Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Fazekas Mihály: A mai folklór Karcagon

- Mengyünk, megkezdjük mink is! - így a válasz. - Sohse fáradjanak olyan messzi - tréfálódzik a maríkverő, hiszen itt is lehet azt kezdeni! - Lehet ám, mondja az úton igyekvő ember, de akkor a miénk nem halad! - Hát bizon' - hagyja jóvá a maríkverő, ki nem folytathatja a további élcelődést, mert máris jelentősen lemaradt a kaszás mögött, aki eddig fel se nézett, meg se állt. Amíg vágja, nem tud beszélni, de most felegyenesedik és odaköszön ő is: - Aggyon Isten jó reggelt! - Jó reggelt! - kiáltanak azok elmenőben. Több szavuk nincs. Mindegyik derekasan hozzálát a saját munkájához, hogy haladjanak vele. Van bővön aratni valójuk, - messze még az aratás vége. Ha az aratás a tanyához közel folyik, akkor az aratók bemennek és a tanyában ebédelnek. Régi módszer, hogy jelzésképpen a gazdaasszony egy kendőt köt a kútostor végére, és felereszti a kutat. Akkor tudják a távolabb dolgozók is, hogy mehetnek ebédelni. A határban folyó ebédelésre akkor kerül sor, amikor végeznek a munka valamelyik szakaszával. Többnyire, ha levágnak egy rendidből. Ekkor így szól a gazda.: - Pirítani kéne tán egy kis lebbencset! Vagy: - Forralni kéne tán egy kis levest! Mert - ha messzebb mennek dolgozni, akkor mindig viszik a bográcsot, meg a főznivalót. Nem sokból áll ez: ennyihány kolompír, meg száraztíszta vagy lebbencstíszta, só, paprika, mert szalonná úgyis van a szeredásba', és kény ír is hozzá. A korsóból kiömlő vízben kezet mosnak, egyikük a kolompírt hámozza meg (de véknyán, mert drága! Nem nagyon terem az erre, ebben a kemény, kötött földben, - ezért a boltból vagy a piacról kell venni). Apjuk kitöröli a bográcsot, szalonnát aprít bele, két féltéglára állította és tüzet gyújtott alá. Könnyű tűzrevalóhoz jutni: néhány csutkatő elég hozzá, amit az új tallón szed össze a kisebbik gyermek: a fiú vagy a kislány, aki kötelet csinálni jött, jóval később az apjáéknál. Hamar felforr az étel. Leveszik a tűzről, egy kicsit hűlni hagyják, majd utána a földre téve, körben ülve kanalazzák. Egy fa hűvösében telepszenek le, közel a dűlőúthoz. Beljebb, a szántóföldön nincs is fa. Nem szokás oda fát ültetni. Nem is férnének el tőle az ekével, boronával. Csend van. Égető, forró nyári déli idő. Amott látni, hogy poroszkál valaki. Vajon hová bandukolhat ebben a rettentő hőségben? Ahogy közelebb ér, látszik, hogy nem is egy ember az, hanem kettő! Egyik férfi, a másik nő. Ők is aratnak, de közelebb vannak a tanyához, így hát bemennek ebédelni. Kaszát, kákót nem is visznek. - Jó étvágyat! - kiáltanak oda, köszönés helyett. - Gyertek enni hozzánk! - szól a gazda, mert most már látja, hogy fiatalok ezek, a télen esküdtek és most próbálják az első aratást ketten. - Köszönjük - mondják a fiatalok - lesz nekünk is mingyán, ha hazaírünk! Azzal elhaladnak. Ebéd után jó hideg vizet isznak, összeszedik az étkezés eszközeit, rövid időre leheverednek a jó hűvösön, - talán szundítanak is egy kicsit. Mikor pihentek egyet - nem sokat, hiszen nem alvásidő ez -feltápászkodik a gazda és így szól: - Mennyünk, hé! Sok van még hátra, osztán mingyán este lesz! Esetleg rá is szól lustálkodó maríkverőjére: - Kelj fel na! Maj'ráírsz aludni két karácson' közt! A ,,két karácsony közti" időnek a karácsony (dec. 25.) és az újév (jan. 1.) napja közötti időt érti a parasztember. Amikor az aratásban a végéhez közelednek a búzatáblának, így szól hozzájok az útonjáró: - Mán meg mingyán meglesz! Vagy: - Mán meg itt a vígé! Erre a válasz: - Odébb lesz még a'! Vagy ha olyan szomszéd szól, aki előtt