Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)
Szabó László: A jász öntudat alakváltozásai
gaikra. i2 Elképzelhető - bár erre vonatkozóan kézzelfogható adataink nincsenek -, hogy az efféle küldöttségek kiállítása, útnak indítása, követi utasításokkal való ellátása, majd beszámoltatása milyen mértékben lehetett közügy, hisz anyagilag is érintette az egyes településeket, közösségeket 33 . Csak sejthetjük, hogy mily mértékben járulhatott hozzá ez közjogi tudatuk erősítéséhez, még akkor is, ha nyilvánvalóan csak a lakosság egy részét érintette. Addig, amíg az egy összegben fizetett adók a lakosságot elszakították a hivatalos állami szervektől, azok képviselőitől - hiszen maguk a jász kapitányok szedették össze az adót -, addig a katonai szolgálat maga, a seregek útnak indítása nagy tömegeket mozgósított, csakúgy, mint a harcok során bekövetkezett halálesetek, a hadállomány mindenkori kiegészítése. Természetesnek kell tartanunk, hogy a hadjáratokban való személyes részvétel miatt a jászok széles rétege mutatott érdeklődéstjogaik iránt. Tisztában voltak jogaik alapjaival, fedezetével, a nyújtott közösségi szolgálatokkal, s ugyanakkor jogaik mindenkori megsértése, illetve újra való biztosítása közügy lett. A XVI. század első évtizedében azonban változás történik mind jogállásukban, mind szolgáltatásaikban, s ennek folyományaként a jász tudat tartalmában is. II. Ulászló 1505-ben még átmásolja Zsigmond és Mátyás két oklevelét, s ezekkel megerősíti jogaikat. A fegyveres szolgálat a Mátyás 1479-es oklevelében megfogalmazottak alapján képzelhető el: a hadjáratokban - a hadi technikában végbement változás miatt - harcosokként kell résztvenniök, (azaz nem „ijjász" csapatként, mint Zsigmond idejében). 34 1514-ben azonban a jászok a Dózsa-féle parasztháborúban való részvételük miatt a kunokkal együtt elveszítik jogaikat, s rájuk is vonatkozik a fegyverviselési tilalom. Jobbágyokká válnak, s terheik növekednek, ám elesnek korábbi privilégiumaikat biztosító hadállítási kötelezettségük alól. 35 Jóllehet az 1514. évi törvények sohasem léptek életbe a maguk teljességében, s 1535-ben éppen Szapolyai János király biztosítja régi jogaikat, a jászok jogállásában, helyzetében, szolgáltatásaiban mégis törés következett be. János király említett oklevele nem szól a hadkötelezettségről, csak jogaikat és nem kötelezettségeiket rögzíti. Mindenképpen hatálytalanítja viszont 1514. évi törvényeket. 36 Helyzetüket mégis a jobbágyokéhoz közelállóvá tette az, hogy királyi adójukat az 1540-es évektől Eger vára fenntartására rendelik, s az egri várkapitányok, ha egy összegben is szedik, összeírásaikban úgy kezelik a területet, mint a többi jobbágyi részeket. Egyes társadalmi rétegeikre vonatkozóan is a jobbágyokra érvényes terminusokkal élnek. 37 Ez az állapot a visszaszerzett szabadságot annak ellenére csorbította, hogy a török is régi királyoktól kapott kiváltságaik rendszerét elfogadva adóztatta őket. 38 I. Ferdinánd 1553-ban újólag megerősitettejogaikat, de a katonai szolgálatokról, annak kötelezettségéről egyáltalán nem szól. 39 Érthető is ez, hiszen sem János király és utódai, sem a Habsburgok nem tehették meg, hogy éppen a törÖk elleni hadjáratok érdekében is, török hódoltsági területről állítsanak ki fegyveres haderőt. Megfigyelhető, hogy a későbbi kiváltság levelek (H. és III. Ferdinánd, I. Lipót) sem emlékeznek meg erről. Illetve, ha át is írják Zsigmond, Mátyás vagy II. Ulászló privilégiumait, ezek vagy kimaradnak belőle, vagy Zsigmond 1407-es és Mátyás 1472-es oklevelét másoltatják át maguk a jászok is: tehát azokat, amelyekben a hadkötelezettségrőlnem is esik szó. 40 Mindebből világos, hogy mind az 1514. évi törvények, mind a török hódoltatás, mind pedig az erre épülő tudatos jász politika azt segítette elő, hogy a korábbi katonai szolgálat megszűnjék, s a fegyverrel és vérrel biztosított privilégium átváltozzék puszta gazdasági szolgálattá, meghatározott pénzben kifizetett adóvá. Ezt a XVII. század végére sikerült is elérniök. Ekkor már szó sem esik katona voltukról, privilégiumaik biztosítékának ilyen tartalmáról. Elszakadt ezzel egy olyan fonál a jász tudaton belül, amely a régi nomád társadalomhoz kötötte őket, a régi életforma egyik élő emléke volt. Teljességgel beilleszkedtek a magyar társadalomba, de úgy, mint annak egy kiváltságos rendje. Közjogilag ezután hivatkozási alapjuk csakis a szolgáltatások rendszere, az adófizetés pontos betartása lehetett csupán. Az egyre megújított privilégiumok, a legkülönbözőbb magyar és török oltalomlevelek - főként a XVII. században - mind a jászok számára, mind az ország rendjei számára egyaránt kétségtelenné tették azonban a jászok kiváltságait, különállásukat. 