Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Györffy Lajos:A „rettenetes esztendő", az 1873. évi „nagyínség" emlékezete

A gazda sokat okulhatott a 63-i tapasztalatokból. Megtanulhatta, hogy az alföldi szélsőséges időjárás mel­lett gyakran ki van téve rendkívüli aszályos év veszélyé­nek, melynek súlyos kihatásait belterjes talaj műveléssel lehet csak valamennyire is egyensúlyozni és hogy ha az állattenyésztésre alapozza a gazdálkodást, szakítania kell az addigi, csaknem nomád pásztorkodásnak nevezhe­tő kezdetleges állattenyésztési formával, de legalább is rá kell térnie emellett a vetett takarmány termelésére is. * * * Bár az elmúlt évszázad alatt elég gyakran voltak száraz, aszályos évek, amikor az évi csapadék összege alig közelítette meg az Alföld kb. 540 mm-es évi átlagos csapadékmennyiséget, sőt az utóbbi 40 év alatt háromíz­ben is előfordult, hogy az évi csapadékmennyiség alig néhány milliméterrel volt több, mint 1863-ban (: 1934-ben 391 mm, 1935-ben 392 mm.:), a „rettenetes esztendőhöz" hasonló ínség mégsem következett be. Kétségtelen, hogy az Alföld központi részén szinte évtizedenként, néha többször is, megismétlődött aszályos évek mindig súlyos csapást jelentettek a Közép-Tisza-vi­dék mezőgazdasági termelésére. A föld megművelésének módja azonban egy évszázad alatt még itt is sokat fejlő­dött. Már a felszabadulás előtti években is szembetűnő volt a haladás, különösen ha azt az 1863-as viszonyokhoz arányitjuk. A belterjesebb kézi és gépesített talajműve­lés kezdetei mellett a két világháború közötti időben már az öntözéses gazdálkodás is kezdett terjedni. 1939­ben már 24000 khold öntözött terület volt az országban, túlnyomórészt azonban a dunántúli nagybirtokon. Az el­ső hároméves terv alatt további 26000 kholdon késíült öntözőberendezés. Az 1955-ig 182 000 holdra emelkedett öntözött terület. Az 1954-től 1960-ig terjedő 7 év kedvező időjárási viszonyai az öntözőberendezések kihasználatlan­ságát eredményezték az ötvenes években. Majd a két száraz év, 1961 és 1962, újból felidézte a szinte periodikusan visszatérő aszályosság fenyegető ré­mét, s kellő intelmül szolgált a jövőre. A Tiszalöki öntözőrendszer megépítése után sor ke­rült a Kiskörei Vízlépcső és tározó építésére is. A vízlép­cső öntözőrendszerének megteremtése kedvező és meg­nyugtató kilátást nyújt főként a Nagykunság, és benne városunk mezőgazdaságának aszályosság elleni küzdel­mére, annak sikerére. A Kiskörei Vízlépcső első építési üteme 1973-ban befejeződött. Ezáltal már az évben 45 000 hektár mezőgazdasági terület vált öntözhetővé. Az építő munka tovább folyik és a következő évtized végéig összesen mintegy 300 000 hektár mezőgazdasági terület látható majd el öntözővízzel. Ez a félmillió kholdnyi ön­tözhető terület rendkívül biztató reményt nyújt a jövőre. Ha ez megvalósul, előreláthatólag lényegesen meg­változik majd az alföldi mezőgazdálkodás eddigi jellegze­tes iránya és meg lesz a reményünk arra is, hogy a „ret­tenetes 1863. esztendő" megismétlődése sem rendítheti majd meg az Alföld mezőgazdasági termelésének rendjét. Györffy Lajos 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom