Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Benedek Gyula: Szolnok megye újjátelepülése a török hódoltság után

rából csak 1699 ugrott ki, amikor 141 család telepedett a jászsági községekbe.

37 1702-ben viszont ennek ellentételeként jelentős törés valósult meg. A Német Lovagrend május 23-án történt beiktatása után ugyanis egy csapásra megszűnt a szökött jobbágyok érkezése, mert a beiktatással együtt elvesztették a jászsági lakosok a kollektív kiváltságukat. A lovagrend nagymestere a helyzeten enyhíteni akarván 1703 tavaszán könnyített a terheken. Meghagyta pl. a vámmentességet, a harmincadmentességet, megszüntette az illetőségen felüli fuvaroztatást és a katonák beszállásolását. Ez kedvezően hatott és a szabadságharc 1703. évi kitörése ellenére újból növekedni kezdett a bevándorlók száma. A Jászságot 1703-ig összesen 266 szökött jobbágycsalád gyarapította, amelyek közül északról 155, nyugatról 30, keletről 21, az ország déli részéről 23, ismeretlen helyről pedig 37 érkezett. A Nagykunságba és Külső-Szolnokba ekkor még igen mérsékelt volt a bevándorlás az ismert közállapotok miatt. A két területi egységbe mindössze 167 család vándorolt be, 98 a kun 69 pedig a külső-szolnoki községekbe. A vándorlók zömét - 75 családot - Szabolcs vármegye adta, 53-at a Nagykunságba, 22-t pedig Külső-Szolnokba. ?8 A BEVÁNDORLÁS 1710-1735 KÖZÖTT Az újjátelepülés szempontjából a vándorlásnak ebben az időszakban van a legnagyobb jelentősége. Ekkor Jászság 203, a Nagykunság 554 és Külső-Szolnok 796 szökött jobbágy családdal gyarapodott. Az 1553 család közül Szabolcs vármegyéből 1016, Nógrád vármegyéből 136, Békésből 107, Hevesből 93, Szatmárból 44 család érkezett, a további 157 család pedig 30 más vármegyéből és ismeretlen helyekről. Területi egységenként vizsgálva a bevándorolt családok származási helyét, azt látjuk, hogy a Jászságba Nógrádból (115), Hevesből (68), Szabolcsból (15), a Nagykunságba Szabolcsból (47), Szatmárból (33) és Külső-Szolnokba Szabolcsból (529), Békésből (93), Hevesből (22) érkeztek a legtöbben.