41 B. Az etnikai tudat átalakulása. A privilégiumok megszerzésétől a XVII. század végéig a jász etnikai tudat egyre halványodik, jelentőségét veszíti a közjogi tudat mellett, s ugyanakkor ez együtt jár a jász nép bizonyos fokú zártságának feladásával, a környező magyar vidékekkel való fokozatos egybeépüléssel. Már az 1323-as oklevélben szép számmal találkozhatunk keresztény nevekkel, s ez azt jelenti, hogy e nép - legalábbis formálisan - felvette a nyugati kereszténységet. Kereszténnyé válásuk pedig lehetővé tette, hogy meginduljon a kapcsolat létesítés a jászsági és magyar családok között. Eleinte a magyar és jász települések közötti határperek utalnak arra, hogy mi módon érintkeztek az eltérő jogállású települések. Árokszállásnak 1366-ban Pásztó, Hasznos, Tur(a), Pata, Tarján és Sólymos helységekkel van határvitája, 1396-ban pedig Nána-Györk faluval. 42 A Jászságban birtokhoz jutott nemesek közül pedig 1391-ben a Temesvári testvérek birtokát kell körülhatárolni a jászokétól a beiktatás során. 43 1408-ban Zsigmond a négyszállási Kompolth és László jász (filiszteus) családokat nemesekké emelve birtokot adományoz a Jászságon kívül, s így jut Szentkozmadamján a négyszállásiak e két családjának birtokába. 44 A következő évben a Jászkisér és Jászapáti közötti Kürt helységet adományozza a Kompolth családnak. 45 1422-ben Mócza Miklós érdemeit ismeri el a király azzal, hogy az országos nemesek sorába emeli, s Kiséren ad nekik birtokot. A Mócza család maga is jász eredetű, de országos nemessé emeltetése lehetővé tette, hogy függetlenedjék a jászok egyetemétől. 46 Az árokszállási, négyszállási és fényszarusi jászok ugyanakkor a Heves megyében fekvő, egri káptalan tulajdonát képező Szentandrás falut próbálják megszerezni, s lényegében századokig nyúló birtokper kezdődik itt el. 47 Világos tehát, hogy a megkeresztelkedett jászok, gazdaságilag is megerősödve, jogaikat érvényesíteni tudták, s igyekeztek beépülni a feudális magyar társadalomba önálló rendként, de egyéni úton is (országos nemesség). Ugyanakkor a király birtokokat is adott néhány családnak a Jászságban, s így megindult a keveredés a környező magyar települések lakói és a jászok között. Fodor F. véleménye szerint a mai Jászságnak csak az északnyugati része tartozott eredetileg a jászok birtokához, s később nyomultak be a déli részek falvaiba és tették jász jogú településsé az itt birtokot szerzett jászok. Ezt oklevelekkel nem igazolhatjuk, de Szentkozmadamján és Kürt falvak jász kézre jutásáról, a Szentandrásért folytatott harcról megvannak az írásos emlékeink, s ezek valószínűsítik Fodor F. feltevését. 48 Más úton is kerültek be a Jászságba idegen elemek. 1492-ben II. Ulászló határozottan intézkedik arról, hogy a Jászságba (és Kunságba) szökött jobbágyokat a jászoknak ki kell adniuk. Ugyanezt az 1514. évi törvények megismétlik. 49 Azaz eléggé általános lehetett az idegenek befogadása, majd valószínűleg beépülése a jász társadalomba. 1550-ből rendelkezésünkre áll az a török defter amely a lakosságot névszerint írja össze az egyes jászsági településeken, s a még alig bolygatott lakosságot rögzíti. Ezidőben még elfogadhatjuk, hogy a benne szereplő helynévből képzett nevek tényleges származási helyre utalnak. 50 Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a 731 családnévből 172 utal lakóhelyre, azaz a nevek mint egy 24%-a. Közülük néhány távoli népeket jelöl illetve népcsoportokat (pl. Tót, Kun, Magyar, Horvát, Osztrák, Rác, Olá nevek). A helynevekből képzett nevek zöméről megállapítható, hogy a környező megyékben fellelhetők, így minden bizonnyal viselőjük ezekből a szomszédos falvakból származik. Intenzív a kapcsolat a Tápiósággal, Dél-Borsoddal és Hevessel, illetve Nógrád sajóvölgyi részével. Az Alföld felé kevés név utal, 133
