Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Zádor Béla: A Tanácshatalom megdöntése és az ellenforradalom hatalmi szerveinek kiépülése Szolnok megyében

ron, Rákóczifalván is garázdálkodtak. A kegyetlen terrort az egyik parancsnok jelentése jelzi. Ebben írja „Minden lehető intézkedést megtettünk, ahol kellett, megfelelő szigorral, hogy a törvényes rendet helyreállítsuk."

97 A „minden lehető intézkedést... megfelelő szigorral" történő kegyetlen, jogtipró eljárásuk része volt a szolnoki fogházban bebörtönzött kommunisták elhurcolása és kegyetlen megygyilkolása. Héjjas Iván és Makkai Imre századosok 1920. április 27-én a szolnoki fogházban razziát tartottak. A következő napon 18 foglyot elhurcoltak, akiket az abonyi Vigyázó kastélyban válogatott kegyetlenséggel meggyilkoltak. A 18 kivégzett között volt F. Bedé László és Pálfy János, mindketten a megyei direktórium tagjai és munkások voltak. Előzőleg már mindkettőjüketjogerősen elítélték. Finta Árpád útbiztos is a fogházban töltötte jogerős ítéletét. Őt sem kímélték. Virág János munkás, a megyei közigazgatási és gazdasági szakosztály egyik vezetője, Hoksári János munkás, a megyei forradalmi törvényszék elnöke is a Vigyázó kastélyban történtek áldozatai lettek. Ecseki István munkás Szolnok vármegye és a szolnoki pénzintézetek egyik biztosa és Pintér László munkás, a KMP szolnoki szervezetének egyik alapító tagja ugyancsak az áldozatok között volt. Viktor Józsefnek a szolnoki 68-as Jász-Kun gyalogezred katonatanácsa elnökének a májusi szolnoki ellenforradalmi lázadás leverésében tanúsított nagyszerű magatartását sem felejtették el. Kivégezték. Hír Mihály vasúti fékezőnek is meg kellett halnia. Szolnok 1919. május 3-i visszafoglalásakor a Vörös Hadsereg egységeit fegyveresen támogató vasutasokat ő vezette. Füleki András munkás Kenderes községi tanácsának elnöke és Koncsek Béla kenderesi kovácsmester is a különítményesek abonyi vérengzésének áldozatai közé tartoznak. A szolnoki fogházból elhurcolt áldozatok közül, tudományosan az előzőekben leírt személyeket sikerült azonosítani. Az abonyi Vigyázó kastélyban történtek teljes feltárása még további kutató munkát igényel.

98 A fegyverneki Swarz kastély is a fehérterror különítményesei dühöngésének tanúja volt. Itt is tömeges kínzásokat és kivégzéseket hajtottak végre. A meggyilkoltakat jeltelen tömegsírban helyezték el. Közülük a lakosság három halottat megtalált „... amelynek hírére Fegyverneken és Törökszentmiklóson nagyon felháborodtak zászlóaljunk ellen." Dr. Klein Zsigmond orvos halottkémi jelentésében a halál igazi okát tüntette fel (agyonlövés, akasztás, súlyos bántalmazás), amit nem volt hajlandó megváltoztatni. Az orvost a fehérterroristák letartóztatták. „A dolgot úgy csináltam, hogy sem nevünket, sem a hovatartozásunkat nem tudják..." írta jelentésében Fodor Sándor fehérterrorista hadnagy. Dr. Kleint elhurcolták és Budapesten megölték.

99 Törökszentmiklós községi elöljárósága által átadott ... 11 vöröskatona és kommunista" fogoly közül Fegyvernekre kísérés közben Kalmár József kommunistát lovakkal agyontiporták. ioo A különítményesek Szolnok megyei tevékenységére mutató és feldolgozott írásos forrásanyagok, valamint a különítmények fogságát megjárt és élve maradt, megkínzott, Szolnok megyében élő kortársak visszaemlékezései alapján képet kapunk a különítményesek őrjöngő szadizmusáról, rettenetes kegyetlenkedéseiről.

101 A tömegméreteket elérő kínzást és kegyetlenséget skalpolás, deszka közötti kettéfűrészelés, agyonverés, módszeres összetörés, életre szóló sérüléseket okozó verés „fémjelzi". Horthy 1920. január 20-án Szolnokon elmondott beszédében Budapest után Szolnokot minősíti „.. .talán a legbűnösebbnek."

102 Héjjas Iván 1920. április közepén a szolnoki városháza nagytermében elmondott beszédében ostorozza Szolnokot, mivel a kommunisták üldözését elegendőnek nem tartja. „Kijelenti, hogy „Földig leromboltatom a várost és vörös rabokkal újraépíttetem a fehér Szolnokot."

