedés egykettőre kideríthető lett volna, mivel a naplóban csak két kerek aranylapocska szerepel helyes sír együttesben, az egyik a mellé ragasztott ábra, a másik a méret és leírás segítségével könnyen azonosítható. Fettich azonban nem ezt tette, hanem támadott, az I. (7.) sír „revíziója" merő vádaskodás. így kezdi: „A térrajz, a 7. sír aranydíszítéses szablyájának, a 7. sírhoz tartozó éremutánzatnak... a képe hiányzik" (Marosi-Fettich 1936, 10). Az utóbbi - láttuk - nem hiányzik. Alább rátromfol: „az arany érem (sic!) fekvését nem tudjuk; az AÉ 1909. a sírban való előfordulását még csak nem is említi" (uo. 13). Ez sajnos igaz. A bírálók eddig szokták olvasni és idézni Fettichet, holott a szöveg folytatódik: „Idetartozása azonban kétségtelen: egyrészt mindig a sírleletek közt volt a múzeumban, másrészt az ásatások után közvetlenül készült gondos múzeumi napló is a 7. sír leletei közt említi" (uo.) - az idekapcsolódó 9. jegyzetben szóról szóra idézi a naplóból a fentebb már bemutatott leírást. - Ennek alapján nem volt valami nehéz Fettichnek sem a pénzutánzatot az I. (7.) sír együttesében (15. t.) közölni. Még sokkal könnyebb lett volna, ha Hekler 1908. évi fentebb szószerint idézett, német jelentését is figyelembe veszi! Annál jobban belezavarodott a másik éremutánzat hovatartozásába. Ezt írja: „Az AÉ 1909, 105. o. 21. ábra 3 alatti kerek lemezről sem a jelentés, sem a múzeumi leltár nem szól. Talán olyan arany lap akar ez lenni, mint a IV. t. 6 alatti. A leletek között sem találtam, lehetséges, hogy a rajz tévedésen alapult" (uo. 17). Ahány állítás, annyi tévedés: a kis kerek lemezt - láttuk - Hekler magyar nyelvű sírleírása ezúttal említi is - közli is, ugyanaz a rajz a naplóban jó helyen van beragasztva, maga a lapocska nem „olyan", mint a IV. t. 6 alatti, hanem azonos vele, tehát a leletek közt megtalálható volt. Bizonyság rá, hogy Fettich a II. (10.) sír leletei közt, jó helyen közölte (uo. 14). Ez alkalommal azt is megírta, hogy „Az arany fülbevaló és a pénzt utánzó aranylapocska az emberi koponya mellett feküdt" - csak éppen elfelejtette Hekler szövegét idézőjelbe tenni vagy legalább azt megemlíteni, hogy ezt az adatot Heklernek az Archaeologiai Értesítőben megjelent dolgozatából meríti (16. t). Ezzel megtörtént a baj, hiszen Fettich az éremutánzatokról sikeresen „bebizonyította", hogy Hekler nem említette őket. A jelentés technikai zavarát nem oszlatta el a napló segítségével, hanem tovább növelte, így lett két aranylemezből a „kritikai kiadásban" három. László Gyula sírleírásaiba már Fettich tévedése nyomán kerül az I. (7.) II. (10.) és IV. (12.) sírba egy-egy kerek aranylemez, ám ekkor már csak a római pénzre vert I. (7.) aranylemezről ismerte el, hogy pénzutánzat (László, 1955, 271-272). Korábban enyhébben ítélte meg őket. 12 évvel ezelőtt magam sem ellenőriztem a naplót és én is belekeveredtem az I. (7.) II. (10.) és IV. (12.) sírok obulusaiba (Bóna 1970, 250 és 10. j.). Kétségtelen óvatosság, hogy egy évvel később a sírok részletes ismertetésében már nem szólok róluk (Bóna 1971, 249/33-250/34). Mindez csak a kezdet. Az újabb kritikai irodalom egyik kedvenc érve ugyanis az lesz, hogy Hekler nem szólt éremről vagy pénzutánzatokról. Valóban nem szólhatott, mivel érmet nem talált, a pénzutánzatokat pedig negyedszázaddal később László Gyula ismerte fel: „A dunapentelei arany éremutánzatok egészen primitív készítmények. Az egyiknek mindkét oldala teljesen sima, a másik úgy készült, hogy későcsászárkori éremre kalapálták rá". László megállapítását első ízben éppen Fettich közli Dunapentele-könyvében (Marosi-Fettich 1936, 53), maga is az általa idézett mondatból meríti azt, hogy az 1908. évi sírokból éremutánzatok kerültek elő s éppen segítségükkel - valamint tótipusztai összefüggések segítségével - keltezi helyesen a dunapentelei sírokat „a VII. század utolsó évtizedeire!" Az érerhutánzatok újabb kormeghatározására Csallany Dezső vállalkozott: „Dunapentele-Öreghegy, Bizánci aranypénz utánzata az avar temető 7. sírjából (650-680 körül)", - ugyanott a II. (10.) sír éremutánzatáról sem a szövegben, sem a táblázatban nem esik szó (Csallany 1952, 236, 245). A bizánci meghatározás szarvashiba (sajnos egyízben magam is elhittem ezt Csallánynak, Bóna 1971, 253/37). László Gyula nagyon jól megfigyelte a IV. századi római előképet: „Az egyik oldalon profilban álló fej, a másikon ülő alak profilban szerepel. Mindkettő természetesen negatív" (Marosi-Fettich 1936, 53), - ehhez kiegészítésül még a körirat helyenként látható nyomait tehetjük hozzá. Észrevehettük, hogy Csallany már 1952-ben „az avar temető 7. sírjáról" beszélt, e tévedésre a koronát majd avar leletkataszterében teszi fel. Alföldi András, Fettich Nándor és László Gyula soha nem vonták kétségbe Hekler pontos helyszíni adatát, ti., hogy Rákits Dániel földjén csupán négy koraközépkori sír került elő, kissé átlós sorban egymás mellett. Alföldi hangsúlyozta, hogy a „Leitfunde der 3. Gruppé Hampels in einzelnen Grábern" (Szentendre, Pusztatóti, Kunágota az Alföldiféle időrendi sorrendben), „oder in kleinen Grábergruppen" kerültek elő. Az utóbbival kapcsolatban, mint modellre Hekler Dunapentele-közleményére hivatkozik (Alföldi 1926, 14,4. j.). Sírjaink Hekler nyomán szerepelnek Fettich kritikai munkájában úgy, mint a „négy dunapentelei vezérsír" (Marosi-Fettich 1936, 10 és 50), Lászlónál pedig „négy dunapentelei fejedelmi sírként" (László 1955, 270). Csallany, aki nyilván nem tanulmányozta Hekler közleményeit, de figyelmesen biztosan nem, és aki nem járt a helyszínen sem, belezavarodott a pentelei adatokba és temetővé duzzasztotta a négy sír lelőhelyét. Hibáztatható emiatt Hekler végleges számozása is, láttuk: az avar sírok az 1908. évi egyik nyári római temetőásatás folyamatos sírszámait kapták, - ezért kezdődnek 123