Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)
Urbán László: A demokratikus agrárszövetkezeti mozgalom kezdete Szolnok megyében 1945-ben
Az új birtokosok termelési feltételeinek súlyosságáról sok korabeli feljegyzés számol be. A tiszasülyi földigénylő bizottság szerint a község újgazdái közül legalább 80%nak „csupán a puszta élete van, semminemű anyagi befektetése az időszerű mezőgazdasági munkálatokra nincsen". 70 Az alattyáni főjegyző azt tudatta, hogy a 229 földhöz juttatott közül mindössze 4-nek van lova. 71 A nagykörűi újgazdák „földjeik műveléséhez a gazdasági eszközök, igavonó állatok beszerzésére csaknem 100%-ig képtelenek". 72 Szolnokon a földigénylő bizottság elnöke 1945. június elején azzal követelte a földhözjuttatottak fokozottabb támogatását, hogy azoknak nincs mivel megművelni a földet. 73 A felsorolt példák által mutatott helyzet általánosságát a megyei földhivatal 1946. február 9-i összefoglaló jelentése állapítja meg: ,,a kiosztott földeken a termelés feltételei a földhözjuttatottak részére még megfelelően biztosítva nincsenek, így részükről a gazdálkodás a jelenlegi helyzetben minden jó szándék és igyekezetük mellett sem várható". 74 A földhözjuttatottak a nehézségek ellenére is túlnyomó részben megmunkálták földjeiket. Erőfeszítéseik nagyságáról nemcsak a korabeli sajtó tudósítások írtak drámaian, hanem a dokumentumok is. Bizonyíték képpen álljon itt Abádszalók valamennyi pártszervezete és a helyi földmunkás szakszervezet 1945. november 30-i felterjesztésének egyik kitétele: „A földhözjutts>'jottak emberfeletti küzdelmet fejtenek ki, amikor igaerő-, gazdasági eszköz-, olaj-, petróleumhiányt, vetőmaghiányt leküzdve, igen sokan a szájuktól elszakított kenyérgabonát maguk és családjukkal kapálják bele a földbe". 75 Még az újgazdákkal szemben egyébként eléggé kritikusan állást foglaló megyei fáidhivatal is elismerően állapította meg 1946. február 9-i összefoglaló jelentésében, hogy „a juttatottak az őszi munkálatokat nagy általánosságban megfelelően elvégezték". 76 A földhözjuttatottak gazdasági feltételeinek igen kedvezőtlen volta az új birtokos szövetkezeti mozgalom reális gazdasági szükségességét igazolta. A földosztás megvalósításáért küzdő társadalmi-politikai erők feladata volt annak megtörténte után a juttatottak gazdálkodását elősegíteni. A meglevő eszközök kihasználásának valós igénye megkívánta a felosztott birtokok eszközkészletének hasznosítását, a földreform-rendeletben biztosított szövetkezeti lehetőségek kihasználását. 4. A földhözjuttatottak szövetkezeti mozgalmának kibontakozása A földosztás után az újgazdák fő törekvése önálló gazdálkodásuk feltételeinek megteremtése volt. E mellett sokuk az egyéni gazdálkodást segítő szövetkezés útját is kereste. Szinte valamennyi korabeli falusi szövetkezet tagjai között volt több-kevesebb földhözjuttatott, így volt ez az újjászerveződött régi szövetkezeteknél is, '"' méginkább az újonnan alakuló társulásoknál, amelyeknél gyakran a tagságnak közel felét is kitették az újgazdák. 78 Jöttek létre teljesen földhözjuttatottakból álló szövetkezetek is, pl. a Kőteleki Földmunkások Szakszervezeti Szövetkezete, 79 a Törökszentmiklósi—Kengyeli Általános Népszövetkezet, 80 stb. A beszerző-, fogyasztási- és értékesítő szövetkezetekben való részvétel mellett az újgazdák számára szövetkezesi lehetőséget jelentett a földreform során igénybevett birtokok egyéni kiosztásra nem alkalmas eszközeinek, ingatlanainak közös hasznosítása is. Az összefogásnak ez a formája közvetlenül szolgálta a mezőgazdasági termelést, megvalósulása a demokratikus agrárszövetkezeti mozgalom kibontakozását jelentette. A nagybirtokokról származó vagyontárgyak kezelésére történt szövetkezés lényegében három forrásból táplálkozott. Egyrészt azokból a társas művelési kezdeményekből, amelyeket a földosztást megelőzve, vagy azt közvetlenül követőleg valósították meg az érintett területek várományosai, illetve újdonsült tulajdonosai a szántásvetés együttes elvégzésével. Másrészt a nagyjából a földosztással egyidőben kiszélesedő, indíttatásában alapvetőleg közellátási jellegű új típusú népi szövetkezeti mozgalomból, melynek résztvevői közül sokan újgazdákká lettek, s melynek vezetői, támogatói ugyanazon politikai erők voltak, amelyek a földreform élharcosaiként is tevékenykedtek. A harmadik forrás a közvetlenül a földreformrendelet előírásai alapján a földigénylő bizottságok által történt szövetkezetszervezés volt. A földreformot megelőzve, illetve a kiosztást közvetlenül követőleg történt termelési összefogásra Szolnok megyében is találhatunk példát. A már februárban is létezett Szandapusztai Termelő Szövetkezet tagjai a földosztás után is együtt maradtak, s 1700 kh szántót műveltek meg, 81 oly módon, hogy — mint a korabeli sajtó beszámol róla — a szántást, a búza és a rozs vetését közösen végezték el, a kapásokat pedig egy-két holdas parcellákra osztva, egyénileg művelték meg, közös irányítás mellett, a sajtó szerint igen eredményesen. 82 Karcagon, ahol a MÉSZÖV kérdőíves felmérése által felgyújtott adat szerint március 10-én szövetkeztek rizstermelésre, 83 június 1-én is mint működő társulást említik a „Karcagi Rizstermelők Szövetkezetét". 84 Jászladányban már a földosztás keretében tulajdonul kapott földjeik megművelésére fogtak össze 8-an újgazdák, akik a szántás-vetés közös elvégzése után a további munkákat egyénileg végezték el. 85 E kezdeményezések átmeneti jellegűek voltak, Jászladányban a szövetkezésnek ez az útja 122