103 Prónay Pál naplójában azt írta, hogy Szolnok és Abony ,,. . .még mindig egy erős fészkét képezte a kommunistáknak. Ezért küldtem Molnár Endre f. hadnagyot oda zászlóaljam II. századával. Összeszedettem vele az összes Szolnokon (de magában a fogdában levő) és vidéken feltalálható kommunistákat. Ezeket azután Abonyba vitettem, ahol el lettek zárva. Ott azonban fellázadtak és megtámadva az őrséget, /ki akartak törni. Mire azután a katonák egy szálig agyonverték őket. így tehát ezekkel is végeztek, nem volt rájuk többé gond."

104 Az idézett naplórészlet Prónay kegyetlenségét és cinikusságát jól bemutatja. Az abonyi Vigyázó kastélyban történtek egy részének tudományos feltárása és feldolgozása, a tényeket elferdítő, rémtetteik egy részét szépítő hazudozására vet fényt. A fehérterror prominens vezetőinek nyilatkozatai Szolnok megye és város értékelését részükről kellően érzékeltetik. Az idézett nyilatkozatokból, a nyilatkozók és a fehérterror ismeretében közvetve ugyan, de elképzelhetővé teszik - az eddig feltárt tényeken túl is - Szolnokon és a megyében e terror tombolását. A nyomokat igen gondosan igyekeztek eltüntetni, az írásos forrásokban a 11. világháború is sok kárt okozott. Ennek ellenére a fehérterror Szolnok megyei méreteiről, vérengzéseiről és milyenségéről, a gondos kutató munka eredményeként, egyre több adat és tény kerül napfényre. Az előzőekben leírtak bizonyítják, hogy Szolnok megyében a román megszállók kivonulása után az ellenforradalmi terror második hulláma bontakozott ki. A munkássággal, a tanácshatalom, az 1919. évi szocialista forradalom megyei erőivel való újabb és teljesebbé tett leszámolásban az elsődleges tényezők a hadsereg, valamint a különítmények voltak. Tevékenységüket a közvetlen beavatkozás, nyílt terror és a gátlástalan brutalitás jellemezte. Az országos helyzethez hasonlóan Szolnok megyében is, az ellenforradalmi hatalom kialakításában és főként megszilárdításában a „nemzeti" hadsereg egységeinek és a különítményeknek döntő jelentőségük volt. A hadsereg megyénkben állomásozó egységeinek parancsnokai és a politikai hatalmat képviselő polgári közigazgatás újra hatalomra került, zömében ellenforradalmár vezetői között rivalizálás, súrlódás a megyében nem volt. A források alapján állíthatjuk, hogy kapcsolatukat a maximális együttműködésre való törekvés jellemezte. Ebben az időszakban a két tényező kapcsolatában, a politikai helyzet stabilitásának hiányából és a hadsereg helyzetéből adódóan is, a katonai körlet, a megyei és helyi parancsnokokon keresztül a hadsereg diktált. A kizsákmányolók restaurált hatalma helyi megszilárdításának szükségessége és érdeke is ezt kívánta, így ebben az időszakban a hatalom megszilárdítására irányuló munkamegosztásban a különítmények és a hadsereg egységeinek primátusa természetes volt. A hadseregnek ezt a diktátumot is jelentő vezető szerepét a kizsákmányolók és saját hatalmuk megszilárdítása érdekében, a megye Tanácsköztársaság után ismét hatalomra került régi „új" vezetői tudomásul vették. Az 1919. májusi ellenforradalmi lázadások, a karhatalom román megszállás ideje alatti megyei szervezése és tevékenysége a fentiek mellett még egy figyelmet érdemlő tényre mutatnak. Az ellenforradalom legkezdetibb időszakában megjelent és amint lehetőséget látott arra, gyorsan, igen aktívan és erősen tevékenykedni kezdett az a katonatiszti réteg, amely ebben az időben szinte önálló erőként lépett fel. Ez a réteg a munkához nem, de a parancsoláshoz és jóléthez hozzászokott különböző rangú tisztekből állt. Ők a Tanácsköztársaság idején múltjukhoz hasonló jövőjüket nem látták biztosítottnak. A Szegedre nem szököttek, amint a legkisebb lehetőséget látták, aktivizálódtak és a fegyveres erőszaktól sem riadtak vissza. Őket a kizsákmányoltakkal szembeni gyűlöletük, antikommunista szemléletük, nevelésük is erre ösztönözte. A megye román megszállásának időszakában, a gyorsan újjászerveződött ellenforradalmi helyi magyar fegyveres erők döntő részét és vezető rétegét ők alkották. A fegyveres terrorban, az erőszakkal hatalomraker,ült régi „új", most már ellenforradalmi hatalom kezdeti fenntartásában igen jelentős részük volt. Mindezek e tiszti réteg, román megszállók előtti, hatalmi súlyát megnövelte. Tevékenységüket a megszállók elvonulása után, a bevonuló különítményekhez és a „nemzeti" hadsereg egységeihez csatlakozva folytatták. 201