Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Fazekas Mihály: A mai folklór Karcagon

Fazekas Mihály: A MAI FOLKLÓR KARCAGON Karcag Szolnok megye keleti részén, a Budapestről Nyíregyházán át Záhony felé vezető vasútvonal mentén, a Szolnok és Debrecen közötti felezőponton helyezkedik el. Hosszú évszázadokon át a Nagykunság székhelye volt, de 1876-ban a megyerendszert országszerte általánossá tették, a hajdani Jász- és Kun-kerületeket is megszüntették. A Nagykunságot bekebelezték az azóta is fennálló Szolnok megyébe. E vidék lakossága nagyon méltatlannak érezte ezt - és elvesztett jogállásukat máig ható sajnálkozásuk is kifejezi. Ma Karcag közepes nagyságú mezőváros, hatalmas kiterjedésű szántóföldekből, rizsföldekből és (több helyen már) öntözéses legelőterületekből álló határával. Az elmúlt harminc év alatt (jobbára 1950-től lehet számítani) a város gazdasági élete mélyreható változáson ment keresztül. A termelőszövetkezetek szervezésével a kisparaszti gazdálkodás - amely addig az egész határban a legáltalánosabb volt - fokozatosan háttérbe szorult. A tanyák évről évre ritkultak és velük fogyott a télen-nyáron kinn élő, igen intenzív mezőgazdasági munkát folytató parasztság. Számunkra ez azért nagyon fontos jelenség, mert a tanyai földművelő lakosság gyérülésével mind a mezőgazdasági életben szóbajöhető, mind a tanyai lakosság körében általánosan gyakori folklorisztikus érintkezőhelyek háttérbe szorultak. A parasztság döntő többsége elkerült a tanyákról, városi lakos lett, naponta jár ki a határba. Nagyon sok ember meg végleg búcsút mondott a mezőgazdaságnak - és iparban, postán, vasútnál vagy egyéb foglalkozási körben helyezkedett el. A gazdasági életnek ezt a nagymértékű átalakulását követte a szellemi életben bekövetkezett változás is. Átalakulóban van - sőt majdnem teljességgel megszűnt - az a régi folklór, amely a karcagi tanyai élet velejárója volt hosszú ideig. Ha a karcagi folklórt vizsgáljuk, úgy tűnik, fejlődésében két nagy korszakot különböztethetünk meg: 1. A régi idők folklórja, ami nagyjából az I. világháborúig tartott. Ez a szakasz időben visszanyúlt a messze évszázadokba, amikor még általánosak voltak a klasszikus folklór területéhez sorolható műfajok, mint a mese, monda, legenda, ballada, mondóka, találós kérdés, szólás-mondás, népdal, alkalmi versek, táncok, alakoskodások. Az emberek szórakozási, sőt nagy részben összes művelődési igényét is a társas összejövetelek alkalmával sorrakerülő ősi folklorisztikus formák szolgálják. Ezek (a fentebb említett) klasszikus folklórhoz tartozó műfajok a néprajztudományban igen alaposan feldolgozottak - ezért ezekkel ezen a helyen egyáltalán nem szükséges foglalkoznom. 2. A mai folklór. Ez időben akkor kezdődik, amikor a fentebb felsorolt, klasszikusnak nevezett formák már nagyrészt kivesztek vagy legalábbis döntő mértékben háttérbe szorultak. Ez az időszak egybeesik a tanyás gazdálkodás kiteljesedésével, amely a múlt század végén (a legelőterületek művelés alá vonásával) vette kezdetét és 1950-ig alig mutatott változást. Az 1945-ös földosztás során ugyan a karcagi gazdag parasztok birtokait megnyirbálták (nagybirtok itt egyáltalán nem volt) - és átmenetileg azokon is tanyák keletkeztek -, de 1950-ben megkezdődött a tanyai gazdálkodás hanyatlása, amely több lépcsőfok szerint csökkenve jutott el a mai, 1980-ban már szinte meg sem lévő állapotáig. Ezek a változások, amelyek a gazdasági életben végbementek, híven tükröződnek és jól kimutathatók a folklórban is. Dolgozatomban főképpen a karcagi tanyai gazdálkodás során kialakult, az I. világháború befejezésétől (1918) a termelőszövetkezetek szervezésének kezdetéig (1950) terjedő korszak folklórját vizsgálom. Munkám keletkezésének feszítő kérdése mindössze annyi: ha eltűnt a klasszikus folklór ezen a vidéken (sőt ezt országosnak, vagy inkább világjelenségnek is felfoghatjuk) - akkor keletkezett-e helyette valami; és ha keletkezett, mi az, hogyan lehetne azt összegyűjteni, meghatározni, rendszerezni? Ezekre a felmerülő gondolatokra szeretnék válaszolni. Anyaggyűjtés végett nem kell messzebb mennem: első a saját részvételem a karcagi tanyai élet folklorisztikus elemeinek nemcsak megfigyelésében, hanem élésében is. Legfőbb adatközlőim a szüleim, nagynénéim, akik életük javát karcagi tanyán töltötték. 1. A TANYÁSGAZDÁLKODÁS ÉS A KARCAGI PARASZT EMBER Karcag roppant határa a török kiűzése után (1690-től lehet számítani) alakult ki. Eredetileg kunok lakták ezt a vidéket, de a sok háborúskodás következtében annyira bizonytalanná vált az „eredeti" kun folytonosság - hogy ma már inkább csak a terület neve Kunság, mert a Rákóczi-szabadságharc után újratelepülő község lakói nagyon sokfelől, szinte az ország minden tájáról kerültek a mai Nagykunságba, és alig akad néhány család, amely átélte a sokféle viszontagságot. Mindez pedig a számunkra azért fontos, mert ennek a sok szenvedésnek, hányattatásnak nyoma érződik a mai lakosság lelkületében is. A kun ember általában ridegebb, elzárkózódóbb, önmagának élőbb, mint más vidék magyarja. Nagyon ragaszkodik az ,,enyém"-hez, és elzárja magát a másétól - minden tekintetben. Mondásai gyakran a sértésig őszinték, nyersek - bár az is igaz, hogy szókimondása mögött nincs takargatás, görbe szándék vagy taktikázás. Legjobban az alattomos, sunyi embert veti meg a kunsági paraszt! Ez valószínűleg azzal áll összefüggésben, hogy a vidék rengeteg, szívós kitartást igénylő mezőgazdasági munkája nem tűrte a húzpdozást a munkából, hanem dolgozni csak egyenesen lehetett - munkakerülés, alattomoskodás nélkül. Másrészt meg önállóvá tette a karcagi parasztot a saját kisgazdaságára való vigyázás, az önmagába zárkózott megélhetés körülménye is. Saját kis „birodalmában", tanyáján, családja körében úgy élt szegényen vagy jobb módban - sőt úgy léphetett előre a „tisztesség útján" a közmegbecsülés felé -, ha gondos, körültekintő, sokoldalú gazda volt! Karcagon uradalom - tehát valóságos nagybirtok - soha nem volt. A gazdag parasztok tanyái másak voltak. Azokon nem dolgoztak nagy számmal cselédek. Volt ugyan tanyás, sőt hónapos cseléd, éves „szóga" is 2-3, meg kondás, juhász, aztán kapás, arató több; de ezek nem alkottak tömeget úgy, mint a nagybirtok cselédei. Ennélfogva szervezkedésre, összefogásra se volt lehetőségük. Nem ismerhették meg az összefogásban, a közös erőben rejlő hatalmat úgy, hogy azok is gondolkodásban in169