Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Füvessy Anikó: A tiszafüredi fazekasság a XIX. század végéig

Füvessy Anikó: A TISZAFÜREDI FAZEKASSÁG A XIX. SZÁZAD VÉGÉIG Tiszafüred fazekasságát a köz- és magángyűjteményekben fellelhető darabok alapján a múlt század első harmadától tudjuk nyomon kísérni. Virágkora a XIX. század második felétől a századfordulóig tartott, amikor az itteni fazekasmesterek a díszítetlen vagy alig díszített használati edények mellett egyre több, különböző alkalomra szolgáló díszedényt készítettek. A mázas díszedények és használati edények mellett továbbra is készítették a csak belül mázazott és vörösre, illetve a kívül-belül mázatlan, feketére égetett használati edényeket. A mázas edényt készítők legkeresettebb termékei a tányérok, tálak, a különböző, italtartásra szolgáló edények: a kancsók, - köztük a híres miskakancsó -, a bütykösök és butellák voltak. Vásárlókörzetük 40-50 km-re övezte a falut, legfőbb vevőik a pompakedvelő matyók voltak, akiknek ízléséhez a tiszafüredi fazekasok díszítőmotívumaikkal alkalmazkodtak is.

1 A művészi díszítésű tiszafüredi cserépedények már igen korán felkeltették a gyűjtők érdeklődését, a különböző gyűjteményekben sok szép darabjuk található, ennek ellenére monografikus feldolgozása ennek a fazekasközpontnak még nem történt meg. Viski Károly még 1932-ben megjelentette a sok képanyaggal illusztrált „Tiszafüredi cserépedények" című munkáját, de igen rövid bevezetője alig tartalmazott elemzést, értékelést.

2 Sokkal részletesebben foglalkozik a tiszafüredi fazekassággal a mezőcsáti kerámia kapcsán Domanovszky György, és Kresz Mária is érinti a kérdést különböző munkáiban.3 Morvay Judit a matyók edénykészletét vizsgálva foglalkozik röviden a füredi fazekassággal .4 Nem véletlen, hogy a nagy számú és változatos tárgyi anyag ellenére csak ilyen kevés kutató írt a tiszafüredi fazekasságról. A feldolgozást hátráltató főbb okok között meg kell említeni, hogy viszonylag kevés feliratos - datált vagy mesternévveljelölt - füredi edény maradt fenn. Tiszafüred fazekasai eddigi ismereteink szerint céhbe sem tömörültek, csak a céheket a múlt század utolsó negyedében felváltó ipartársulat tagjai lettek. Működésüket az ezt megelőző időszakban csak feliratos készítményeik és az anyakönyvi adatok segítségével tanulmányozhatjuk. Az utóbbi 10-15 év gyűjtése során előkerült 1850 előtti néhány korai darab arra utal, hogy a füredi fazekasság már a múlt század első harmadában elindult azon a fejlődési úton, mely harmonikusan olvasztotta magába a hódoltság korának díszítményeit a színgazdagabb, karcolásos (sgraffiato) technikájú, geometrikus elemeket is alkalmazó stílussal. A tiszafüredi fazekassággal foglalkozó munkák, Viski Károly könyve, Domanovszky György és Kresz Mária témánkat érintő több tanulmánya még ezeknek a korai daraboknak ismerete nélkül készült el. Az eddigi kutatások eredményeit röviden az alábbiakban összegezhetjük: A tiszafüredi fazekasság a közép-tiszai stíluscsoporthoz sorolható, melynek területén céhes és céhen kívüli - ún. kontár - fazekasok egyaránt dolgoztak.

5 Nagy fazekasközpontja Debrecen és Miskolc. Tiszafüred Sárospatak, Mezőcsát, Gyöngyös és Pásztó mellett a közepes fazekasműhelyek közé sorolható, művészetét, emlékanyagát - mint Kresz Mária írja - „oly jól ismerjük és amelynek mesterségéről oly keveset tudunk".

