Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Szabó István: A színházművészet kialakulása Észtországban

színvonalat eredményeztek a század végén és az új század elején a tallinni előadásoknál. Attól függően, hogy alkalmasint ki állt a társulat élén igazgatóként, illetve, hogy a szerződés szerint foglalkoztatott színészek felkészültsége milyen volt. Repertoárjukban továbbra is KOTZEBUE darabjai alkották a prózai bemutatók túlnyomó többségét, bár számszerűen elég jelentős volt a romantikus tartalmú vígoperák száma is.

30 A színházi bemutatók megszakítás nélküli sora, az ébren tartott érdeklődés azt eredményezte, hogy 1809-ben a színház állandó helyet kapott. Elkészült a Lai utca 1. szám alatti épülete, s ezzel a színház hivatásos színházzá vált.

il Ahol továbbra is német nyelven, vegyesen mutattak be prózai és zenés darabokat. Ám alkalmahkint észt nyelvű, erkölcsnemesítő művek is helyet kaptak a műsorban a felvonások közé iktatott közjátékok vagy tanulságokat összegező epilógusokként. A kutatás eddigi állása szerint az első teljesen észt nyelvű előadás 1819-ben hangzott el. Pa ugyancsak erkölcsnemesítő tartalmú „Aki csalni akar, megszégyenül" című darab szerzőjének kilétét homály fedi. Feltételezik, de bizonyítani nem tudják, hogy a mű az első észt színész, P. A. STEINSBERG adaptációja volt. Csakúgy, mint az ugyanebben az esztendőben bemutatott „Kaié Krapp misztériuma", illetve a STEINSBERG átdolgozásában színre állított „Permi Jago álma" (1824). Teljes bizonyossággal azonban az észt színháztörténészek nem tudnak nyilatkozni az első észt nyelvű darab átdolgozójáról, mert mások is foglalkoztak átültetéssel, hiszen közismert, hogy STEINSBERG Rigába történt távozása után is mutattak be észt nyelven darabokat.

32 Az 1819-es első észt nyelvű előadás új fejezete az észt színház előtörténetének, s egyben kétségtelen következménye azoknak a pelitikai változásoknak, amelyek Oroszországban a francia forradalom és a napóleoni háborúk idején lejátszódtak. A múlt század elejére Oroszország szellemi életében a szinte kizárólagos szerepet játszó balti németség mellett új erők, a számukban is mind jelentékenyebb orosz értelmiség egyre követelőzőbben jelentkezett. Az 1800-as évek elejére ezt az-enyhültebb politikai és gazdasági helyzetet kihasználva az az észt nép, amely hétszáz év valóban létét veszélyeztető, nehéz időszakát túlélte, olyan lehetőségeket biztosított magának, mint egyetlen más nép sem Oroszországban: az 1816—1819-es, Baltikumra vonatkozó jobbágy törvények meghozatalát. S bár a reform, amely a Baltikum parasztjainak személyi szabadságát biztosította, gyakorlatilag nem került végrehajtásra, mégis jelentős volt. Lehetőség arra, hogy egyesek kiemelkedjenek a jobbágyi sorból, pétervári, tartui egyetemeken tanulhassanak, s polgári pályákon elhelyezkedve a későbbiekben népük érdekeinek képviselői, szószólói lehessenek. Ezek a, régi szokás szerint még német nevet viselő, értelmiségiek, KREUTZWALD, FAEHLMANN és mások voltak az elsők, akik megtették az első radikális lépéseket az észt nyelv, az észt kulturális értékek, emlékek megmentésére. A romantika, a népek magára ébredése, a Kalevala költői anyaga összegyűjtésének e korszakában csak a nép életerejét és létjogosultságát igazoló kétségtelen tények felmutatása, a népkultúra kincseinek számbavétele, összegyűjtése a lehető járható út az észt etnikum meglétének igazolására. Ebből az önmentési munkálatból - hála a nagyszerű kezdeményezőknek - hamarosan tömeges, nemzeti méretű mozgalom lesz. Páratlan gazdagságú népköltészeti anyag, a „Kalevipoeg" című népeposz, a ; népművészeti tárgyak ezres nagyságrendű számokkal kifejezhető özöne, a több mint száz éves fennállását ünnepelt világhírű észt dalostalálkozók, egy erősen népi hagyományokon alapuló, világviszonylatban is számottevő műköltészet, európai szintű tudományos és művészeti tevékenység, s egyedi arculatú színházművészet fejlődhetett viszonylag rövid idő alatt ebből az éltető táptalajból.