39 A megye egésze szempontjából vizsgálva a kérdést az látható, hogy bár a szökött jobbágyok a szélrózsa minden irányából érkeztek ugyan, de kétségtelen, hogy a döntő szerepet a keleti irány -ezen belül is Szabolcs vármegye -játszotta. A keleti térségből 1067 szökött jobbágycsalád érkezett, amely az összes bevándorlók kb. 69 százaléka volt. A döntő szerepet játszó Szabolcs vármegyében 65 községből 1016 család kerekedett fel, amelyeknek kedvelt célterületük a tiszafüredi Tisza-mellék, valamint a Nagykunság volt. Az új hazát keresők származási iránya szempontjából a második helyet az északi irány foglalja el, ahonnan 250 család érkezett. Ez a szám az összes Szolnok megyébe érkezőknek mintegy 16 százaléka. Az elsőrangú forrás Nógrád vármegye volt, ahonnan összesen 136 család származott és közülük 115a Jászságban telepedett meg. A 136 család 62 Nógrád vármegyei községből származott és 80 százalékuk Jászberényben, Jászdózsán, Jászfényszarun, valamint Jászárokszálláson talált új otthonra. A déli irányból 133 család (9%) érkezett főleg Békés vármegyéből, zömük Törökszentmiklóst választotta új otthonául. A bevándorlás szempontjából a legkisebb jelentőségűnek a nyugati irány bizonyult. Bár hozzá kell tenni, hogy a felderített adatokat (21 család, kb. 1,5%) nem lehet véglegesnek tekinteni. Különösen a Pest vármegyéből való bevándorlás vizsgálata szorul az eddiginél tüzetesebb pontosításra. A települők földrajzi irányok szerinti származási helyét illetően a legtarkább kép Külső-Szolnokban látható, ahová keletről 546, délről 109, északról 54, nyugatról pedig 21 család érkezett. A Nagykunságban ilyen szempontból a keleti, a Jászságban pedig az északi irány volt a meghatározó. A bevándorlás időtényezőit vizsgálva az látható, hogy a szökött jobbágyok bevándorlása folyamatos volt ugyan, de nem volt törésektől mentes. 1710-1715 között egy erőteljes felmenő korszak alakult ki, amikor főleg Nógrádból érkeztek a bevándorlók. Az 1715. évi összeírás és bizonyos ellenintézkedések hatására rövid megtorpanás alakult ki, amelyet 1719-1722 között követett a bevándorlási hullám maximuma. Különösen erős volt az 1719. és az 1722. év, amikor 133, illetve 125 család vándorolt be. Ebben az időszakban a Szolnok megye számára szökött jobbágyot „adó" megyék rangsorában Szabolcs vármegye tört az élre, ahonnan 254 érkezett főleg a tiszántúli részekre. 1723-ban egy vissza nem fordítható apadás kezdődött, amelyet itt-ott élénkített egy-egy helyi fellendülés. A Nógrádból való bevándorlás például 1723-tól teljesen megszűnt. Szabolcs maradt továbbra is a fő forrás, de az intenzitás innen is jelentősen csökkent. Ennek okát egyrészt külső tényezőkben kell keresni, de a legfontosabb az volt, hogy 1730 körül visszaállt az 1703 évi népsűrűség, amely optimális egységet képezett a szabad földfoglalással művelt földek eltartóképességével. Nem volt befogadó kapacitás. 1730-ban az újraosztásos földközösség megvalósításával mégegyszer és utoljára utat nyitottak további bevándorlásokhoz és 1735-ig még 101 szabolcsi család települt a tiszántúli részekre. 1735 után viszont olyan alacsonyra zuhant a bevándorló családok száma, hogy ez a forrás nem volt számottevő többé a népesség gyarapodásában. A Szolnok megyébe szökött jobbágyok bevándorlási főösszesítője (1687-1735) A bevándorlási időszak A bevándorolt családok száma A bevándorlási időszak A A Nagy- Külső- ~ Jászságba kunságba Szolnokba 1687-1703 1703-1709 1710-1735 266 13 203 99 25 554 69 12 796 434 50 1553 Összesen: 482 678 877 2037 Megjegyzés: A bevándorlás nagyságrendjének megítéléséhez szükséges tudni, hogy az 1709-1735 közötti időszakban a megye területén egy helység átlagos családszáma kb. 20 volt. Ez gyakorlatilag azt jelenti pl. hogy a Külső-Szolnokba bevándorolt 796 szökött jobbágycsalád - ha egyrésze nem ment volna tovább - 39 helység újjátelepítéséhez lett volna elegendő! A KIVÁNDORLÁS SZEREPE AZ ÚJJÁTELEPÜLÉSBEN A kivándorlás nem játszott jelentős szerepet, mértéke messze alatta maradt a bevándorlásnak, így Szolnok megyei szempontból mindig pozitív volt a vándorlási egyenleg. 1553 bevándorolt családdal szemben csak 309 távozott 1710 és 1735 között, így a vándorlási többlet 1244 család (5-ös szorzóval 6220 fő). A 309 család közül 210 Külső-Szolnokból, 93 a Jászságból és 6 a Nagykunságból indult új hazát keresni.

40 A kivándorlás fő célpontjai Békés, Pest és Szabolcs megyék voltak. Békésre elsősorban azok vándoroltak tovább, akiknek Külső-Szolnokban letelt a 3 éves települési kedvezmény és ezt újabb szökéssel újból megakarták hosszabbítani az új lakóhelyükön. Szabolcsba elsősorban vissza települőkről van szó, olyanokról, akik nem találták meg számításukat Külső-Szolnokban vagy a Nagykunságban. A konszolidáció időszakában - 1730-1775 között - még ennél is mérsékeltebb volt a kivándorlás. Külső-Szolnokból csak kétszer költöztek ki nagyobb számban. 1746-ban 45 család távozott,

41 ami alig haladja meg a községenkénti egy családot. 112