6 A tiszafüredi fazekasok bár kevés színt használtak, edényeik mégis változatos színösszeállításúak; a fehér, barna, zöld és vörös mellett az okker és később - 1870 után - a kék szín is előfordul. Az edények alapszíne általában fehér, barna, vörös vagy okker. A díszítményekben az erősen stilizált virágok dominálnak, de a madárábrázolást is alkalmazzák. Kedvelik a vonalakból, pontokból összetevődő díszítményeket is. Az italtartó edényeken - főleg a butykosn&k nevezett butellákon és a miskakancsókon - a körzővel szerkesztett három, négy vagy hatkaréjos rozettákat alkalmazzák.

7 A tiszafüredi készítmények igen erős'stílusrokonságot mutatnak a mezőcsáti edényekkel. „Tiszafüred az a műhely, amelyik legközelebb áll Mezőcsáthoz, annyira, hogy vannak az emlékanyagban tárgyak, amelyeknél nem lehet eldönteni, hogy melyik műhelyben készültek" - írja Domanovszky György,

8 aki a fennmaradt évszámos kerámiák alapján Mezőcsátot tartja a régebbi műhelynek. Jelentős kerámiatörténeti munkái megjelenésekor (1942, 1953), de még a Magyar népi kerámia megírásakor is a legkorábbi dátumozott tiszafüredi cserépedény az a kancsó volt, amelyet 1845-ben ifjú Nagy Mihály készített.

9 Domanovszky György a miskolci fazekascéh iratainak tanulmányozásakor már korábban felfigyelt az 1831-ben virágnevet választó mezőcsáti születésű Nagy Mihályra, aki igen erős stílusrokonságot mutatott a híres mezőcsáti mesterrel, az 1817-1869 között élt Rajczy Mihállyal.

10 A céhiratokban említett Nagy Mihályi - élve a névgyakoriságból eredő fenntartásokkal - azonosnak véli ifjú Nagy Mihállyal, akinek akkoriban ismert hat edénye olyan stílus-sajátosságokat mutatott, mely inkább Mezőcsáthoz, mint a tiszafüredi műhelyhez kapcsolta.

11 Feltételezését így folytatja: „A Tiszafüreden dolgozó ifjú Nagy Mihály mezőcsáti születésű volt. 1831-ben Miskolcon dolgozott. .. Kétségtelen, hogy innen visszatért Mezőcsátra, ahol vagy Rajczynál tanult tovább, vagy vele huzamosabban egy műhelyben dolgozott, és stílusából igen sokat átvett. 1846-ban már Tiszafüreden van és itt meghonosítja a mezőcsáti, de különösen Rajczy díszedényeinek stílusát. "

12 Ugyanitt olvashatjuk azt is, hogy bár feltehetően dolgoztak előtte is fazekasok Tiszafüreden, de ezek csak díszítetlen használati edényt készítettek, majd ifjú Nagy Mihály hatására kezdik meg a díszedények készítését, melyek nagyobb számban csak a 60-as évektől követhetők nyomon.

13 Domanovszky György az 1968-ban megjelent Magyar népi kerámia című munkájában is lényegében ugyanezt ismétli meg, bevonva a vizsgálatokba ifjú Nagy Mihály 1846-ban készített „honi tányér"-)ál is, illetve a feliratokban szereplő évszámok írásmódját, és nagy hasonlóságot állapít meg Rajczy Mihály és ifjú Nagy Mihály számjegy-írása között.

14 Domanovszky György véleményét fogadja el Kresz Mária is, amikor a Néprajzi Múzeum 1967-1968-as kerámiagyűjtését mutatja be. Itt tesz említést egy kis, Mezőcsáton előkerült butelláról, melynek egyik oldalára emberalakot karcolt a fazekas, a másik oldalára pedig gondos és gyakorlott kézírással véste az agyagba: „az 1837dik Esztendőben Csinálta Nagy Sándor aki iszik belőlle vájjon egéssigire... vege". Kresz Mária az ifjú Nagy Mihállyal kapcsolatos, teljesen logikusnak tűnő feltételezéseket így folytatja: „.. .ha meggondoljuk, hogy Domanovszky kutatásai szerint a fent tárgyalt ifjú Nagy Mihály 1831-ben ment Miskolcra tanulni, és 1834-ben a mezőcsáti Nagy Ferenc neve tűnik fel a miskolci fazekaslegények sorában, aki talán ifjú Nagy Mi151