nincs mit elhallgatni, mert tudja, hogy ezzel a darabbal mind az egész idei aratást be fogják fejezni, akkor erre a következő a válasz: - Hát elíg is vót belőle! Sok bajunk vót evvel a sok gyenge ,,gaz-"zal! Ahun vízjárta, ott ritka, másutt meg tele vót aszott&W Nízze szomszíd, ez is milyen?! - és felemel egy kévét, ami a legaszottosabb. - Látom, a miénk is olyan vót mind, meg még olyanabb! - nyomatékosítja a szomszéd. Ezzel a kezdéssel aztán általános gazdasági, vagy éppen politikai témára terelődik a szó. Ritkán előfordul az is, hogy az arrajáró szomszéd segít kévét kötni. Főképpen ha azt látja, hogy már valóban félórányi munka van hátra. Kévét hordani, keresztbe rakni meg méginkább szoktak segíteni. Az aratást takarásnak mondják. Utána következik a hordás: a keresztek asztagba hordása, lúval, szekérrel, vagy ökörszekérrel. Már aratás közben így elmélkedik a gazda: - Ha feltakarunk, ótán rögtön kezdünk a hordásho'! Én nem teketóriázok néki sokáig! Kiszáradhatott a „gaz" hisz anynyi forróság vót az idén! Asztagnak helyet néznek a tanyapallagon. Ott, ahol egy kicsit partosabb - bár nehéz emelkedettebb helyet keresni ezen a tengersík vidéken - és ahol a cséplőgép is hozzáfér. Általában minden tanyában megvan az asztag helye, ahová évről-évre behordják a kereszteket. Azt a földterületet gondosan, a földig lekaszálják, hogy az sima és száraz legyen, mert ha nagy fű maradna alatta, attól megdohosodna az alsó sor kévében a búzaszem. A hordáshoz mindig száraz idő kell. A nedves, beázott kévéket nem szabad összerakni, mert összeföllenek. Ezért ha eső jön, nem kezdenek hozzá, - vagy félbehagyják az asztagot. Mindenféle kazalrakásra vagy asztagrakásra érvényes az a tanítás, amit én is sokszor hallottam édesapámtól: - Arra ügyelj csak, amikor kazlat vagy asztagot raksz, hogy a közepe mindig tele legyen! Ez azért fontos, mert akkor nem ázik be. A beszivárgó víz is kifelé folyik belőle, mert a kazalban lévő szálaknak kifelé lejt a vége, és kifelé vezeti a vizet, nem pedig befelé. Ahogy az aratáshoz kaszára, sallóra, kákóva volt szükség - a hordáshoz szekér, lú, ökör kell, s a szekérhez vendígódal, keresztfa, nagykötél, rajta csiga a meghúzásához. Ezeket mindet át kell nézni, vagy összekeresgélni. A jószágok „rendben vannak", de a szerszámokon akadhat igazítani való. A szekéren ráfot kell húzatni, mert nagy boszszúság az, ha hordás közben leesik a ráf! Esetleg a lőcsöt is meg kell igazottatni a kováccsal, mert gyenge, nem bírja majd meg a rákötött vendígódalt. A hordás szervezése végett a gazda már aratás közben felmérte a helyzetet: megállapította, hogy milyen sorrendben, hány nap alatt, esetleg kiknek a segítségével fogja végezni a munkát. Ha nagyon sok a kereszt, s a tanyától távoleső földekről is kell hordani, - szívesen fogad segítséget. Természetesen, azt visszasegíti majd, de egyszerre jobb, ha egy asztagot hajtanak felfelé, mert így kevesebb a beázás veszélye. Megbeszéli hát a segítségekkel is a hordási tervét, meg a visszaadás módját is. Van, akinek majd csak a szemhordásban kell segíteni, cséplés után. Az is jó lesz! így minden rendben van, kezdődhetik a hordás. A hordáskor a tanyapallagra hordott kereszteket asztagba rakják. Az asztagot szakaszosan építik, rakják felfelé; az első részének vége félkör alakú: ezt kanfamak nevezik. Utána annyi szakasz van, amennyi a gazból telik; lehet csak két „kis kanfar" - szakasz nélkül, ahogy mondani szokták - vagy közte egy kis szakasz. Nagyobb asztagokban 2-3-4-5, vagy még több szakasz is lehet, - bár ha annyira .sok a kereszt, akkor aztán inkább két asztagot raknak. 173