33 Az előzmények - mint láttuk - az észt nyelvű színház megteremtésére sem hiányoztak. De a kísérletek számottevőek csak 230 akkor lesznek, amikor a kultúra más területeinek támogatását is élvezve, a század második felében egy egész országot átfogó, főleg kulturálisjellegű nemzeti mozgalom részeként lépnek fel a szervezők színházteremtő igényekkel. Addig csupán szórványos észt nyelvű bemutatókról tudunk, melyek megvalósulása minden esetben egyedi megítélések, és rendelkezések függvénye. I. Sándor cár például 1812-ben Tartuban a tallinniénál jóval halványabb színházi kísérleteknek is gátat vet: játszási tilalmat rendel el, mert túlságosan veszélyesnek tartja a színdaraboknak a „diákok erkölcsét romboló hatását."

34 S ezért is kap az 1819-es észt nyelvű bemutató kiemelt hangsúlyt a színházak történetében. Hiszen nemcsak felold egy értelmetlen tilalmat, de bizonyos mértékig mutatja az erősödő, a jobbágyszabadító reformok erkölcsi támogatását, az észt nép bizonyos mértékű előretörését is. S bár a Liebhaber-Theater utódjának műsorán továbbra is KOTZEBUE darabok szerepelnek elsősorban, az első észt nyelvű bemutató után a német szerző darabjai észt nyelven is elhangzanak. 1826-ban például német és észt nyelven játszák KOTZEBUE-t és KRORRING: „Kaláka" című darabját. Sőt - s ez pedig az orosz szellemi élet erősödésének visszatükröződése az észt kultúra tükrében 1829-ben a világirodalom klasszikusai mellett orosz témájú darabokat is bemutatnak. így PLAVILSCSIKOV: „Jermak - Szibéria leigázója" című darabját, amelyben orosz nyelvű szöveg és orosz dalok is felcsendülnek. Ezeket az előadásokat 1855-ig az 1809-ben emelt Lai utcai helyiségben tartották, mikoris a színház épülete leégett. S mivel 1860-ig anyagiak hiányában nem állították helyre az épületet, minden valószínűség szerint ismét a „Nagykereskedő céh" Pikk utcai székházába kényszerültek." A hivatásos német színházban egyre sűrűsödő jelleggel ugyan, de még mindig csak esetenként bemutatott észtnyelvű produkciók korántsem azonosak az észt nyelvű színházi kultúrával. A bemutatók színvonala is alig valamivel több a műkedvelőkénél, messze áll ez még a század közepén is a komoly színpadi művészettől. Az elsőrendű feladat azonban ekkor nem is ez, hanem az induló és egykor majd valóban megszülető észt nyelvű színpadi művek bemutatóihoz a látogatottság biztosítása, a közönség fogékonnyá tétele. Mai kifejezéssel élve a „közönség megszervezése". Mint annyi más, elsősorban kulturális feladatot, ezt is a kisszámú, de kifogyhatatlan energiájú nemzeti értelmiség: írók, költők, zenészek, tanítók, iskolázott emberek vállalják magukra. Felbecsülhetetlen munkát végeznek. Hiszen jóformán a semmiből teremtenek néhány év alatt pezsgő színházi életet. S ehhez nemcsak az tartozik, hogy ellátják a színházakat a nép igényeinek megfelelő, és kulturális színvonalát kielégítő darabokkal, de sok esetben maguk finanszírozzák az előadásokat, közreműködnek azok betanításánál, rendezésénél. Ezek az elsősorban népművelői és hazafias funkciót betöltő bemutatók nagy érdeklődést váltanak ki az észt nemzeti polgárságból és a vásárok alkalmával a városokba tóduló parasztokból. Lelkesedéssel nézik, várják a bemutatókat, igénylik a színházat, a színi előadásokat. A század közepétől kezdve az egész Észtországot átfogó, a nemzet eggyé kovácsolódását célzó munkában a színházaknak nélkülözhetetlen szerep jut. Oroszországban, ahol gyanakvó szemmel néznek minden új jelenséget, ahol ezrével működnek a rendőrállam fizetett kémei, besúgói, a nép politikai agitációkkal történő nevelése, szervezése reménytelen, kilátástalan vállalkozás. Csak áttételesen, az engedélyezett, bár erősen korlátozott kultúrakciókon keresztül lehet a tömegékre hatni. S itt válik a színház - mint leghatásosabb és legközvetlenebb ilyen eszköz - felbecsülhetetlen jelentőségűvé. Hiszen, mint ahogy HERZEN írta, „... A színház - az élet problémáinak megoldására hivatott legfelsőbb fórum... Mindaz, ami vonz és izgat egy bizonyos korszakot, magától beront a színpadra, s ítéletet mond